Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - VI. Adományok - Szepesbélai nőegyesület

hiiber jezsuita bíboros, mint az index-bizottság elnöke, hogy Loisy apát, sorbonnei tanár összes művei a tiltott könyvek hírhedt indexébe kerültek. Szerzőjük egyszerű falusi lelkész volt, majd alapos kritikai tanulmányai alapján theol. doctorátust és tanszéket nyert Párisban, a hol a „kath. intézeten" 1893-ig működött. Itt . azt tanította, hogy a pentateuch mostani alakjában nem Mózestől való, hogy a teremtés történetének mythikus jellege van stb. E kritikai nézetei miatt a párisi érsek tanszékétől megfosztotta s egy dömés kolostorba tanítónak küldetett. Itt tovább folytatta bibliai kritikai tanűlmányait, mígnem a kormány 4 évvel azelőtt a sorbonne egyik tanszékével kínálta meg. Zavartalanúl folytathatta itt történetkritikai tanűlmányait tekintet nélkül arra, hogy egyeznek-e ezek az egyház tanaival vagy sem ? Ujabb eretnek tételei igy hangzanak : az evangéliumokban sok a nem hiteles részlet; a 4-ik evangelium sem hiteles; Krisztus istensége nincs az evangéliumokban eléggé beigazolva stb. — bár másrészt több izben is módot és alkalmat keresett az egyházi tannal való megbékélésre. De nagy ellensége, Richárd (méltatlan névrokona az egykori nagyhírű bibliai kritikusnak, Simon Richárdnak) párisi bíboros érsek nem nyugodott s a papoknak és a laikusoknak „Evangile ethglise" c. művének olvasását megtiltotta. Ebben Loisy „hamis tévtanokat hirdet az irás és a hagyomány tantekintélyéről, a Krisztus istenségéről, a megváltásról és feltámadásról, az eucharistiáról s a püspökség és pápaság isteni eredetéről" stb. Ennek az érseki tilalomnak Loisy alávetette magát, de hogy a nagyszámú támadásokkal szemben megvédje magát, egy kisebb iratban tette közzé kritikai álláspontját, a mivel még jobban ingerelte föl maga ellen a biboros érseket, aki hogy eliteltetését kieszközölje, azonnal Rómába szaladt. De XIII. Leó pápa, az okos diplomata halasztotta a dolgot, inig nem X. Pius, a „kegyes pápa" tárgyalásba bocsátkozott a párisi érsekkel, mely tárgyalásnak eredménye Loisy elitéltetése. Az érsek jól számitott, a midőn a jezsuitákat nyerte meg ügyénnk. A szerző természetesen akadály nélkül tanithat a sorbonneban, mert a kormány nem igen. bántja — a kath. intézetek hallgatói azonban nem látogathatják az ő előadásait. Iratait továbbra is mohón olvassa a reformokra hajló francia papság. Sőt főpapok is tartoznak az ő olvasói közzé. Im ilyen Róma tridenti-vatikáni hatalomszózata a tudományos kutatás szabadsága ellen ! Krauss. Schell, Einhard és Loisy számára nincsen hely a kath. tudományban ! De mi volna a modern eszmevilágból, ha sikerülne a tiltott könyvek hirhedt jegyzékében foglalt szellemi termékeket eltüntetni '? ! Róma kerüli a tudományos világosságot s ez az ő végzete és veszedelme ! Weinel „Jézus a XX. században' c. meglehetős negativ irányú műve ellen Lepsius előadásokat tartott Solingenben Jézus életéről. Közelebbről apoJogetikai alakban azt a három kérdést fejtegette : ki volt Jézus, miért halt meg Jézus s feltámadott-e Jézus ? Összehasonlította a legújabb vallástörténeti theol. iskola (Strausstól Weinelig) Krisztus képét az evangéliumok és az apostolok képeivel, s arra az eredményre jutott, hogy a modern theologia Krisztus képe nem lehet „vallási heros" ki a maga suggestiv hatásaival hü tanítványokat szerzett, mígnem a zsidó utópikus messiási eszmén hajótörést szenvedett. Mély vallásos pzvchotógiával és történeti hűséggel rajzolta meg Lepsins az istenember történeti személyiségét, annak példányképszerű vallásos erkölcsi vonásait, az „atya és a fiu" egyetlen viszonyát s Jézus elitéltetésének aktáit és indokait. Második előadásában megkapó vonásokkal festette az uj szöv. okiratok alapján az isteni igazság és szeretet harmonikus egységét Jézus kiengesztelő és megváltó halálában ; s visszautasította az Isten „vérszomjáról" szólló hagyományos zsidó és modern theol. képzeteket. Végűi utolsó felolvasásában Jézus feltámadásának az egész őskereszténység hitében való történethittani gyökerezését ejtegette s kimutatta az apostoli iratoknak feltétlen történeti megbízhatóságát. Mint olvasom, az előadások egyikén maga Weinel is volt jelen s s jelenvolt nagyszámú művelt — liberális és positiv irányú közönség gyönyörködött a 2 tudós között kifejlődött érdekes és tanúlságos vitában. A S^às^ors^- Pestalo\zi-egvlet múlt (59.) évi jelentése szerint segélyezett 1061 tanitóözvegyet, 984 árvát, 12 családot, 47 tanitót, 1 tanítónőt, 23 nyugdíjas tanitót s a drezdai otthonra 70744 mármárkát adományozott. Tőkevagyona 501439 márka, míg a külön kezelt Berthelt-alapitvány összege 312602 márka. A számok beszélnek. Ilyen összegekkel lehet már enyhíteni a tanítók családjainak Németországban is észlelt nyomorán ! — Tanűlságo s az is, hogy a würtenbergi ev. tartományé gyházban az elmúlt évben elhunyt 12 lelkész, nyugdíjba vonult 14 nyugdíjas lelkész meghalt 9. A működő lelkészek nesztora 75 éves. Betöltöttek 93 lelkészi állást, ebből egy udvari lelkészét 5 dékánságot. Az első theol. lelkészi vizsgát megállotta 26 kandidátus, a másodikat 45. Lelkészi képesítése van 128 kandidátusnak. Az alkalmazottak éveinek átlaga 31. 7 lelkész más pályára lépett. Az összes nem állandóan alkalmazott s nem véglegesített lelkészjelöltek száma 353, ez év elején volt 336. Württenbergben tehát káplánhiányról épen nem szóllhatnak. bárcsak mi is azt mondhatnók ! A s^às^ors^- tartományegyház belső életéből közölhetjük a következőket: A főegyházi tanács hivatalos adatai szerint az elmúlt évben áttért az ev. tartományegyházba 1023, kitért 1306 egyén. Az előző évben volt 1027 az áttértek s 866 a kitértek szám. Az áttértek közül 854 róm. kath. 31 zsidó volt, — a kitértek legnagyobb része is a római kath.