Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - a) Névvel - Keviczky László. A kondorosi temlomépítés

már megszokott fenköltséggel és eszmegazdag­sággal válaszolt. Az iskolateremben, melyet ez alkalommal zsúfolásig megtöltött az ünnepi buzgó­ság híveikkel. Varga Gyula esperes alkalmi imája után a püspök Zsidókhoz irt levél 10 r. 21. 23 alapján mondott szívhez szóló egyházépitő beszé­det. Nem volt senki, aki a beszéd hatása alól kitudta volna magát vonni, lebilincselte az a sziveket és lelkeket. Az egyházlátogatási közgyűlésnek főbb mozzanatai a helyi nőegyesület megalakulására, a gyülekezeti aranykönyvbeszerzésére, ifjúsági egye­sület — és énekkar szervezésére — az alapitványok kezelésére irányultak. Az aranykönyvet Mtsg. özv. Káldi Gyuláné úrnő ajánlotta fel a gyülekezetnek — mit a közgyűlés meleg köszönettel fogadott. Az egyházlátogatási közsgyülés buzgó imával történt bezárása után a főpásztor Dr. Maroth y László orsz. képviselő ur vendégszerető házához vonult. Másnap reggel már 6 órakor ott várt a borgátai leánygyülekezet küldöttsége, hogy a püspö­köt Borgátára kalauzolja. Pont 6 órakor megjelent a gyülekezet felügyelője Takács Ferencz ur és lelkésze Tompa Mihály is hogy a kisérethez csatlakozzanak. Dr. Maróthy pedig diszes fogatát ajánlotta fel a püspök illetve kísérete számára. Az ut gyönyörű, a fogadtatás Borgatán is ünnepélyes volt. Koczor tanitó — az iskola kapujában fogadta a látogató vendéget — majd azután az Isten szabad ege alatt az iskola udvarán — a vasárnapi isten­tisztelet tar ta tik meg — a midőn az esperes szo­kott alkalmi imája után, — a helybeli lelkész tartott a boldogság utairól tartalmas beszédet, — a fő­pásztor pedig Efez. 3. 14.kiindulva vázolta az élet célját, melyet ugylehet megközelíteni, ha lakozik a Krisztus a hit altal a mi szivünkben. Az egyházlátogatási közgyűlés az iskola­teremben folyt le — midőn a tanító a gyü­lekezet múltját — a lelkész pedig jelenét ismer­tette. Ez ismertetésekből kitűnt, hogy a borgátai kis gyülekezet ugy a múltban mint a jelenben élő tagja volt az egyház testének, ép ág — az anya­szentegyház nagy fáján, csak a legutóbbi esztendő­ben is, nágy áldozattal — elég gyorsan emelte lel tüz által elhamvasztott egyházi épületeit. Az arany­könyvet Skriba Jánosné űrnő ajánlja fel a gyüleke­zetnek. A főpásztor elismerésének ad kifejezést a látottak és tapasztaltak felett, inti a gyülekezet tagjait — hogy a jótéteményekben meg ne restül­jenek, de sőt fejlesszék tovább az isten országát — állítsanak fel belmissiói intézményeket, gyarapítsák az iskolai könyvtárt — s mindezen munkásságukra az Isten áldását kérve a közgyűlést bezárja. Borgatáról Berzsenyi Dániel szülő falujába Egyh. Hetvére indult a fáradhatatlan főpap, hogy még délelőtt az egyházlátogatást itt is elvégezze. Az iskola épület előtt sorakozva várták őt a gyüle­kezet hitbuzgó tagjai. Bent az iskola teremben a tőpásztor szavai után — élénk figyelemmel hallgatták az egyházlátogatók a gyülekezet történetét, mert az bepillantást engedett a mult század homályába is. A gyülekezet jelene azonban nem oly örvende­tes, mint a milyennek látni kivánták volna az egyházlátogatók a mennyiben az urnák e kisded nyáját nemcsak anyagi gondok nyomják — de bizonyos szellemi elbágyadás is nehezedni Játszott a keblekre. Ez aléltságból kivánta felrázni a kis gyüleke­zetet a főpásztor lelkes, szivet gyújtó szavakkal. Az aranykönyvet Szita Sámuelné asszony ajánlotta fél a gyülekezetnek, a mi a püspök buzdító szavai­nak első gyümölcse vala. Reméljük, hogy lesz még több is, hogy a gyülekezet újra tetterős és lankad­hatatlan munkásságú lesz az isten országában. Rég elmúlt már dél, midőn a főpap az egyházlátogatást buzgó imával bezárta, s az egyházlátogatók kocsira ültek, hogy Kis-Somlyón át Daruba folytassák út­jokat ; már túl déli egy órán, a kocsik a kissoJyói paróchia kapuján berobogtak, hogy a püs­pök az ott épülőfélben levő templomot tekintse meg. E renovált épület teljes mértékben megnyerte a főpásztor és kisérete tetszését. Elismerését fe­jezte ki ugy az épittető gyülekezetnek, mint annak érdemes vezetőinek, kik az építkezés körül fára­doznak s megígérte, hogy amennyire ideje és egész­sége engedi a kissomivai renovált templomot sze­mélyesen fogja felavatni, s rendeltetésének átadni Innen a püspök Dukába indult az egyház felügye­lőjének dukai Takács Ferencz urnák házához Ebéd­után, melyen fesztelen társalgás és derült hangulat uralkodott a dukai leánygyülekezetet látogatta meg ő méltósága. A tanitólak kapujában már együtt voltak a dukai hivek s tömegesen sorakoztak, hogy az iskola teremben a főpásztor szavait meghall­gassák. A főpap most Luk. 9. alapján a három sá­tor ahit szeretet és a reménység drága kincseiről elmélkedett. Az egyházlátogatási közgyűlésen kivi­láglott, hogy e kis leánygyülekezet ifjabb keletke­zésű, csak 1897. óta van iskolája, de az óta folyton gyarapodik, erősül és előbbre és előbbre halad. Aranykönyvet dukai Takács Ferencné szül. Veres Laura urnő ajánl fél a gyülekezet számára. A fő­pásztor azután a temető behatóbb gondozására s a belmissziói hathatós munkásságra serkenti az egyház lagjait s a fáradságos napot hálaadó és kö­nyörgő szavakkal zárja be. Éjszakára ismét a fel­ügyelő vendégszerető házához vonultak az egyház­látogatók és másnap reggel 10 óra után a főpász­tor a jánosházi vasútállomásra hajtatott, hogy to­vábbi útjára a csengei és a szonyfai gyülekezetek meglátogatására induljon. Ez útjára Czell-Dömölkig a kissomivai gyülekezet elnöksége szíves szeretet­tel kisérte el a főpapot. A kondorosi templom építkezése a befejezés­hez közeledik. Igaz, hogy a vállalkozó nov.J 1-én tartozott volna átadni a kész munkát, de ez meg­nem történt különböző okok miatt. Most lázasan

Next

/
Oldalképek
Tartalom