Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1864. augusztus 24
a végett beküldeni siessenek ; hogy azok a bizottság által tárgyaltatva, a jövő egyetemes gyűlésre beadathassanak. Az idő rövidsége miatt e szerint szükségessé vált rögtöni intézkedésről a választmány eddigi nagy méltóságú elnöke és a helv. hitv. társbizottmány elnöke, mélt. gróf Ráday Gedeon ur jegyzőkönyvi kivonatilag értesítendő. 8) U. a. jegyzőkönyv 14-dik pontjának 5-dik számára jelentetett, hogy a bányai kerületben Torkos László pesti tanár a dicséretesen letett vizsga folytán a bölcsészet és magyar irodalmi, a tiszai kerületben Korén István a nyelvészeti, Halasy Gyula a történelmi és német irodalmi, s a dunán inneni kerületben Harnmerschmidt Károly az egyemes és hazai történelmi tanszékre az egész gymnasiumban, a latin és magyar nyelvi tanszékre pedig az algyinnasiumban képesittettek ; a dunántúli kerületben tanári visga letétele iránt senki sem jelentkezvén : Tudomásul vétetik. A dunáninneni kerületben a tanárvizsgáló bizottmányba ujabb tagokai Häuser Ernő, Raabe Ágoston, Lesko Mihály, Dorner Mátyás, Schubert István, Teszák Sámuel, Klszák János, Thiering Károly, Glacz Jakab, Csecsetka Sámuel, Szeberényi Lajos, Kámory Sámuel, Német Sándor, Emeriezy Lajos, Liska Sámuel, Michälis Vilmos, Botár Dániel; a bányai kerületben Batizfalvi István, Gregus Ágoston, Dorner József és Zelenka Pál urak választattak meg* A mennyiben pedig a tanári vizsgálatok megtartása ugy volt határozva, hogy azok a ker, gyűlés előtt két nappal tartassanak meg, ezen határozat oda módosittatik, hogy azok a gyűlés előtt mindenesetre megtartandók lesznek. 9) U. a. jegyzőkönyv 15-dik pontjára olvastatott a nm. m. k. Helytartótanácsnak 1863 Oct. 27-kén 70,445 sz. alatt kelt s mélt. főfelügyelő úrhoz küldött s a sopronyi főtanodára vonatkozó intézménye, melyben megjegyeztetik, hogy a sopronyi fotanoda, a mennyiben a VII és VIII-dik osztálbeli tanulókat a görögnyelv tanulásától felmentette, az egyetemileg elfogadott tanrendszert nem vette egész pontossággal gyakorlatba; az érettségi vizsgákra nézve pedig megjegyeztetik, hogy némi gyanút látszik gerjeszteni azon körülmény, hogy 37 megvizsgált ifjak közt egy sem volt, a ki visszautasittatott volna, s hogy igen sokan dicséretekkel halmoztattak el. Olvastatott a nm. m. k. Helytartótanácsnak 1864 febr. 18-kán 90,902 szám alatti intézménye, melyben a bányakerületi közép és főtanodákra vonatkozólag megjegyeztetik, hogy azok mind a tanrendszer szerint vannak ugyan szervezve ; de a gymnasiumok nagyobb része abban hijányt tüntet elő, hogy rendesen csak annyi tanárokkal birnak, a mennyi osztályaik vannak ; megjegyeztetik továbbá, hogy a bányai egyházkerületben nem találtatik önálló tanitói képezde, minthogy a szarvasit olyannak tekinteni nem lehet. Az érettségi vizsgákról körülményesebb tudósítások váratnak s a tanulók előhaladásának biztosabb megítélése végett, a megvizsgált tanulók munkálatai néhány mutatványainak a tudósításokhoz csatoltatása kívántatik. Végre a tanintézeteinkbe járó kathol. ifjakra nézve megjegyeztik, hogy azok csak illető hatósági engedély mellett látogathatják tanintézeteinket; mire nézve az iskolai igazgatóságok felhivatnak, hogy ezen körülményre az ifjakat komolyan figyelmeztessék* Olvastatott a nm, m. k. helytartó tanács 1864. íebr. 23-ról 99570. sz. a. kelt s különösen a pozsonyi lyceumra vonatkozó intézménye, melyben megjeztetik, hogy az ezen lyceumról tett felterjesztésben nincs megemlítve, miképen működött légyen a tanoda, mily tantervet és mily kiterjedésben vett foganatba, mily tankönyveket használt és mily siker mutatkozott általában a tanításban ; nem jelentetik továbbá, váljon a VIII-dik osztályú tanulókkal tartatoit-e érettségi vizsga, és ha igen, mi módon és milyen eredménnyel? Kérdés tétetik végre, váljon az egyetemes Felügyelő úr, vagy az illető egyházkerületi hatóság részéről az évi tudósítások megbirálása alkalmából, a netán tapasztalt hiányok helyrehozása végett, tétettek-e és minő intézkedések ? Olvastatott a n.in, m. k. helytartó tanácsnak 1864. febr. 2-ról 79,131. sz. a. kelt s a tiszai egyházkerületi tanodákra vonatkozó intézménye, melyben megjegyeztetik, hogy a tanodákról tett jelentések; a késmarki gymnasiumot s a nagyrőczei középtanodát kivéve, hiányosan terjesztettek fel ; hogy a gymnasiumok tanári kara többnyire nem teljes számú ; hogy a tanári személyzet kimutatásában nincs megérintve, váljon az illető bebizonyitotta-e tanári vizsga által képességét; végre az eperjesi collegiumnál alkalmazott jogi tanári kar szaporítása s az egész jogi tanfolyam kiegészítése különösen ajánltatik :