Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1890. október 8

4 Ez alkalommal nem lehet feladatom, hogy egyházunknak ez évben elhunyt ezen jeles férfiait kimerítően jellemezzem, avagy egész nagyságában föltárjam azon veszteséget, mely gyászos elhunytuk által egyetemes egyházunkat érte, de midőn négy egyházkerületünk képviseletében ezen egyetemes gyűlésünkön közös tanácskozásra össze gyűltünk, mélyen meghatva azon nagy veszteségek érzete által, melyek, rövid időközökben érték egyetemes egyházunkat, a közös gyásznak kellett mindenek előtt kifejezést adnom. Bizonyára jegyzőkönyvünkben is megkívánjuk örökíteni elhunyt jeleseinknek, Geduly, Czékus, Szeberényi püspökeinknek emlékezetét, és kifejezzük elhunytuk fölött érzett mély gyászunkat. Köztudomású, hogy a tiszai és dunáninneni egyházkerületekben a püspökválasztás megtörtént. Örömmel üdvözöljük körünkben a tiszai egyházkerületnek püspökét, Főt. Zelenka Pál urat, erélye, fáradhatlan munkássága, igaz hazafias lelkülete által a nagy emlékű Czékus méltó utódát Üdvözöljük Főt. Baltik Frigyes urat, mint dunáninneni egyházkerületünk megválasztott püspökét, ő bírja felvidéki evangelmi népünk bizalmát és ezért kiválóan képesítve van arra, hogy a mutatkozó ellentéteket testvériesen, barátságosan kiegyenlítse. Adja Isten, hogy siker kisérje ezen működését, melyben kétségkívül számíthat egyetemes egyházunk készséges támogatására. Isten áldása kisérje újonnan megválasztott püspökeinket. Őszinte örömömnek kell kifejezést adnom, hogy Főt. Karsay dunántuli püspök urat körünkben üdvözölhetjük, hogy egészségi állapota megengedte, hogy velem az elnöki teendőket megoszsza és hogy megjelenésével bebizonyította, hogy tevékeny munkása marad egyházunknak. A mily fájdalommal nélkülözzük egyházunknak az élők sorából elköltözött jeleseit, nem csekélyebb örömmel látjuk körünkben egyházunk régi, edzett harczosait, tapasztalt vezetőit, tettre kész mukásait, mert nagy munkára készülünk. Nagy föladatok várnak reánk. Zsinatra készülünk, és a zsinat föladatai kiváló fontosságúak és azoknak szerencsés megoldása nehéz, mert evang. egyházunk több mint háromszáz éves alkotmányának megőrzéséről, de egyúttal, fejlődésének biztosításáról is van szó. Engedjék meg nekem, hogy e tárgyról röviden elmondjam véleményemet. Természetesen csak egyéni nézeteim azok, melyeknek nem kívánok az által több súlyt, tulajdonítani, hogy ezen elnöki székből mondom el. Nézetem szerint a legközelebb megtartandó zsinatnak nem lehet az a föladata, hogy egyházunk egész szervezetét a legapróbb részletekig kidolgozza, hanem csakis egyházi alkotmányunknak alapelveit kell rendszeresen és szabatosan körülírnia, mert magok a legfőbb alapelvek adva vannak egyházunk múltja, történeti fejlődése által, és ezektől eltérnünk nem szabad, sőt azokat és egyházunknak azokból folyó sajátszerű intézményeit, azoknak jellegét igyekezzünk megóvni és harmonikus fejlődését biztosítani. Egyházunk szervezetének jellege democraticus, ennek minden előnyeivel és hátrányaival, de ez utóbbiak mérsékelésére a legalkalmasabb és a legszebb corectivummal bir, tudniillik, hogy a jogok gyakorlása mindig kötelességek teljesítésétől van föltételezve, hogy az egyházi ügyek intézésében és igazgatásában való részvét mindig az egyháznak tett szolgálattól van függővé téve, és hogy az egyházi ügyek kormányzására hivatottak között mindenik saját körében csak «primus inter pares». Ezek a valódi önkormányzat elvei, ezek adják meg nemcsak egyházunk igazgatásának, alkotmányának külső alakját, ezek adják meg magyarhoni evang. egyházunk belső életének sajátszerű jellegét, ezek olyan szorosan összeforrtak egész egyházi életünkkel, hogy én csakis ezen alapelvek megóvása mellett várhatok üdvös eredményt a zsinattól és az ezektől való eltérést egy koczkáztatott és veszélyes kísérletnek tartanám. Azon alapelvek sértetlen megóvása, melyeken egyházunk szervezete nyugszik, és egyházi alkotmányunk ezen alapelveknek megfelelő és ezekből folyó jellegének föntartása az egyik föltétel, mely nélkül a zsinat tartását koczkáztatott kísérletnek tartanám. A másik föltétel arra, hogy a zsinatnak munkája üdvös legyen az, hogy ne kívánjuk azt, miszerint a zsinat az egyház minden viszonyaira, az egész egyházi életre kiterjeszkedjék, hanem tekintve a rendelkezésünkre álló idő korlátoltságát, szerény anyagi helyzetünket, nagyban és egészben ragaszkodjunk azon kerethez, melyet a zsinat munkálatai számára az egyetemes gyűlés már kijelölt, inkább kevesebb egyházi törvényt alkosson a zsinat, de ezek legyenek alaposan megvitatva és ezért jók és állandóak, mintsem egy nagyszabású, mindenre kiterjedni akaró munkálatba fogva azt vagy befejezetlenül félbe hagyja, vagy fölületesen tárgyalva megállapítsa és ezzel egy kétes értékű kísérletnek tegye ki egyházunkat.