Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1891. szeptember 23

5 5. (Gry.) Olvastatván a mult évi egyetemes közgyűlés jegyzőkönyve, felvétetett annak 2-ik s az elnöki jelentésnek erre vonatkozó 10. pontja, mely szerint a néhai Ostffy Pál által hagyományozott 1000 frtot az örökösök az egyetemes pénztárba befizették. Tudomásul vétetik. 6. (V.) Ugyanazon jegyzőkönyv 3-ik pontjánál egyetemes felügyelő bemutatja egy­részt az orosházi egyháznak, másrészt Kanka és Ferjencsik zólyomi lakosoknak, mindkét esetben egyházi adóügyben a bányai egyházkerület határozata ellen beadott és szabály sze­rűleg fölterjesztett felebbezéseit és indítványozza, hogy e felebbezések átvizsgálására és véleményadásra bizottság küldessék ki. Az egyetemes gyűlés ezt az indítványt elfogadja s Radó Kálmán kerületi felügyelő s Zelenka Pál püspök elnöklete alatt Szentiványi Árpád, Radvány István, Moór Gyula, Ritter Károly és Vitalis Péter tagokból álló bizottságot küld ki azzal, hogy a bizottság jelentését még a gyűlés folyama alatt elvárja. 7. (V.) Ugyanazon jegyzőkönyv 4-ik pontjánál bemutatván egyetemes felügyelő a soproni főgymnasiumnak és a selmeczi lyceumnak az állami segély igénybevétele, illetve fölemelése tárgyában beérkezett kérvényeit: ezek véleményezés végett azzal adatnak ki a tanügyi bizottságnak, hogy jelentését lehetőleg a gyűlés folyama alatt terjeszsze be. 8. (V.) Ugyanazon jegyzőkönyv 5-ik pontjánál jelentetik, hogy Beniczky Gyulától, mint az ev. ref. és ág. hitv. evang. egyházak házassági bíráskodása kérdésében a testvér­egyház conventi bizottságával együttes működésre kiküldött bizottság elnökétől, ebben az ügyben ez ideig sem érkezett jelentés. Tudomásul szolgál. 9. (V.) Ugyanazon jegyzőkönyv 9-ik pontjánál újólag jelenti az egyetemes fel­ügyelő, hogy a párbér-sérelmek tárgyában ez ideig sem érkezett válasz. Tudomásul szolgál. 10. (Sch.) Ugyanazon jegyzőkönyv 13-ik pontjánál olvastatott a theologiai akadémiai nagybizottság jelentése, mely szerint a hatáskörébe tartozó ügyeket szabályszerűen végezte, az évi számadások megvizsgáltattak s rendben találtattak, az 1891/92. tanévre pedig a költségelőirányzatot ekkép állapítá meg : I. Szükséglet. 1. 5 rendes tanár fizetése s lakbére 2. 2 magántanár ,, ... 3. Énektanító fizetése .... 4. Bibliai tót nyelv tanítása . 5. Intézeti szolga fizetése . n T7~•• J.X Hh. akad. pénztárból 6. Konvvtárra > J j egy. egy h. „ 7. Fűtésre 8. Szertár s irodai költségre . 9. Értesítőre s vegyesekre Összesen 7500 frt 1200 150 200 450 172 200 150 100 200 10322 frt. II. Fedezet. 1. Egyet, theol. alapból . 2. Kerületek évi járuléka 3. A pozsonyi egyház részéről 4. Zelenay-alapból . 5. Zsedényi-alapból 6. Gróf Pálffy-alapból 7. Reischl-alapból . 8. Tandíjból . . . 9. Failletékbôl . . 10. Szertár czímén . 11. Iparbanki tőke kamatjai , 12. Egyet, egyházi pénztár könyv tári adománya .... Összesen Tudomásul vétetik. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom