Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1907. október 23

38 •87- 85. (H.) A mult évi közgyűlés jegyzőkönyvének 70. pontjánál előterjeszti dr. Baltik Frigyes püspök a hitoktatói és missziói szükségletekre vonatkozó következő jelentését: A bányai egyházkerületnek a mult évi egyetemes gyűlésen bemutatott összkimutatása szerint a hitoktatói évi szükséglet: évi 31,157 kor. 60 fillér. A missziók gondozására pedig évente szükségeltetnék 8945 kor. 80 fillér. Dunáninnen jelenti, hogy a missziók évi ellátása igényel: 23,200 kor. A többi kerületekből újabb adatokat nem vettem. Ennek folytán maradhat nyilvántartásban a mult évi jegyzőkönyv 70. pontjában foglalt kimutatás. Új összeírásnak, szerintem, csak akkor volna gyakorlati becse, ha mindenütt egy s ugyanazon minta szerint eszközöltetnék az összeírás s csakis reális adatok és nem egyéni óhajok és nézetek szerint történnék mindenütt a kimutatás. Tudomásul vétetik. 86. (Zs.) Ugyanazon jegyzőkönyv 71. pontjánál jelenti a tiszai egyházkerület, hogy a segédlelkészi kongruára fordíttatott 41 kor. 66 fillér és 125 kor. 38 fillér, mint készlet, a pénztárban maradt. Az egyetemes közgyűlés e jelentést tudomásul veszi. 87. (Zs.) Ugyanazon jegyzőkönyv 72. pontjánál olvastatott a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr következő leirata : 4639. szám. r Méltóságos Báró, Felügyelő Ur! A magyarhoni ág. hitv. ev. egyetemes egyház 1906. évinov. 7., 8., 9. és 10. napjain tartott közgyűléséből 72. kgy. sz. a. kelt s hozzám intézett nagybecsű felterjesztésre van szerencsém Méltóságodat tisztelettel értesíteni, hogy az abban foglalt ama kérelmet, melynek értelmében a kongruát élvezett, de elhunyt lelkészek után maradt özvegyek férjük halála napjától számított egy félév lejártáig a kongrua élvezetében meghagyassanak, az 1898. évi XIV. t.-cz. értelmében, nem teljesíthetem. Az 1898. évi XIV. t.-cz. 2. §-a értelmében ugyanis a jövedelemkiegészítés egyedül és kizárólag a lelkészeket illeti meg, a törvényben sem az özvegyekről, sem az árvákról, sem végre az igényjogosult lelkészek másféle jogutódairól nem tétetik említés. Ugyanezen törvények rendelkezései szerint a jövedelmi kiegészítés alapelvileg a lelkészi álláshoz van kötve. A jövedelem kiegészítés mértéke pedig a törvény 4. és 5. §-a értelmében kizárólag a személyi minősítéstől van függővé téve. Ebből önként következik, hogy -a lelkészek közül is csak az igényelhet a törvény értelmében jövedelemkiegészítést, a ki oly önálló működési körrel rendszeresített lelkészi állást tölt be, a melyhez jövedelmi kiegészítés van egybekötve és azt csakis azon időpontig igényelheti, a míg ilyen lelkészi állást betölt. Ez okból az egyházi főhatóságokkal történt megállapodás alapján az 1901. évi 30,353. sz. a. kiadott utalványozási eljárás 7. pontja pontosan és félremagyarázatlanul megszabja, hogy a jövedeleinkiegészítés a lelkészeket csak azon 7iaptól kezdve, melyen állomásukat elfoglalták, azon napig illeti meg, melyen állomásukról eltávoztak. Mindezekből tehát az tűnik ki, hogy a törvényhozás oly felhatalmazást, melynek alapján a jövedelemkiegészítés a lelkészeken kívül azok özvegyei vagy árvái részére is utalványozható lenne bár az 1898. évi XIV. törvényczikkel nem adott. A felterjesztésben jelzett túlélvezmények keletkezése természetes következménye ama ténynek, hogy bár a térítmények nyilvántartása, valamint az azok behajtásával járó levelezések és intézkedések a közigazgatási teendőket jelentékenyen szaporítják, az egyházi főhatóságok határozott kívánságára, a jövedelemkiegészítés nem utólagosan, hanem félévenkint előleges részletekben utalványoztatik. Határozott tévedésen alapszik azonban a felterjesztésnek azon állítása, hogy „az özvegynek a férje halála napjától a félév végéig előre kifizetett kongruatöbbletet is mint túlélvezményt vissza kell fizetnie az állampénztárba", mert ugyancsak az utalványozási eljárás 7. pontja világosan mondja, hogy a lelkész elhalálozása esetében a részére még életében kifizetett jövedelemkiegészítési összeg a lelkész özvegyétől, illetőleg kiskorú gyermekitől vissza nem fog követeltetni. Es a szabályzatnak ezen intézkedése általam mindenkor és minden egyes esetben alkalmaztatik is. Ezenfelül az 1900. évi 95,722. sz. a. kibocsátott körrendelet is figyelembe veszi a méltánylást érdemlő azon körülményt, hogy a lelkészözvegyek az úgynevezett kegyelmi időre saját költségükön a helyettes, illetőleg segédlelkészekről gondoskodni kötelesek s azért úgy intézkedik, hogy a vallásfelekezetek rendelkezésére bocsátott segédlelkésztartási átalány, az ott megállapított összegek korlátain belül, a lelkészi özvegyek által tartandó segédlelkészek díjazására is fordítható. Látni való ezekből, hogy a vezetésem alatt álló minisztérium az 1898. évi XIV. t.-cz. végrehajtásában a lelkészek özvegyeivel szemben gyakorolt méltányosság terén elment addig a határig, a mely határon túl csak akkor lehetne menni, ha a törvényhozás az idézett törvényt módosítaná.