Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1895. október 9
IV. A tiszai egyházkerületből. a) Megbízó levéllel: Szontágh Pál (gömöri) Kubinyi Géza Fabiny Ferencz Dr. Szontágh Miklós Moor Gyula, lelkész Dianiska Andor, lelkész Strauch Béla, Csisko János Törköly János Materny Lajos Hörk József Király Kálmán b) Jegyzőkönyvi kivonattal: Dr. Zelenka Lajos Ujágh Károly, lelkész Majerszky Béla V. Főgymnasiumok küldöttei. a) A dunántúli kerületből: Gombócz Miklós és Haniffel Sándor. b) A dunáninneni kerületből: Jezsovics Károly és Zorkóczy Sámuel. c) A bányai kerületből: Benkő Gyula és Batizfalvy István. d) A tiszai kerületből: Fábry János és Oravecz Mihály. 1. (Gy.) Az egyetemes gyűlés tagjai, buzgó isteni tisztelet után, az ülésteremben egybegyűlvén, az egyetemes felügyelő szivélyesen üdvözölte őket. Rámutatott ezután megnyitó beszédében arra, hogy mult évi egyetemes gyűlésünk óta fontos és lényeges változások történtek úgy egyházunk beléletének körében, mint egyházunk körén kívül álló okok következtében. Egyházunk számos eddigi kötelességétől mintegy fölmentetett ; de viszont új feladatok hárultak rá úgy társadalmi, mint vallásos téren. A vallásos érzület ápolását s ezzel az állami rendnek is ezen erkölcsi támaszát, ma már tisztán az egyházi élet bensőségének kell teljesíteni. Beléletünkben — úgymond — zsinatunk alkotásai most mennek át az életbe, végrehajtásuk folyamatban van. Több százados mult után azonban az általakulás mozgalmas, sőt ritkán vihető keresztül az ellenszenv jelenségei nélkül. Kívülről ható okok gyanánt gyakorolják hatásukat az új országos törvények, s így ellentétek, sőt hitfelekezeti elfogultság is mutatkoznak. És vannak, kik attól tartanak, hogy a beállott helyzet egyházunkra is veszedelmes lehet. Ettől nem tartok. Ily külső veszélyek ellen meg van védve egyházunk, ha híven fentartjuk azon alapelveket, a melyek a reformatio alapelvei. A reformatio egyik alapelve a kiegyenlítés a hit és a tudás közt. Ezen ellentétet a reformatio azon kor számára elenyésztette. A mi korunk számára, ez a mi feladatunk s a protestáns theologia feladata volna ezen ellentét elenyésztetésén munkálkodni. Lényeges, hogy a reformatio az őskereszténységből kifejlett asketismus tévedéseiből kibontakozva, a puritanismust karolta fel. Az őskereszténység helyreállítására igyekezvén, felismerte, hogy ennek lényege az evangéliumi egyszerűség. Erről ne feledkezzünk meg. Végül, miután a reformatio az őskereszténységnek a maga tisztaságában való visszaállítása akart lenni, ennek további lényeges ismérvét abban találta, hogy Isten iránti szeretetünk legteljesebb megvalósulása, a felebaráti szeretet. Ha ezekhez híven ragaszkodunk, nincs ok félelemre és viseljük szivünkön ezen elveket közigazgatásunkban is. Ezzel az egyetemes felügyelő az ülést megalakultnak és megnyitottnak jelentette ki. Ezután pedig fölemelkedve elnöki székéből, meghatva emlékezett meg a fájdalmas gyászról, mely József csász. és kir. fenségének családját, László főherczegnek elhunytával érte. Egyházunk — így szólott — soha nem zárkózott el a hazát, a társadalmat mélyen érintő események elől, s a gyászban, a melyben az egész ország megrendülve vett részt, 1*
