Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1871. október 4

A stuttgardi összejövetel egyik főczélja volt ő felségénél az orosz czárnál közben járni, miszerint a keleti tengermelléki tartományaiban K u r­land és Esthlandban, ahol is a protestánsok nagyobb elnyoma­tásnak sőt amennyiben az orthodox óhitű görög vallást elfogadni vonakodtak, sok üldözéseknek is vannak kitéve ; Ő fölsége ezen törvénytelen eljárást és az illetőknek nemcsak törvény de nemzetközi tractatusok folytán biztosí­tott szabad vallásbeli gyakorlatot visszaadni kegyeskednék. Ennek folytán két petitio egyik az americaia k másik az európaiak részé­ről szerkesztetett, melly petitiok miután 0 felsége az orosz czár a küldöttsé­get az evangelical alliance részéről elfogadni nem akarta, Hg. Gorcsakoff által szándékolták azt fölterjesztetni. Azonban a lierczeg csak az americai petitiót fogadta el, az európaiak határozottabb szerkezetű petitióját pedig visszautasította. Ennek folytán az egyetemességnél fogva mind a két petitió általuk visszaköveteltetett és vissza is vétetett. Ez volt jófor­mán ottlévő működésünk eredménye. Miután azonban az összes protes­tantismus illyeténképi föllépését többé a-jelenben mellőzni nem lehet, kell hogy a protestáns államok kül diplomatiája ezt tekintetbe vegye s ekkor mint a múltba volt eseteknél történt, ugy most is e föllépés siker nélkül nem maradhat. De csak kedvezőbb helyzetet fog az illetőkre és sérelmeik or­voslására eszközölni. Ezeknek előterjesztése után fölügyelő ur az ülést meg­nyitottnak nyilvánítja. Ezen egyetemes gyűlés határozatilag fejezi ki atyafiságos érde­keltségét az evangeliumi szövetség azon magasztos keresztyén vezér elve iránt, melly szerint az a föld kerekségén lakozó minden protestáns egyházak mint a Krisztus testének mind megannyi tagjai szenvedéseit enyhíteni, sérelmeit orvosolni, örömében osztakozni buzgólkodik ; atyafiságos részvé­tét a keleti tartományokban lakozó evang. testvéreink szomorú és nehéz sorsa iránt, Istenbe vetett s imádsággal támogatott azon bizalmunkat és reményünket, miként ő, a ki által a királyok uralkodnak, és akinek kezében vannak a királyok szivei, a földi urak és fejedelmeknek is ugy igazgatandja nemes szivét, hogy felhozza rájuk a csendes és nyugodalmas élet boldogabb napjait. Végre pedig szives elismerésünket és köszönetünket az egyetemes felügyelő ur iránt, hogy részt vévén az evang. szövetségnek küldöttségében, sőt annak élén, ezzel országos egyházunkat ujabb és szorossabb kapcsolatba hozta, s ennek szenvedő hitrokonaink érdekében lépéseit — nem kiméivé sem fáradalmat, sem áldozatot — jelenléte s közreműködése által, apáitól öröklött példás buzgósággal gyámolította. 2. Ezek után első teendőnek ismertetvén a közgyűlés alakítása, e czélból a tavali jkönyv 28-ik pontjában kiküldött szavazatszedő bizottmány jelentését beadván, az egyházi főjegyzőre beküldött szavazatok következő eredményt mutatnak : Az egyetemes létező anyaegyházból 397. szavazat érkezett be, mellyekből esett Szeberényi Gusztáv esperes úrra 226, Szeberényi Lajos úrra 58, Zelenka Pál úrra 24 szavazat, melly eredmény után Szeberényi Gusztáv a szavazatok általános többségével az egyetemes egyháznak egyh. főjegyzőjévé el választottnak tekintendő. E választás a hivatalos jelentés nyomán tudomásul vétetvén a választott főjegyző ur szívesen üdvözöltetett, és a közgyűlési határozat folytán a szokott esküt azonnal és nyilvánosan, letette s székét elfoglalta. 3. Azon jkönyv 4-ik pontjára, bemutattatott, a m. k. vallás és közokt. ministerium leirata, mellyben a közös hadügy• ministeriumnak a katonai superintendens és a tábori papok visszonyait érdeklő kérdésben adott átiratát közli, melly szerint a czimzett hadügyminisztérium hajlandó­nak nyilatkozik a katonai superintendensi czimet eltörölni, ha az egyház annak „Cs. k. tábori prépost" czimére átváltoztatása iránt előterjesztést teend, és ezen czim ellen kifogást nem nyilvánítana. A bekivánt vélemények alapján határoztatott : miszerint ily állást a magyar egyház szervezete nem ismervén, újnak behozása kérdésében

Next

/
Oldalképek
Tartalom