Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1881. október 19

«JÂLiàtui. .w.J, ! írj I 9. Miután az akadémia számára átadandó épület a pozsonyi egyház tulajdona, annak fentartása is a pozsonyi egyházat terheli. 10. A pozsonyi egyház könyvtárait, gyűjteményeit, átalában taneszközeit az általa beállítandó örök felügyelete alatt az akadémiai tanári kar és ifjúság szabad használatra bocsátja. 11. Alumneumba a szokott s a theologusoknak előnyt (kisebb díjfizetés) nyújtó felté­telek mellett a theologiai akadémia hallgatói mind felvétetnek. 12. A Skaricza és Jeszenák alapítványok jótéteményeinek élvezetében, az alapítvá­nyok értelmében a theologiai akadémia polgárai is részesíttetnek. 13. A felvétel ezen jótékony intézetekbe az akadémiai tanári kar ajánlatára a pozsonyi egyházi iskolai tanács által történik, mely is azokat szorgalom és magaviselet által kitiinő tanu­lók között az alapítvány jövedelméhez mért számban a jelenleg fennálló szabályok szerint fogja kiosztani. 14. A pozsonyi egyház kijelenti átalában, hogy erkölcsi felelőssége tudatában a theolo­giai akadémia tanulóit szintúgy magáénak fogja tekinteni, mint a gymnasium tanulóit. 15. A pozsonyi egyház kezelése alatt levő s a theologiai tanulók javára tett ösztön­díj-alapítványok az alapítványozók rendelkezésének értelmében a theologiai akadémia tanuló itjuságára kiterjednek. (A theologiai akadémia hallgatói között kiosztható ösztöndíjak ezek : 1. Altalános ösztöndíjalap: a) külföldi egyetemeken tanuló theologusok számára évenként . . 504 frt b) pozsonyi lyceumi tanulók számára . . . . . . . 147 „ c) családtagok számára . . . . . . . . . 100 „ évenként Ez alapból az alapítvány értelmében az akadémia összesen: 751 frt. növendékeinek adható 386 frt 21 „ 2. Pauer-féle alapítvány . . . . , . 3. Gróf Zay-féle ösztöndíj, 3 nemes és 3 nem-nemes számára, a dunáninneni kerületből, ha nincs érdemes, más kerületből is szakkülömbség nélkül . . . . . . . . . . . . . 576 4. Szeleczky-féle alapítvány, családtag nem létében bármely szakbeli évi ........... 84 5. Royko-féle egy pozsonyi születésü theologusnak . . . 157 6. Káldy-féle 2 theologusnak 100 7. Német-féle dunáninneni kerületi ösztöndíj, egynek ... 42 8. Zelenka-féle egy theologusnak ...... 25 50 kr Összesen: 1391 frt 50kr. Ezeken felül : Péczely József-féle pályadíj évi 30 frt és minden 6 évben jutalom­könyvek Institoris — Mossóczy alapítványból. Mindezeket a theologiai akadémiai tanárkar ajánlatára s az iskolai tanács vélemé­nyezése alapján az egyházi közgyűlés osztja ki. 16. A theologiai akadémiának kormányzására theologiai akadémiai bizottság alakíttatik. 17. E bizottság egy elnökből és 26 tagból áll, oly módon, hogy a négy superinten­densen kivül, kik hivatalból tagjai, az egyetemes egyház választja az elnököt s keriiletekkint 3—3 tehát 12 tagot, a pozsonyi egyház választ 8 tagot, a theologiai akadémiai tanárkar saját kebeléből 1 tagot ; az akadémia igazgatója hivatalból tagja. 18. E bizottság választás alá eső tagjai 6 évre választatnak, s ennek elteltével újra választhatók. 19. Jegyzőt saját kebeléből választ. 20. Érvényes határozatra az elnökön kivül legalább 12 tag jelenléte kívántatik. 21. E bizottság minden évben legalább egyszer, szükség esetén többször is összeül. Üléseit vagj Pozsonyban, vagy az egyetemes gyűlés tartásának helyén és idején tartja. 22. E bizottság intézkedik az akadémia minden ügyeiben, különösen : a) választja az akadémia tanárait s ezek közül az igazgatót, s határoz a pozsonyi egyház magyar-tót lelkészének tanárul alkalmazása iránt. b) a nyugdíj intézet létrehozásáról gondoskodik s kimondja esetleg a tanárok nyug­díjazásának szükségét. c) a tanárok felett a fegyelmi hatóságot gyakorolja oly módon, hogy elővizsgálatot rendelhet s a hivataltól való felfüggesztést kimondja, a fegyelmi ügyet az illetékes rendes con­sistorium előtti perre utasítja. Éiii^ii^ÂiÉÉêE- - •; >"- ' îffffjÉBËiftliti rf-i - : v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom