Evangélikus Egyház és Iskola 1905.

1905-02-09 / 06. szám

Unruh „Beitrag %ur Geschichte der Kandel c. értekezésében***). Unruh e fejlődési processust követkerőképpen irja le : Csak később, midőn a prédikálás immáron a püspöknek különös foglalkozásává vált és a presbytçrek meg a diakonok csak lielyettesitésképen prédikálhattak, illetve utóbbiak csak olvashatták a prédikátiót, a beszédek rendszerint a püspök székéből lettek mondva.*) E püspöki szék az Ur asztala mögötti jobbára kör alakú fal mentén álott, oly magasan, hogy onnan látható és áttekinthető volt az egész hallgatóság. Ezen püspöki széket rendszerint egy

T függöny takarta el a hallgatóság szeme elől, mely csak akkor húzatott félre, midőn az egyházi beszédnek kellett következni. E püspöki székből természetesen csak a püspökpöknek volt joga 1 rédikátiót tartani; lia azonban a püspök helyett valamelyik presbyter prédikált, akkor ez elfoglalta erre kijelölt kii lön helyét, mely elül, az oltártér rácsozott fala mentén állott s mely az egyház köznyelvén „cancelli"-nek hivatott. Hogy azonban az ilyen beszédnek minden egyes szavát és mondatát jól hallhassa és érthesse a távolabb ülő püspök is. ki hivatalbeli kötelességének tartotta ellenőrizni a presbyterek és a diakkonok szónoklatait, előre meg volt hagyva a prédikálónak a hangos beszéd ; igy neveztetett el csakhamar e beszédmodor prédikálásnak, mi alatt a cancelliről való hangos beszédmodort értették, megkülönböztetésül a másféle beszédtől. Csak hogy e cancellik-ről is, bármily öblös hangon is beszélt légyen a szónok különösen a nagy templomokban, nehezen volt érthető mindenki által a sz. ***) 1. „Mancherlei Gaben und ein Geist' XXIV. Jahrgang I. Heft. *) Mikor volt ez? Erre Unruh nem válaszol, inert tudását feltételezi. Hát az egyház története arra oklat, hogy ez az időpont a 8-ik századba tehető, amikor is az istentisztelet rendje a liturgiák és az apostoli constitutiok behozatala után teljesen veszité őskeresztyén alakját s theoreticussá lett. Végre inunáron a minden külső disz és csin nélküli egyszerű gyülekezési helynek helyét a*templom foglalja el mindenütt, melyben a jeruzsálemi templom mintájára főpapok, papok, léviták, stb. vannak, vége annak, hogy úgyszólván maga a gyülekezet végezné az istentiszteletet; innentől a papok, a pap végzi azt kizárólag, s mint minden liturgikus végzés ügy a sz. beszéd tartása is az <5 jogkörébe vág. beszéd; azért a rég múltban egyes kiváló szónokok mondja Unruh — mint pl. Chrynosthomus és Augustinus — természetesen csak kivételképen, sz. beszédek tartására nagyobb hallgatóság jelenlétekor használták a templom hajójában levő nagy erkélyt (ambon) melyen rendes körülmények között csak a diakon vagy a lector foglalt helyet, akkor t. i. ha vag}* a predikátió vagy pedig más valami hirdetés olvasásával volt megbizva. Ezen erkélyen helyt foglaltak még a templomi énekesek is. Később, — nevezetesen a 13-ik században, midőn sorra épültek a nagyobb gyülekezetekben a mind nagyobb és nagyobb méretű székesegyházak (domok), a szónoklásra szánt hely is a templom közepe tájára állíttatott fel, mi csak természetes dolog volt, mert hiszen csak igy volt mindenki számára hallható a szónok s könny bben is gyűlhettek a hivek köréje. Ennek következménye azonban az lett, hogy a nagy domok példáját követni kezdték, a kisebb gyülekezetek templomaiban is s csakhamar majd minden templomban a szószék a templom közepe táján egy oldal pilléren lett fölállítva. Ettől a szokástól aztán nem is igen tértek el többé, sok helyen legfeljebb csak abban, hogy számos helyen, — különösen a kisebb templomokban, hol kevesebb volt a pillérek száma, — hogy a Sanctuarium egyik vagv másik pillérére helyezték a szószéket; valószínű azonban a/, liogy ez sok helyütt nem is annyira a templom hajójában levő pillérek hiánya miatt történt, hanem inkább azon intentióból, hogy mégis helyesebb, ha a szószék közelebb áll az oltárhoz, a hol az istentiszteletnek többi részei tartattak és végeztettek a pap által. A szószéknek az oltár fölébe való helyezése róm. katholikus templomokban egyáltalában nem volt szokásban. Oka egyszerű. Az oltár helye a legszentebb helynek tartatott a templomban, hisz ott végeztetett a sz. mise szolgálat, a mise sz. misteriumának bemutatására pedig egy teljesen külön álló s csupán csak e célra szolgáló felszentelt hely kellett. De a reformátusok — igy szól Unruh — e tekintetben kivételt tettek. Ok épen különös előszeretettel állították fel szószékeiket az Úr asztala fölé. Szent hely

T az Ur asztala,