Evangélikus Egyház és Iskola 1904.
Tematikus tartalom - VIII. Temető - Oravec Mihály
őt. melyben főleg iskolai ügyekkel foglalkozott; hogy mily ügyszeretettel, arról tanulságot tettek a legaprolékosabb részletre is kiterjeszkedő érdekes tanügyi jelentései, melyeket évenként az egyházmegyei közgyűlés elé terjesztett. Különbon nemcsak felekezeti iskoláink tanügyével foglalkozott ; a tót-pelsöczi állami iskolák jó híre is nagyrészt az ő érdeme, melyek gondnokságának elnöke volt keletkezésük óta. Az egyház körén kivül eső közügyektől sem vonta el magát, s a hova a megtisztelő bizalom állitotta, ott a reá ruházott jogokat kötelességérzettel gyakorolta. Befolyt Tót-PeJsöcs nagyközség ügyeinek intézésébe, mint annak képviselőtestületi tagja. Szorgalmasan látogatta Zólyomvármegye törvényhatosági bizottságának közgyűléseit és öt éven át tagja volt a megyei közigazgatási bizottságnak is. Ilyképpen az egyházi téren és az egyház keretén kivül álló közügyek terén egyaránt érvényesítette tevékenységét. Egyházszeretete egyenlőként párosult a hazaszeretettel. Egyénisége inkább zárkózott voit, mintsem közlékeny. Nem annyira a szónak, mint a tetteknek volt embere ; de a hol kellett, önálló meggyőződésből meritett véleményét mindenkor melléktekintetek nélkül szabadon nyilvánította. Tetteiben soha sem vezette az önzés és az önérdek. Akaratában szilárd tudott lenni s azt a maga körében erősen érvényesítette is. Kedélye ritkán olvadt fel a vidámságig, úgyszólván mindig komoly maradt. Kedélyállapotára nyomasztólag hatott az utóbbi időben szívbaja is, mely már több év óta jelentkezett nála s végre is halálát okozta. Áldott legyen emlékezete itt ; lelkének ott az üdv boldog honában fényeskedjék az örök világosság ! Vitális Gyula. A rozsnyói ágost. hitv. evang. főgymnasinm, iskolatanácsa szomorú szívvel tudatja, hogy Oravec\ Mihály igazgató, főgymnasiumi rendes tanár, folyó hó 19-én hosszas szenvedés után, életének 52. tanárkodásának 28, igazgatói működésének 10. évében elhunyt, Iglói Szontagh Pál f. hó 15-én, életének 8i-ik évében hosszas szenvedés után végelgyengülés kö vetkeztében jobblétret. szenderült. Áldás és béke hamvaira ! A győri ágostai hitvallású evangelikus keresztyén egyházközség fájó meghatottsággal tudatja, hogy Petlaky Elek, kir. tanácsos a gyülekezetnek 9 éven át volt nagyérdemű felügyelője, f. hó 16-án áldásos munkásságai életének 6-4-ik évében az Úrban el h un vt. Üzenetek. Kézirat visszaküldésére nem vállalkozunk. B. G. Köszönettel vettük. Felhasználjuk. — 2. R. megkaptuk ; a mostani számba nem jöhetett, — de a legközelebbiben okvetlenül megjelenik. — F. E. Szíves tudósítását köszönettel vettük. — S. K. Köszönettel vettük. Utána nézek. Tudnivalók. M. kir. közigazgatási bírósági döntvények és elvi jelentőségű határozatok. B) Az általános közigazgatási osztály által hozottak: A felterjesztett tárgyiratok mellett tekvő dijlevél szerint, panaszosnak kántortanitói javadalmazása részben együttesen, részben pedig külön van megállapítva ; a panasz tárgyát képező községi pótadók pedig panaszos együttes javadalmazása alapján lettek kivetve ; a fennálló gyakorlat értelmében pedig azon felekezeti néptanítók, a kik egyszersmind kántorok is, kántori javadalmak után csak ázon esetben terhelhetők községi pótadóval, ha megkülömböztethető az, hogy az összjavadalomból mennyi esik a kántori és mennyi a tanítói fizetésre ; ellenkező esetben a kántortanítók összjavadalmazása községi pótadóval nem terhelhető. (222.|1903. k. sz.) Hirdetések. Pályázat. A Madzáni (Zemplénmegye, posta Varannó) ág. h. ev. egyliáz lakáson kivül, 800 koronával javadalmazott kántor-tanítói állomásra pályázatott hirdet. Felvilágosítást ad augusztus 15-ig 50. 2-2. Goldperger János lelkész.