Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1907. október 23

5 7. A vallás- és közoktatásügyi miniszter által, a középiskolai tanszemélyzet fizeté- 5—6. sének kiegészítésére az 1907. év első felére utalványozott összeget az állampénztárnál föl­vettem, s ezen összeg a megállapított czélra fordíttatott. A miniszter úr értesített, hogy az ezen czélra rendelt összeget a következő alkalommal már közvetlenül az egyházkerületeknek fogja utalványozni. 8. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 99491/906. sz. alatt közölte Veszprém vár­megye közigazg. bizottságához intézett leiratát, mely szerint a lókuti plébános, Ruprecht Tasziló elleni ügyével polgári perútra utasíttatott. 9. Mult évi egyetemes ülésünk határozatánál fogva, a budapesti tudom, egyetemen fölállítandó evang. theologiai facultás tárgyában, a magy. kir. vallás- és közoktatásügyi minisz­tériumhoz intézett feliratunkra adott választ tisztelettel bemutatom. 10. Tisztelettel bemutatom Horvát-Szlavonországok bánjának két rendbeli iratát és pedig : az ópázuai gyülekezet egyházi tartozása, ugyanezen gyülekezet egyházi elöljáróságának fegyelmi ügye, valamint a lelkészek minősítése és a Horvát-Szlavonországi 1896. évi május 17-én kelt s az evangélikusok külső jogviszonyait szabályozó törvény reviziója tárgyában. — Az előbbi 9706/907. sz. leiratra, az abban fenforgó tévedések felvilágosítása végett, szüksé­gesnek tartottam még az egyetemes gyűlés előtt válaszolni. 11. Az egyetemes egyház pozsonyi akadémiájának viszonyairól közvetlenül, körül­ményesebb tájékozást óhajtván szerezni, Pozsonyba menvén, a tanári karral hosszabb értekez­letet tartottam. 12. Mult évi egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyvének 122-ik pontjára hivatkozva, tisztelettel jelentem, hogy az evang. tanáregyesület alakuló gyűlésén jelen voltam. Az egyesü­let megalakulásánál örömmel tapasztaltam, hogy azt az evang. tanárok hagyományos szelleme a hazafias nemzeti közművelődés eszméje és az evang. egyházunkhoz való ragaszkodás hatja át. 13. Egyetemes egyházunk ügyészének dr. Sztehló Kornélnak külön előterjesztése sze­rint, a gróf Blankenstein-féle alapítvány tőkéje az egyetemes egyház pénztárába befolyt. 14. Az egyetemes egyházi törvényszék a mult évben több ügyben ítélt, az ítéleteket ti sztelettel bemutatom. 15. Az egyetemes pénztár számadásainak megvizsgálásáról az erre hivatott bizottság fog jelentést tenni. 16. Az ösztöndíjak szabályszerűen kiosztattak. 17. Végre kegyelettel kell megemlékeznem egyházunknak azon tagjairól, a kiknek működése különös jelentőséggel bírt az egyetemes egyházra nézve és a kiket az isteni végzés kiszólított az élők sorából. A néhány nappal ezelőtt elhunyt báró Podmaniczky Frigyes mint a békési esperes­ség felügyelője és utóbb 1867—1872-ig mint a bányai egyházkerület felügyelője, élénk részt vett egyházunk közügyeiben s azok, a kik a régibb időkre visszaemlékeznek, avagy egyhá­zunk beléletét azon korban tanulmányozzák, méltányolni fogják működését. Önzetlen jellemé­nél fogva köztiszteletben állott. Őrizzük meg emlékét kegyelettel jegyzőkönyvünkben is. Súlyos veszteség érte egyetemes egyházunk pozsonyi theol. akadémiáját Stromp László tanár úr korai elhunytával, a ki munkaerejének teljességében még nagy szolgálatokat tehetett volna egyházunknak. Tapintatos modorával lényegesen elő tudta mozdítani, az akadémia hall­gatói körében, az intézetre oly fontos egyetértést és irodalmi működésével is tett szolgálatokat egyetemes egyházunknak. Őrizzük meg emlékezetét hálás elismeréssel. Budapesten, 1907 október 22-én. Báró Prónay Dezső. Az egyetemes közgyűlés az elnöki jelentést és annak külön határozatot nem igénylő pontjait elismerése mellett tudomásul véve, elhatározza, hogy az elnöki jelen­tésnek külön határozatot igénylő pontjai külön, illetve a mult évi jegyzőkönyv vonat­kozó pontjainál fognak felvétetni. 5- (Zs.) Az előző pontban foglalt határozathoz képest felvétetvén az elnöki jelentés 17-ik pontja az egyetemes közgyűlés részvétteljes szomorúsággal veszi tndomásul ama súlyos veszteséget, a mely egyházunkat báró Podmaniczky Frigyes, a békési espe­resség és utóbb 1867—1872-ig a bányai egyházkerület felügyelője elhunytával érte és a köztiszteletben állott férfiú emlékét hálás kegyelettel ezennel jegyzőkönyvileg megörökíti. Ugyancsak mély szomorúsággal veszi tudomásul az egyetemes közgyűlés az egyetemes egyházunk pozsonyi theologiai akadémiáját Stromp László tanárnak korai elhunyta által ért súlyos veszteséget és a megboldogultnak emlékét áldásos mű­ködésének elismeréseül ezennel jegyzőkönyvileg megörökíti. 6. (Zs.) Az elnöki jelentés 7-ik pontja kapcsán olvastattak a vallás- és közoktatási miniszter úr következő leiratai: Méltóságos báró Prónay Dezső úrnak, az ág. hitv. ev. egyház egyetemes felügyelőjének ! 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom