Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1891. szeptember 23

3 1. (Gy.) A gyűlés tagjai buzgó isteni tisztelet után összegyülekezvén az ülés­teremben, az egyházi s iskolai felügyelő, szívélyesen üdvözölte őket. Utalva ezután megnyitó beszédében a legközelebb megtartandó zsinatra s felemlítve, hogy a legutóbbi zsinat, mely azonban, sajnos, czélját nem érte el, épen 100 évvel ezelőtt nyílt meg; kiemelte abbeli meggyőződését, hogy a zsinathoz kötött várakozásaink teljesedése akkor remélhető legbizto­sabban, ha számolva történelmi fejlődésünkkel, nem akarunk mindenben egészen uj alapokat lerakni, hanem szilárd alapot vetni ott, a hol a gyakorlat ingadozó s ujat lerakni ott, a hol ezt az uj helyzet követeli, és ha a zsinattól nem főleg azt várjuk, hogy egyházunk szerény anyagi helyzetéből kiemelkedjék, mert ez Összefügg hazánk gazdasági és földirati helyzetével is, hanem inkább azt tartjuk szem előtt, hogy „nem a, ti földi gazdagságtokat keresem, hanem ti magatokat" s így arra törekszünk, hogy minden egyházban meglegyen a buzgó keresztyén élet s elháríttassanak ennek azon akadályai, melyek jelenleg a rend hiányából erednek. Ezzel a gyűlést megnyitottnak nyilvánítván, bemutatta Budapesten 1891. szeptember 22-kén kelt következő évi jelentését : Midőn szokott évi jelentésemet a főtisztelendő egyetemes gyűlés elé terjesztem mindenekelőtt az egyetemes egyházra nézve legnagyobb jelentőségű ügyről kell meg­emlékeznem. 1. A zsinat ügyét tekintem egyházunkra nézve ez idő szerint a legnagyobb jelentő­ségűnek. Ez ügyben, miként egyébiránt tudva van, mult évi egyetemes gyűlésünk óta döntő elhatározások történtek. Már közzététetett egyetemes egyházunkban, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister úr ő nagyméltóságának a zsinati bizottság jegyzőkönyvével együtt az egyetemes gyűlés elé terjesztendő leirata szerint ő császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebben beleegyezését adni méltóztatott, hogy egyetemes egyházunk úgy a hogy kérte és a kérvényben előadott tárgyakra nézve tervezett zsinatját folyó évi deczember hó 5-étől kezdve Budapesten megtarthassa. A zsinati bizottság, a nyert fölhatalmazás alapján a zsinati követek választása és a további előkészítő teendők iránt is intézkedett, úgy hogy magyarhoni ág. helv. evang. egyházunk a zsinatot az ev. ref. egyházzal egyidejűleg f. évi deczember 5-én megnyithatja. 2. A bányai egyházkerület püspökévé főtiszt. Sárkány Sámuel úr választatván meg, beiktatásánál egyetemes egyházunk képviseletében megjelenvén, őt már ott is volt szeren­csém üdvözölhetni. 3. Mély megilletődéssel emlékezem meg azon nagy veszteségről, mely evangelikus egyházunkat Haan Lajos békés-csabai lelkész és egyetemes gyűlésünk egyházi főjegyzőjének elhunyta által érte. Rokonszenves, szeretetreméltó kedély, példaadó vallásos buzgóság jellemzik őt; hazánk és egyházunk történetének szentelt munkássága, egyházi közügyeinkben különösen egyetemes gyáléseinken mindenkor tanúsított tevékeny és buzgó közreműködése egyházunk jelesei közé emelik és gyászos elhunyta fölött érzett fájdalmunkat kifejezve méltó, hogy emlékezetét jegyzőkönyvünkben, melyet ő oly számos éven át mindig szives készséggel szerkeszteni segített, kegyelettel föntartsuk. 4. Mult évi egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyve a vallás- és közoktatásügyi minis­teriumhoz fölterjesztetett. 5. A vallás- és közoktatásügyi ministerium 10,293. számú leiratában azon észre­vételt tette mult évi egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyvének 23-dik pontjában c) alatt foglalt határozatára, mely szerint a tanintézetek utasíttatnak, hogy az egyetemes gyűlés által meg­állapított tantervhez szorosan ragaszkodjanak, hogy e pontban foglalt határozatot csakis azon középiskolákra nézve veheti tudomásul, melyek állami segélyt nem élveznek, mert az állami segélyben részesülő középiskolákat a fönnálló szerződések értelmében az állami tanterv kötelezi. Ezen leiratra azon fölvilágosító választ adtam, hogy mult évi egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyvében foglalt 23-dik számú határozat azon iskolákra nézve hozatott, melyek állami segélyben nem részesülnek. 6. A bányai ev. egyházkerület által Aszódon fölállított leány nevelőintézet ünnepélyes megnyitásánál jelen voltam. Meggyőződtem, hogy az intézet czélszerűen van berendezve. — Jogosultnak tartom azon reményt, hogy ezen intézet, melynek szükségét egyházunkban élénken érezték, föladatának meg fog felelni, miért is ezen uj intézetünket egyetemes egyházunknak ezennel is ajánlani bátorkodom. 7. Mult évi egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyvének 23-dik számú pontjában foglalt határozatával a 8-dik osztály tanulási idejének túlságos megrövidítése, illetőleg az érettségi írásbeli vizsga határideje tárgyában elrendelt fölirat a vallás- és közoktatásügyi ministerium­hoz fölterjesztetett. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom