Evangélikus Egyház és Iskola 1904.
Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - c) Az 1848. XX. végrehajtására vonatkozó nyilatkozatok, vélemények és mozzanatok - Debr. prot. lap
ják az ind tilgen ti ák pénzért való árulgatásában, a minek tudvalevőleg az e bankháznál erősen eladósodott Albrech mainzi érsek voll a „főbizománvosa/' Ezek a vatikáni ügyiratok, levelezések a Euggerek háza és a vatikán között az indulgentiák tárgyában, a melyből teliát világosan íog kitűnni az, hogy Róma a XV. és XVI. század Rothschildjait is szívesen látta, mihelyt az ő érdekeinek előmozdításáról volt szó. Az okiratok ennyiben az indulgentiák vitájához rendkívül érdekes chronológiai adatokat tartalmaznak. Azt is olvasom továbbá, hogy a szent szék allevéltárosa, Denijfe páter a dömések rendjéből ,,Luther és a lutheránusok" c. alatt legközelebb olasz nyelven kiadott művét X. Pius pápának személyesen nyújtotta át, a mely az olasz lapok kritikai ismertetése szerint a konverlita moesshez hasonlóan szenvedélyesen tör ki a ret'ormátió német megindítója, a népszerű Luther ellen. Német fordításában Luther születésnapja óta ismeretes a német birodalomban. Behatóan ismertette Harnach a „Theol. Lit. Ztg."- - Seebèrg a „Kreuz. Ztg" és Bauer .1. a ,,Chr. W," s pápás színezettel szóllott róla a német „Germania" is nov. 10. számában. Úgy látszik tehát, hogy Luther Janssen hírhedett művének megjelenése óta egyik legkedveltebb alakja az ultrarnontán történetírásnak és pedig abban a szellemben, a melyről kora pápás történetgyártóira való célzással (Lek, Cochläus, Wimpina és mások) már maga Luther azt mondotta, illetve azt így jellemezte : „Was an uns böse ist, das nützen sie auf, des andern guten aber geschweigen sie. u A dologban csak az a csodálatos, hogy épen X.. Pius pápa fogadta el e müvet, a ki magát legelső nov. 9. allocutiójában „a népek által várva várt vallásos pápának mondotta az eddigi politizáló pápákkal szemben". Úgy látszik nekünk, hogy az ő békepolitikája is csak atléle paxos Leo-ftle politika, amelylyel ámítják magukat és másokat most és mindenkoron. Néhány schweic\i leikés\ és különösen az egyháztörténelem tanárának (Egli) kezdeményezésére. a lelkészek elhatározták, hogy a XX. századtól kezdve megírják egyházközségeik történetét és ennek egy kéziratát a kantonok közkönyvtárának adják át. A munka tárgyai lesznek : az egyházközség életének legfontosabb eseményei, népszokások, hagyományok, babona maradványai, szóval minden a mi említésre méltó, helyet talál ezen évkönyvekben. (Ilyformán minden lelkész nemcsak utódjának, hanem a művelődésnek, történelemnek is nagyszolgálatot tehet. Egyesek — tudomásunk szerint kevesen — nálunk is működtek és dolgoznak ma is ily irányban. Kívánatos volna azonban, hogy ez a munka általánosittassék.) A németalföldi református egyház legutolsó egyetemes synodusa egy odavágó folyamodvány alapján tárgyalta azt a kérdést, vájjon nők bocsáthatók-e a lelkészi pályára. A folyamodványt I)r. Gremer kisasszony adta be. Az előadók (a leydeni és ulrechti fakultások theol. tanárai) mindketten pártolták a folyamodványt. A szavazásnál azonban 10 szóval 9 ellenében megtagadtatott a kérés teljesítése. (A kérdés elég érdekes és fontos. Hogy a lelkészi pályának a nők számára való megnyitása végeredményben kárára vagy hasznára volna-e egyházunknak, arra nézve — mint e fenti példa is mutatja — nagyon elágazók a vélemények. A thema nagy horderejűvé lehet a szocziális kérdés szempontjából is és nincs kizárva, hogy előbbutóbb a mi hatóságainknak is kell vele foglalkozniok.) Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás, Irodalom. „Debreceni Protestáns Lap". A magyar református egyház egyetemes konventje a magyar országgyűlés képviselőházához fölterjesztést intézett az állami tisztviselők fizetésének rendezése alkalmából a református felekezeti tanárok és tanítók íizetésének állami kiegészítése tárgyában. Ebből közöljük a következőket. „Mély tisztelettel kérjük a nagyméltóságú kormányt és a törvényhozás mélyen tisztelt házait, méltóztassék az állami tisztviselők illetményeinek ujabb szabályozása tárgyában hozandó törvénynyel kapcsolatban szintén törvényhozásilag intézkedni az iránt, hogy iskolai önkormányzati jogaink épségben tartása mellett a) az 1893. évi XXVI. t.-c. akként módosittasséR, hogy népiskolai tanítóink íizetésének állami kiegészítése mindenkor az állami tanítók fizetésének mértékéig történjék ; b) az 1883. évi XXX. t.-c. alapján középiskoláinknak olyan államsegély biztosittassék, a melylyel gymnasiumi tanáraink fizetése az állami tanárok illetményeivel egyenlő mértékben és azonos elvek szerint rendezhető legyen, vagy amennyiben az államsegélynek az 1883. évi XXX. törvénycikkben megszabott feltételei az államsegély emelése folytán gymnasiumaink autonomikus jellegét veszélyeztetnék, a tanári fizetés rendezésére szükségessé vált ujabb államsegély egyenesen az 1848. évi XX. t.-c. alapján s esetleg a lelkészi fizetés kiegészítésére vonatkozó 1898. évi XIV. t.-c. analógiájára biztosittassék. Az a feltétel ugyanis, amely mellett az állam anyagi támogatását kérjük és elfogadhatjuk, iskolai önkormányzati jogaink épségben tartása. Ez autonomia volt iskoláinknak a viharos időkben védő bástyája, a békés korszakokban pedig tejlődésök alapja, ez biztosította erős nemzeti jellegüket s ez nyitotta meg számukra az áldozatkészség