Evangélikus Egyház és Iskola 1905.

1905-02-09 / 06. szám

közellétével megszenteli a szószéket is ! Jellemző, hogy e két teljésen különböző felfogás, a szószék helyének kitűzésénél napjainking is meg . van tartva mindkét egyház számos templomában. Ágostai hitv. ev. egyházunk templomaiban e két felfogás vegyesen érvényesül. Vannak gyülekezeteink, hol teljesen külön álló hel}

7en van a szószék, — vannak ismét, hol az Urasztala fölött van elhelyezve. Külföldön ez utóbbi eset ritkább s gyakoribb az első, nálunk vegyesen fordul elő mindkét eset. Ha azonban e tekintetben statisztikát készítene valaki, úgy valószínű, hogy a különálló szószékek száma immáron hazánkban is nagyobb volna az oltár fölébe helyezetteknél. S ez helyén való dolog is ; mert bármint védjék is egyesek, s bármily helyesnek is tartsák a szószéknek az oltár fölé való helyezését, — mi azt, — ha rajtunk állana legfeljebb csak akustikai okokból tartanok megengedhetőnek, egyébként nem, mert mégis csak természetesebbnek tartjuk azt, ha a szószéknek is — az oltárnak is, — lévén mindeniknek különkülön hivatssa, — a templomban is külön helye van. De lássuk az ellen okokat. Az oltár és a szószék központosításának liivei felhozzák azt, hogy az ev. istentiszteletnél főszerepet visz az ige hirdetés ; igen ! még nagyobbat, mint a sz. sacramentumok kiszolgáltatása ; mert mig emezek csak időrőlidőre szolgáltatnak ki (a sz. keresztség csak akkor, a midőn keresztelendő van s ez nem minden vasár- és ünnepnapon akad, — az úrvacsora pedig rendszerint az ugyn. quartálékban), — addig az ige hirdetésnek vasárnapról-vasárnapra s ünnepről-ünnepre soha sem szabad hiányoznia. Igaz, úgymond, hogy mig az igehirdetés nem hiányzik egy vasárnapra, szintén úgy nem hiányzik a lelkész functiói között az oltári ima és az ige olvasása vagy éneklése, — mindez azonban csak vezérel minket az Ige hirdetéseiremagyarázásához s a hallott oktatásnak, buzdításnak és vigasztalásnak kegyes szivünkbe való befogadásához. Már most micsoda eljárás volna az, úgymond, részünkről, ha mi épen azt, mihez vezérelve voltunk, elválasztanék attól a helytől, ahonnan ez történt, attól a helytől, a hol az összes istentiszteleti cselekvényeket végezzük — s oda dobnók egy mellék pillérre,mintegy demonstrálásáúl annak, hogy mint a római katholikusoknál, úgy minálunk is fő csak az oltári szolgálat, az Ige hirdetése és magyarázása pedig el lehet mellékpilléren is ! (Folyt, köv.) Ének *) Dallam: Mindenek meghalljákMulandó világnak Muló dicsősége, És ő hivsagának Tündöklő szépsége, Eltün ékessége És megcsal reménysége. Ilt valamit szeretsz, Változik, megszűnik, Kincs, arany oda lesz, Idővel eltűnik; Drága gyöngy olvadó, S fényében nem maradó. Szép arcról a szépség Hullatja rózsáit, A piros egészség, Nem virul sokáig, Kifogy az erőbül És sinlődő ágya dül. Kincs, gazdagság, jószág, Nehéz keresményünk : Hiu mulandóság És keserűségünk ; • Mid van, melylyel bírnál, Hogy nem vész el a sírnál ? Elme, nagy bölcsesség Gyakorta megbódul, Helyébe gyermekség Gyöngesége tódul ; Méltóság károsúl, S nagy kisebbségre szorul. Jó kedvű vigságot Nagy bűbánat követ, Lát szomorúságot, Aki reggel nevet ; Aki izlelt étket, Érez magában mérget. Az ember élete, Mint a virág hervad, Szivünknek mellette Halál kaszát forgat, Melyért testünk fonnyad, S végre mint jég, elolvad. *) A strófák kezdő betűi szerint ez ének szerzője Miskei Ádám.