Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1885. szeptember 30

való kiegészítése és részleges fejlesztése: e felett ma nem szándékozom elmélkedésekbe bocsátkozni ; de lia nem annyira egyházi életünkben, mint inkább a hazai társadalomban a kizárólag materialisztikus felfogást, az üres külsőségek kultuszát napról-napra terjedni látom, nem mellőzhetem, hogy kifejezést ne adjak azon óhajtásomnak, miszerint igyekezzünk mindenkor sértetlenül fentartani a puritán egyszerűség jellegét. Ha már val.ási elveinkkel való való egyöntetűség is kivánja ezt, van még egy más ok, mely hazai viszonyaink közt is ezen irány követésére késztett, és ez egyházunknak eléggé ismert szegénysége, melyet némely esetekben még sem veszünk eléggé tekintetbe. Egyetemes egyházunk a maga egészében megóvta eddig ezen jelleget ; de vannak egyes jelenségek, melyek bennem mégis némi aggodalmat keltenek. Például nem egy gyülekezet engedi magát elragadtatni a külsőségek kultusza által, bele bocsátkozik talán jó szándékkal, de kevés megfontolással olyan építkezésekbe, melyek számos évekre oly terheket raknak az egyházra, melyek annak fejlődését hosszú időre megbénítják. Evangélikus egyházunk helyet ad a művészetnek bizonyos mértékig az istenitiszteletnél is ; mert tagadni nem lehet a művészet egyes ágainak áhítatott gerjesztő, a legnemesebb érzelmeket keltő hatását. De vájjon müvészet-e az mindig, ami e névre igényt akar tartani s nem-e csak olyan díszítés, mely a valódi művészeti érzékkel biróra nemhogy áhítatott gerjesztő, nemhogy lélekemelő, de talán éppen ellenkező hatást gyakorol. Elismerem, hogy ezen jelenségek, melyekre utaltam, ma még kivételesek s talán ezért sokak előtt nem is bírnak valami nagy fontossággal ; az én nézetem szerint azonban egész egyházunkban a lehető legnagyobb összhangnak fentartása a reformáczió egyik alapelvét képezi s a puritán felfogás megóvása oly kötelesség, melyet mindenkinek egyházunk körében ott, a hol erre alkalom nyílik, teljesíteni kell és mivel engem egyházunk bizalma ez elnöki székre emelt, legyen szabad nekem e helyről elmondani egyházi ügyeink jelen állásáról való nézeteimet. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mily szükséges egyházunkban mindenben a legnagyobb takarékossághoz való szoros alkalmazkodás, Utóbbi időben már több felől felmerült és megvitatott kérdést képez számos lelkészeinknek csekély javadalmazása s hogy ezen bajon segítsünk, a legkülönfélébb javaslatok tétetnek. Jól tudom, hogy mindazon intézkedések megtétele, amelyek ezen bajon segíthetnek, az egyházkerületek és esperességek hatáskörébe tartoznak ; mivel azonban e baj nemcsak egyes esperességekben, hanem mind a négy egyházkerületben előfordul, tehát egyetemes egyházunknak közös baja, erre e helyen ráutalni, valamint a baj orvoslási módjáról is nyilatkozni itt is helyén való lesz. Egyházunk körében a közvélemény nyilvánulásának legfontosabb, leghivatottabb organumai az egyházkerületi közgyűlések. Egyetemes gyűlésünk a kerületek küldötteiből alakulván, már csak mintegy visszhangja annak, a mi az egyházkerületi gyűléseken történik. Természetes, hogy ennélfogva azon az egyházunkra nézve is fontos tény fölött, miszerint a főrendiház szervezetének módosításáról szóló törvény értelmében egyházunk elöljárói közül többen a főrendiház tagjai közé soroztattak, egyházunk közvéleménye már a kerületi gyűléseken kifejezésre talált. Á tény fontosságához mérten fogadta ezt egyházunk, mintegy lépést, a melynél fogva még közelebb jutunk az elvben már régóta kimondott, de a valóságban, úgy látszik, csak lassan érvényesülő teljes jogegyenlőséghez és viszonossághoz. Mi nem tekinthetjük sem hitelveink, sem egyházi szervezetünk követelményeinek, hogy egyházi elöljáróink számára ezen állásuknál fogva egyúttal az államban is törvényhozói jogot kívánhassunk, csupán a hazai jog fejlődésének menetét, a r. kath. és gör. kath. egyházak főpapságának megadott törvényhozói jogát tekintve, a törvényesen bevett vallásfelekezetek teljes jogegyenlősége és viszonossága érdekében nyilvánította egész egyetemes egyházunk már a múltban azon kívánságát, hogy addig, mig a róm. kath. főpapság a főrendiházban törvényhozói jogokat gyakorol, a törvényhozásban bírjanak hasonló jogokkal egyházunknak saját szervezetéhez képest hasonló állású elöljárói is és mivel ezen óhajtás kifejezést nyert ama törvényjavaslatban, mely egyetemes gyűlésünk megbízásából és annak óhajait tolmácsolandó, még 1868-ban készült, ez szolgált rám nézve okul arra, hogy ennek a főrendiház szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor kifejezést adjak. Már a mult évben utaltam arra, miszerint Horvát-Szlavon-Dalmátország területén lakó hitsorsosaink helyzete folytonos figyelmünket, gondoskodásunkat fogja igénybe venni. Habár Horvát-Szlavonország területén lakó összes evangélikusok, az ott levő összes egyházak teljes rokonszenvünket bírják, egyházi czéljaik előmozdításában erkölcsi és anyagi támogatásunkat nekik készséggel felajánljuk, első sorban főfigyelmíink tárgyát képezze, hogy a mai Horvát-Szlavonország területén levő gyülekezetek, melyek az 1791. XXVI. t.-cz. alapján s részben csaknem százados gyakorlatnál fogva is ev. egyházunkkal szerves összefüggésben állnak, annak kiegészítő részét képezik, ezen törvényes kapcsolatból ne csak ki ne szakíttassanak, hanem ebből folyó jogaik is sértetlenül fentartassanak és megóvassanak. Legyünk