Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1896. október 21

4 Mint ev. keresztyének ünnepeljük mi meg hazánk ezeréves fennállását; és ezért meg kell emlékeznünk arról, hogy az, a mi az ember előtt végtelenül nagynak látszik, az semmiséggé válik, ha a mindenségnek alkotójára gondolunk! Ezer év olyan, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, olyan, mint az éjszakának egy része, mely elmúlt, a nélkül, hogy csak emléket hagyott volna hátra öntudatunkban. És azért, ha mint evang. egyházunk tagjai megemlékezünk szeretett hazánk ezer éves fennállásáról, méltóan úgy ünnepelünk, hogy mindenekelőtt háládatossággal emlékezünk meg az isteni gondviselésről, mely megérnünk engedte ez évet, melyben megünnepelhetjük hazánk ezeréves fennállását! Ünnepeljünk háládatossággal az isteni gondviselés iránt! Virágzó korszakok — nagy férfiak — nagy tettek — és sok dicsőség emléke tűnik elénk hazánk ezeréves történetéből. És ezen nagy emlékekből milyen sok áll a legszorosabb viszonyban egyházunk történelmével. Hazánk nagyjai közül'számosan a protestantismusnak nagy férfiai. Együtt folyt a küzdelem hazánk és egyházunk fennállásáért, — Bocskay, — Bethlen Gábor, — a Rákóczyak nevét nem lehet kitörülni sem hazánk, sem egyházunk történetéből és azt sem lehet tagadni, hogy a protestantismus kiváló szolgálatot tett a hazai közművelődésnek. Mindez az öröm és a hála érzetét költi fel bennünk. Ámde a szép és dicső korszakok mellett mennyi a szenvedés! Sokszor úgy tűnik föl e sok szenvedés, mint méltó következménye a korszakonként beállott sülyedésnek és hanyatlásnak, mint méltó büntetése a bűnnek. És ha igazságosan ítélünk, ez nem érintheti hálánknak érzelmeit, de hányszor következtek be a csapások, a melyekre az okot önmagunkban föltalálni nem tudjuk, — hányszor következett be a súlyos szenvedések korszaka olyankor, midőn áldozatkészség és nemes honfiúi érzések vezették a nemzetet! — És midőn ezeknek emléke újul meg bennünk, talán a kétkedés érzése fogjon el? Nem. Mert bár szenvedett ez ország, e nemzet sokat, igen sokat ártatlanul is: van a keresztyénségnek ezzel szemben is egy végtelenül vigasztaló alapgondolata. A keresztyénségnek végtelenül vigasztaló alapgondolata az, hogy a szenvedés, különösen az ártatlan szenvedés, az üdvösség, a megváltás forrása. E gondolatot fejezi ki nagy költőnk is, gyönyörű szép hymnusában: «Megbűnhődte már e nép a multat és jövendőt.» Jövőnkhöz meríthetünk reményt multunknak dicsőségéből, de még sokkal több reményt multunknak végtelen szenvedéseiből! Ezeknek emléke sem érintheti tehát az isteni gondviselés iránt való háladatosságnak érzelmeit. A háladatosságnak érzetéhez pedig járuljon a keresztyéni alázatosságnak tudata és ünnepelésünknél is az evang. egyszerűségre való törekvés. Ünnepeljünk háládatossággal az isteni gondviselés iránt keresztyéni alázatossággal, evangelikus egyszerűséggel és mindenekfelett az egyetemes keresztyéni felebaráti szeretetről való megemlékezéssel, az irgalmasságnak cselekedetivei. Vannak, a kik a hazafiságot a keresztyénség által túlhaladott szűkkeblű álláspontnak tartják. Hiszen a keresztyénség tana az általános emberszeretetet hirdeti, mely nem ismer nemzetek és országok közti korlátot. Igen, ez a keresztyénség magasztos tana, mely ellentétben áll az ó-kor ama szűkkeblű hazafiságával, a melylyel együtt járt az idegennek gyűlölete. Ámde a keresztyénség a haza szeretetének érzelmét is megnemesítette. Nem vegyül ehhez többé az idegennek gyűlölete, de igen helyesen jelöli meg azon kört, a melyben — a dolog természeténél fogva — a legkönnyeben megvalósulhatna, a mennyiben gyarló ember által megvalósíthatók a keresztyénség magasztos eszményei is. A haza elnevezése alatt nem földet értünk csupán. A haza, miként azt egy mult századi magyar író meghatározza — «egy országló nemzet közönsége», — honfitársaink összesége ez, — tehát azon embertársaink összesége, kik hozzánk a dolog természeténél fogva legközelebb állanak. Ilyen értelemben véve a haza fogalmát, a haza szeretete a keresztyénségnek is parancsa, mert az is embertársaink, felebarátaink szeretetét jelenti, a mely fölött állhat ugyan egy még magasabb eszmény, a mely eszmény kijelölésének útja azonban a hazaszeretet által van kijelölve. Költse fel tehát ez emlékünnep bennünk az isteni gondviselés iránt való háladatosságunkat és a hazaszeretetnek szent érzelmeit. A hazaszeretetnek szent érzelmével pedig egyesüljön bennünk a keresztyén felebaráti szeretetnek legszentebb érzelme, ehhez adjon erőt, ehhez adja áldását az, a ki a végtelen szeretet, a jóságos Isten!