Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1904. november 9

6 7. hó 20-án 4972/M. E. sz. alatt érkezett miniszterelnöki leiratot, az egyházunkat és ez ev. ref. egyházat közösen érdeklő ügyekben kiküldött bizottsághoz javasolja áttenni. A miniszterelnöki leirat szószerinti szövege a következő: 4972. M. E. A t. Bizottság által folyó évi ápr. havában az 1848. évi XX t.-cz. végrehajtása tárgyában benyújtott emlékiratot a magyar kormány tárgyalás alá vette s arra vonatkozólag, a vallás- és közoktatási miniszter úrral egyetértőleg, a következőkről van szerencsém a t. Bizottságot értesíteni. A szóban forgó emlékirat az idézett törvényczikk második és harmadik §-ával kapcsolatos kérdéseket egymástól elkülönítve tárgyalja. A mi az emlékirat első részét illeti, az abban felhozott kérdések majdnem kizárólag oly konkrét esetekre vonatkoznak, a melyek alapos vizsgálat tárgyává voltak teendők, mielőtt azokra nézve a kormány állást foglalhatott volna. Ezen vizsgálat folyamatban van és annak befejezte után nem fogok késni a t. Bizottsággal felvenni ezekre vonatkozólag is a tárgyalások fonalát. Már most kívánom azonban megjegyezni, hogy a mi a dolog elvi oldalát illeti, a kormányt is, valamint egész működésében, úgy ezen kérdések elbírálásánál is csak azon nagy szempont vezetheti, hogy a törvényesen bevett vallásfelekezetek közötti tökéletes egyenlőség és viszonosság az egész vonalon érvényesüljön, természetesen tekintetbe vételével a törvényes fejlődés és az egyes vallásfelekezetek benső természete által előidézett különös viszonyoknak. Miután pedig e kérdésekben a két magyar protestánsegyház is ugyanezen elvi állásponton áll, nem kétlem, hogy a felhozott konkrét kérdéseket közmegnyugvásra sikertilend megoldanunk, s illetőleg megállapítanunk azon irányelveket, a melyek szerint hasonló esetek a jövőben elbirálandők lesznek. Míg tehát az 1848. évi XX. törvény 2-ik §-ának végrehajtásával kapcsolatos kérdésekre nézve az ügy jelen stádiumában csak ezen elvi kijelentéssel nyilatkozhatom, addig konkrét tájékozást kívánok már most nyújtani az iránt, hogy tekintettel az ország pénzügyi helyzetére is, minő mérvben és minő sorrendben véli a kormány az 1848. évi XX. t.-cz. 3. §-a alapján felhozott anyagi igények kielégítését foganatosítani. Szükséges ez azért, hogy a két protestáns felekezet irányadó testülete által mielőbb megalkottathassanak azon rendszabályok, a melyek a kivánt segély igénybevételének és felhasználásának előfeltételeit képezik, hogy tehát azok az égető sebek, melyekre a t. Bizottság emlékirata is joggal hivatkozik, mielőbb orvoslást találhassanak. Ezek között bizonyára az adózási viszonyokban rejlő nagy anomáliák képezik a legégetőbbet. S már most kijelenthetem, hogy a kormány az emlékiratban jelzett módon és arányokban hajlandó e segély kieszközlését kérni a törvényhozástól, illetőleg gondoskodni arról, hogy egy ily tartalmú törvényjavaslat terjesztessék az országgyűlés elé. Hogy azonban ez megtörténhessék, szükséges, hogy az illetékes egyházi testületek megalkossák az e tárgyban szükséges jogszabályokat, valamint kérnem kell azt is, hogy a t. Bizottság az idevágó összes adatokat a kormány rendelkezésére bocsátani szíveskedjék, hogy azután a szükséglet mérve pontosan megállapítható és a benyújtandó törvényjavaslat kellő indokolással ellátható legyen. Nem zárkózhatik el a kormány az emlékirat azon követelményétől sem, hogy a lelkészek fizetése újabb javításban részesüljön és készséggel ismeri el, hogy a köztisztviselők illetményeinek újabb rendezése folytán a lelkészi kongruának felemelése vagy korpótlékkal való kiegészítése méltányos és indokolt kívánságnak mutatkozik. E kérdés természetszerűleg együtt oldandó meg mindazon bevett vallásfelekezetek lelkészeire nézve, kikre az 1898. évi XIV. t.-cz. hatálya kiterjed s annak gyakorlati megvalósítása oly óriási tehertöbbletet von az államkincstárra maga után, miszerint annak foganatosítása előtt meg kell teremtenünk az ügy megoldásának pénzügyi előfeltételeit. Kijelenthetem azonban, hogy a kormány feladatának tekinti, hogy e kérdéssel avval az erős elhatározással foglalkozzék, hogy mentül előbb elhárítsa az ügy útjában álló pénzügyi akadályokat és kész annak megoldását kézbe venni, mihelyt az államháztartás egyensúlyának veszélyeztetése nélkül lehetővé válik. A mi az emlékiratban felhozott többi pénzügyi természetű kérdéseket illeti, a kormány abban a meggyőződésben van, hogy már csak az egyházak autonómiájának szempontjából is ezeknek külön-külön államsegélylyel való megoldása nem volna czélszerű, hanem akként kívánja az erre szükséges anyagi eszközöket fokozatosan az egyház rendelkezésére bocsátani, hogy az állam pénzügyi helyzete által vont korlátok között évről-évre emelje az egyházak dotatiójaképen a költségvetésbe beillesztett tételeket. Ezen felemelt hitelnek mikénti felhasználása felett természetesen az egyház van hivatva saját autonom hatáskörében határozni, s az illetékes egyházi főhatóságok hivatását képezné oly szabályzat megalkotása, melylyel ezen összegeknek tényleg a legégetőbb nagy czélok kielégítésére való fordítása biztosíttatnék. Különös súlylyal bír ezek között a lelkészi nyugdíjintézet kérdése és a mennyiben e nézetünk az illetékes egyházi hatóságok véleményével találkoznék, a kérdést a két protestáns egyház országos közalapjának javára felvett költségvetési tétel megfelelő emelése útján akként kellene megoldani, hogy elsősorban a nyugdíjintézet kellő dotatiója biztosíttassék. Budapesten, 1904. évi október hó 20-án. Tisza, s. k.