Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1873. november 5
— 10 — képes valna a mostani viszonyok közt akár rövidebb, akár pedig hosszabb idö alatt azon fél millió forintot összegyűjteni, mely szükséges, ha az akadémia oly helyen állittatnék fel, hol eddig theologiai tanintézetünk nem volt, — azt javasolja, hogy miután Eperjesen a theologiai tanintézet már is oszló félben van, Soprony pedig a seminarium fentartásával eléggé van terhelve, a fenálló theol tanintézetek közül a pozsonyi, mely aránylag leggazdagabb, alumneuma, convictusai, számos ösztöndijai következtében legtöbb előnyöket nyújt, illetőleg legkevesebb gyámolitást igényel, egyetemileg annyira gyámolittassék, hogy a kor igényeinek megfelelhessen, mely czélból, a bizottság javaslata szerint, egy bizottmány volna Pozsonyba küldendő, mely érintkezésbe tévén magát a pozsonyi egyház és főtanoda igazgató tanácsával és patronatusával, ezzel egyszersmind szerződést kötne az akadémia fentartására és felügyeletére nézve, oly szellemben, hogy az egyházegyetem e tekintetben kellő befolyást és intézkedési jogot gyakorolhasson, e szerződésben azonban világosan kiköttessék, hogy azon esetben, ha a tervezett önálló theol. akadémia később más helyen jönne létre, mindaz, mi az egyházegyetem részéről a j)ozsonyi intézet gyámolitására fordíttatott, a czélba vett önálló akadémia fentartására fordítathassák. Az egyetemes közgyűlés nem akarván e fontos tárgyban a kerületek meghallgatása nélkül intézkedni, ezen jelentés, illetőleg javaslat a kerületeknek véleményadás végett kiadatik, véleményeik a jövő közgyűlésre elváratván. 31. (H.) U. a. jkv. 39. sz. az úgynevezett Zpevnik bizottmány számadásainak megvizsgálására kinevezett választmány beadja hivatalos jelentését, mely szerént az 1872/3 eszt. számadásokat megvizsgálván, azokat kellő rendben találta, egyszersmind pedig jelenti, hogy a tavalyi jegyzőkönyvben emiitett 200 frtnyi tőke biztositása ügyében a kellő lépések nemcsak megtétettek, de sőt abból 150 frt már tettleg be is hajtatott s remélhető, hogy az 50 frtnyi hátralék is legközelebb befolyni fog. Végre pedig ugyanaz kéri a közgyűlést, hogy miután a Zpevnik bizottmánynak most már van törvényes elnöke és őre főt. Dr. Szeberényi Gusztáv superintendens ur személyében, ennélfogva az egyetemes gyűlés a bizottmányi számadások megvizsgálására kinevezett választmányt a számadások ezutáni felülvizsgálása és ellenőrzése alul mentse föl. A közgyűlés örömmel veszi tudomásul a választmány jelentését s azt az általa jelzett oknál fogva az ezutáni felülvizsgálati és ellenőrzési kötelezettség alul ezennel jövőre felmenti. (H.) U. a. jkönyv 40. sz. a Tranosciusiigyre vonatkozólag Győry Elek ur, mint egyetemes vallásügynök jelenti, hogy az e tárgyban bold. Szontagh Kálmán előbbi vallásügynök képviselete mellett indított és ugyancsak általa letárgyalt pörben, a pesti kir törvényszék f. é. febr. 4 kézbesített 20,558 sz. ítélettel alperes Bucsánszky Alajost 400 db. Tranoscius, 400 példány uj testámentomnak 2000 szláv káténak és 2000 szláv abc könyveknek kiszolgáltatásában elmarasztalta és ezen Ítéletet ugy a pesti kir. tábla, valamint a legfőbb ítélőszék is helybenhagyta, eszerént az ügy most már a végrehajtás stadiumában van. Minthogy pedig a végrehajtás folyamatba vételére azon esetre, lia az alperesnél az illető könyvpéldányok feltalálhatók, a könyveknek ahozértő általi megvizsgálása s az azonosság megállapítása; ellenkező esetben pedig azok értékének megállapítása szükséges, kéri az egyetemes közgyűlést, hogy egy helyben lakó, tótul értőt megbízni szíveskedjék azzal, miszerint neki az emiitett teendőkben segédkezet nyújtson. Tudomásul vétetvén, ügynök ur kérelme értelmében a végrehajtásnál leendő közbenjárásra helybeli szláv lelkész Bachat Dániel ur kineveztetik. 33, (H.) (J. a. jegyzőkönyv. 41. sz. mely szerént a Tranoscius czimü énekes könyv kiadásai feletti felügyelet mindaddig függőben hagyatott, mig e pörös kérdés elintézve nem lesz ; Miután az most már végelintézést nyert, a Tranoscius kiadásai feletti felügyelettel is a Zpevnik bizottmány elnöke főtiszt. Dr. Szeberényi Gusztáv superintendens ur megbizatik. 31, (H) U. a. jköny 44. sz. olvastatott Tornyos Pál váczi lelkész és a siketnémák váczi intézetben vallás oktatással megbizott pap hivatalos jelentése, mely szerint az idén azon intézetben tiz ágost. hitv. növendék nyert vallásbeli oktatást. Tudomásul szolgál. 35. (H) Fenebbi jkönyv 45 sz., mely szerint az elnökség felkéretett, hogy miután a siketnémák intézetében a kath. lelkész állami díjazásban részesül s igy méltán követelhető az a prot. lelkész részére is, ily értelemben a ministeriumhoz feliratot intézzen, jelenti, hogy ezen ügy a ministeriumhoz felterjesztetett, de válasz még nem érkezett. Tudomásul szolgál.