Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1864. augusztus 24
dig szinte 168 frt, s annak 13 évi kamatja van hátralékban, s hogy a b, Prónay Albert ur ő excellentiájánál kihelyzett 525 fit. tőke s annak hátralevő két évi kamatja betáblázással biztositva nincs : ezen háromrendbeli tőke iránti intézkedérse a választmány felhivja az egyetemes gyűlés figyelmét : A választmány eljárása helyeslő tudomásul vétetik; Vecsey Sándor pénztárnok úrnak az 1863-diki számadások terhe aluli felmentvény, pontos kezelése méltánylása mellett, jegyzőkönyvi kivonatban kiadatni határoztatik. Géczy István tartozására nézve Zsembery Imre, hon ti esp. felügyelő ur, mint egyik főörökös, ez ügynek tisztába hozatalára nézve elnökileg felkérendőnek határoztatik. Géczy Elek tartozását illetőleg az illető örökösök szinte elnökileg felszólitandók a tartozás lerovására s a felszólítás sikeretlensége esetében, a tartozásnak törvényes uton leendő behajtása határoztatik. B. Prónay Albert ő excellentiája tartozására nézve pedig egyetemes főfelügyelő ur felkéretik, hogy hathatós közbenjárásával a hátralékban levő kamatok lefizetését s a tőke biztosítását s ennek nem sikerülése esetében a tőke felmondását eszközölni szíveskedjék. 19) Ezen jegyzőkönyv 4-dik pontja alatt határozott sérelmi felirat felolvastatv án : Hitelesíttetett s annak ő Felsége kegyes szine elébe leendő juttatására elnök ur ő méltósága kéretett fel. 20) U. a. mult évi jkv, 20-dik pontjára az egyetemes gyűlési egyházi jegyző díjazását illetőleg, a dunántuli egyházkerület által jelentetvén, hogy az a reá esendő részlet fizetésétől elvileg nem vonakodik; de a kérdést előbb egyházankint tárgyaltatni óhajtja : Mind a dunántuli, mind a dunáninneni e. kerületek ujolag felszólitandók, hogy miután az egyetem működése az egyik jegyzői díj megtagadásával megnem akasztható, annak fizetéséhez aránylag járuljanak, addig is a jegyzői tiszteletdíj ez évre az egyetemes pénztárból előlegeztetvén. 21) U. a, jkv, 21-dik pontjára jelentetett, hogy a Trattner-Károlyiféle nyomda tulajdonosok az énekeskönyv árának 2 forintban szerződésileg óhajtott megállapítását annyival kevésbé látták szükségesnek, minthogy épen a nyomda érdekében van azt minél olcsóbban adhatni, kijelentvén egyszersmind, hogy a könyv ára semmi esetre sem fogja a 2 forintot meghaladni. A Tranoscius féle énekeskönyv eddigi különféle kiadásaiban számos nyomtatási hibák találtatván, egy egészen correct és minden értelemzavaró hibáktól ment uj nyomatás eszközlése tekintetéből Polereczky József pesti szláv helyettes lelkész úr megbizatott főtiszt. Székács József superintendens úr által, hogy összehasonlítva a régibb kiadásokat, javítsa ki a legnagyobb gonddal a sajtóhibákat s az imitt-amott találtató nem eléggé hangzatos rithmusokat. A javítással megbízott, helyettes lelkész úr azonban túlmenve utasításán, oly önkéntes változtatásokat tett, melyek miatt nem ok nélkül emeltettek több oldalról panaszok. Minélfogva ezen eljárása a megbizó superintendens úr által megrovatván, az általa tett önkéntes változtatások tüzetes kijegyzésére utasíttatott : A Tranosciusféle énekeskönyv árára nézve tett jelentés tudomásul vétetvén, Székács József superintendens úrnak intézkedései helyeseltetnek ; jövőre • nézve pedig főtiszt. Geduly Lajos superintendens úr kéretik fel, hogy közreműködése folytán egy egészen correct és hibátlan kiadás eszközöltessék. Tudomására jutván az egyetemes gyűlésnek, hogy a szerződésileg egyedül a Trattner Károlyi-féle nyomdát illető kiadhatási jog egy másik pesti nyomda által bitoroltatik, az által kívánja a szerződött nyomdát törvényes jogélvezetében támogatni, hogy a legközelebb sajtó alul kikerülendő egészen correct kiadás elébe egy ajánló levelet határozott beiktatni előbeszéd alakjában, melyben a Trattner Károlyi-féle nyomdából kikerült énekeskönyv, mint a valódi eredetivel legtökéletesebben megegyező, lesz a mélt. főfelügyelő és superintendens urak aláírásával a híveknek ajánlandó. 22) U. a. jkv. 22 és 23, pontjaira olvastatott a um. m. k. helytartótanácsnak 1863. dec. 21-én kelt 93667. sz. a. intézvénye, melyben a nyitramegyei jablaniczi és több mosonmegyei községbeli evang. lakosok azon panaszára, hogy tőlük római kathol. egyházi czélokra párbér fizetés követeltetik, megjegyeztetik, hogy Nyitramegye közönsége odautasíttatott, miszerint a fenforgó vitakér-