Evangélikus Egyház és Iskola 1905.

1905-03-02 / 09. szám

intézet 3 K 26 f. A soproni főisk. i(j. gyámintézet 20 K, Ráth Károlyné Petrik Urna gyűjtése 20 K, Lévai ev. egyház 2 K, Pozsonyi ev. egyház 19 K 90 f. Lajtaujfalvi ev. helyi gyámintézet 1 K, Ruszti ev. helyi gyámintézet 2 K, Pápai ev. gyülekezet 25 K, Török Gyula A. Lendva 1*K 20 í Hodoscsek Ferenc és neje Csente 2 K, Vucskics Irma 1 K 60 f. Tüskés Dezső A. Lendva 80 K, Lányi Kálmán Zalaegerszeg 20 K, Zalaistvándi ev. nőegylet 16 K 12 f. Aradi ev. egyház 10 K, Nagy Gyula alsólövői ev. felügyelő gyűjtése 48 K, Dervarits Józsefné 1 1 K. Kovács Mihály mórichidai lelkész gyűjtése 4 K, Szentantalfai ev. egyház 1 K 70 f. Tápiószelei ev. egyház 4 K. Midőn a fenti adományokért e helyen is hálás köszönetet mondunk, egyúttal kérjük azon tisztelt lelkész és felügyelő urakat, kik megküldött gyüjtőivünket még vissza nem küldötték, azokat visszaküldeni s tekintettel, hogy szegény egyházunk lelkészlak és iskolaépítés előtt áll — kegyes adományaikkal rólunk megemlékezni szíveskedjenek. Az Űr áldása legyen a kegyes adakozókon! — Felhívás a hányakerületi evang. egyházi gyámintézet tisztelt Elnökei és minden Tagjához. Seretett Testvéreim az Úrban i Ezen sorok Írására az a meggyőződés indított engem, hogy egyházi gyámintézetünkről nemcsak évente a gyűléseken rövid jelentések és száraz számadások által kell beszélnünk, hanem igenis szólanunk kell melegen, meggyőzőleg többször egyházunk minden rétegeiben élőkhöz, mert sajnos számtalanok vannak még kik nem is tudják : van-e s ha igen, mi az az ev. egyházi gyámintézet; mások megint vannak, kik gyámintézetünk szent célját ismerik ugyan, de sajnos közönyösek iránta; sőt vannak olyanok is, kik szégyenlik és restelik a protestáns szegénységet és kéregetést; ezek figyelmébe ajánljuk egyetemes felügyelőnk aranymondását : „A szegénység nyomasztó, de azért a szegénység nem jelenti a nyomorúságot. a nyomorúság megtöri az embert, a szegénység felemeli." Nincs mit tagadnunk, egyházunk sűlyos anyagi bajokkal küzd, de mi akartuk igy ! Mert ahányszor hozzánk jővén a kisértő megkínálva ,,a világnak minden országait és azoknak dicsőségeket", mindannyiszor visszautasitottuk azt, rendületlenül hivek maradván puritán elveinkhez, alkotmányunkhoz, autonomiánkhoz. Visszautasitottuk a pátenst s megtartottuk a palládiumot: protestáns önkormányzati jogunkat. Templomaink, iskoláink, középületeink homlokukon hordják az önfentartó, gyámolító szeretet jelét ; minden kő s a vakolatnak minden porcikája tanúbizonyságot tesz áldozatkészségünkről. Őseink, apáink, mi magunk hordtuk össze az anyagot, építettük tel a hajlékot nem segített senki rajtunk — csak jómagunk s az irgalmas Isten. Elődeink századokon át véres üldözésnek voltak kitéve, nyomor és küzdelem bénította erejüket, de hitüket nem tagadták meg és egyházaiktól nem vonták el jóltevő kezüket s hordták egyesült erővel és szeretettel az írt még a szórványban élő és szegénységgel küzdő hitrokonok sebeire is. S mi, szeretett Testvéreim az Ürban, ne buzduljunk fel mi is kegyes őseink példáján, ne folytassuk mi is egész odaadással az áldott emlékű elődeink által megkezdett munkát? O, fogjunk csak kezet, tömörüljünk; hassunk, alkossunk, gyűjtsünk lankadstlan buzgalommal ; kérjünk, zörgessünk gazdagoknál, szegényeknél, palotákban s kunyhókban egyaránt, ne kíméljünk se időt, se munkát, s fáradozásunknak eredménye lészen. Ne nyugodjunk meg, még akkor sem ha majd egyszer talán egyházunk anyagi helyzete jobbra fordul and; mert testvéreim az Úrban, ha a szeretett áldozata,, az adakozás fogyni és megszűnni fog, akkor fogyni fog a mi hitünk és szeretetünk is, mert : „Ha valaki az övéiről és főképen az ő hite cselédeiről gondot nem visel, az a hitet megtagadta." Hitem és meggyőződésem, hogy egyházunk vezéreinek munkája és felszólalása gyámintézetünk érdekében nem marad meddő és lesznek sokan — ha nem is mindenki — kik lelkesednek és áldozatot hoznak intézetünk oltárára. Azért első sorban hozzátok fordulok szeretett Testvéreim az Urban : esperesek, lelkészek, felügyelők, tanárok, tanítók, hisz e téren minden a Ti ügy buzgalmatoktól függ ! Ne hangoztassuk mindig azt, hogy az áldozatkészség kihalt s hogy népünk csak kérni tud, de adni nem. Ez téves felfogás ; hála az Úrnak, az áldozatkészség nem halt ki még, azt csak ébreszteni kell népünk szivében. Igaz, hogy nehéz feladat egyházainkban az adakozó szeretetet felkelteni, mert a rideg önzés békóba verte a sziveket, s nehéz munkába kerül megtörni a hideg közönyt ; de azért meg kell küzdenünk a nagy harcot, a szeretet harcát a szerencsétlenséggel. Tartsunk gyámintézeti istentiszteleteket évente kettőt, hármat is, magyarázzuk meg népünknek, ismertessük meg vele gyámintézetünk célját : ragadjuk meg a kedvező családi, vagy egyházi alkalmakat, ünnepeket, gyámintézetünk ismertetésére s adom á n y o k g y ü j tés é r e. Pásztorok vagyunk. Álljunk oda nyáj un K élére és szóljunk Isten nevében emigyen népünkhöz : „Jertek szeretteim, segítsük a szórványban élő s vallásos vigaszt nélkülöző testvéreket : „A hétnek minden első napján magánál mindenitek tegye el alamizsnára amit az Istennek ajándékából el akar • tenni." Tegyetek félre a nélkülözhetőkből, hogy adhassatok azoknak, a kiknek nincs templomuk, iskolájuk, lelkészük, tanítójuk" — megvagyok győződve, készséggel • vetik filléreiket a gyámintézet perselyébe.