Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1909. november 17
6 5—9. értelmében fölterjesztett s néhai dr. Haubner Rezső, Laschober Mátyás és Hamvay Irma hagyományairól kiállított alapító-levelek egy-egy példányát tisztelettel bemutatom. 22. Az egyetemes egyházi törvényszékhez, sajnos, számos ügy felebbeztetvén. az egyetemes egyházi törvényszéket rendkívüli ülésszakra is össze kellett hívni s még több ügy vár elintézésre az egyetemes gyűlés folyama alatt tartandó törvényszéki üléseken. Az elintézett ügyekre vonatkozó ítéleteket és végzéseket tisztelettel bemutatom. Budapesten, 1909 november 17. Báró Prónay Dezső. Az egyetemes közgyűlés az elnöki jelentést és annak külön határozatot nem igénylő pontjait elismerése mellett tudomásul véve, elhatározza, hogy az elnöki jelentésnek külön határozatot igénylő pontjai külön, illetve a mult évi • jegyzőkönyv vonatkozó pontjainál fognak felvétetni. 5. (Zs.) Felvétetvén az elnöki jelentés 1-ső pontja, az egyetemes közgyűlés örvendetes tudomásul veszi, hogy egyetemes egyházunk épülete teljesen elkészült és az építő-bizottságnak fáradozásaiért köszönetét .nyilvánítja, tekintettel azonban arra, hogy a nagy tanácskozási terem a kiküldöttek nagy számának befogadására nem elég tágas, elhatározza, hogy a közgyűlések megtartására a jövőben is a budapesti Deák-téri ág. hitv. evangelikus testvéregyházak szives vendégszeretetét igénybe véve, a régi hajlékba tér vissza és hogy a közgyűlést már a holnapi napon is ismét a Deák-téri testvéregyházak dísztermében folytatja. Ennek ellenében készséggel átengedi a nagy tanácskozási termet istentiszteleti ezélokra a pesti evangelikus egyháznak. 6. (Zs.) Felvétetvén az elnöki jelentés 3-ik pontja az egyetemes közgyűlés köszönettel veszi tudomásul az egyetemes felügyelő bejelentését, hogy személyesen vett részt a dunáninneni egyházkerület közgyűlésén és azon üdvözölte az egyházkerületi felügyelőt és püspököt, kik 50 éves egyházi hivataloskodásuk évfordulóját ünnepelték. Az egyetemes közgyűlés örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy a maga részéről is az egyházunk körül kiváló' érdemeket szerzett kitűnő férfiakat a legmelegebben üdvözölje és nekik igaz tiszteletét és őszinte rokonszenvét kifejezze. 7. (Zs.) Ugyancsak az elnöki jelentés 4-ik pontja kapcsán mély megilletődéssel és fájdalommal vette tudomásul az egyetemes közgyűlés Ihász Lajosnak a lefolyt évben bekövetkezett gyászos elhunytát, a kiben nemcsak a dunántúli egyházkerület vesztette el buzgó és szeretett felügyelőjét, hanem az egész magyarhoni evangelikus egyház egyik igazán áldozatkész tagját is, \ú még halálában is nagyszerű végrendeleti alapítványával egyháza iránti szeretetének és gondoskodásának megható tanúbizonyságát adta. Az egyetemes közgyűlés ezért az elhunytnak emlékét egyházunk körül szerzett nagy érdemei elismeréseül jegyzőkönyvében hálás kegyelettel megörökítvén, erről a gyászoló özvegyet igaz részvétének kifejezése mellett, jegyzőkönyvi kivonaton értesíteni rendeli. 8. (Zs.) Ugyancsak az elnöki jelentés 6-ik pontja kapcsán melegen üdvözli az egyetemes közgyűlés a dunántúli egyházkerület újonnan választott felügyelőjét, Véssey Sándort, ki ezúttal első ízben jelent meg e minőségében egyetemes közgyűlésünk körében. 9. (Zs.) Az elnöki jelentés 7. pontja kapcsán felolvastatott Zsilinszky Mihály bányai egyházkerületi felügyelőnek, mint a Kálvin születésének 400-ik évfordulója alkalmából, folyó évi július havában Geneve-ben megtartott ünnepélyen, magyarhoni evangelikus egyetemes egyházunk képviseletében megjelent kiküldöttének következő jelentése : Folyó évi június hó közepén, egy hozzám intézett nagybecsű levélben azzal méltóztatott engem megbízni, hogy hazai evangéliomi egyetemes egyházunkat a július hó első napjaiban Genfben, Kálvin János kiváló vallási reformátor születésének 400-ados emlékünnepén képviseljem. Van szerencsém ezen megtisztelő megbízatásomról szóló jelentésemet Méltóságodnak ezennel tisztelettel előterjeszteni. Előre kell bocsátanom, hogy Genfben folyó évi július hó 2-ik napjától kezdve 10-ikéig, kapcsolatosan három ünnepély folyt le, melyek mindenikének külön rendezőbizottsága volt. Az elsőt rendezte a genfi reformált egyház Guillot Sándor ref. lelkész vezetése alatt. A másodikat egy nemzetközi bizottság a reformáczió emlékszobrának alapkőletételével Gautier Lucien egyetemi tanár elnöklete mellett; míg a harmadikat a Kálvin János által alapított főiskolának, egyetemmé fejlesztett tudományos intézetnek 350 éves emlékünnepét rendezte Chodat Róbert egyetemi rektor vezetése alatti bizottság. Az előre kidolgozott és történelmi visszapillantásokban gazdag j. alatt csatolt Értesítők bő tájékozást nyújthatnak a .nagyszabású ünnepségek részleteiről.