Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - IV. Értesítők - Sátoraljaújhely missziói egyház
Perényi szervezte a nemzeti önvédelem pártját is. A mikor, e miatt a király hat esztendeig tartó fogságba vetteti, s abban megtörve, 1548-ban meghal, fia Perényi Gábor folytatja az egyházépitós áldásos munkáját. Sátoraljaújhely, nagy adon ányok birtokában, mihamar elsőrendű evan. gelikus egyházzá fejlődik, három papot tart Pe rényi Grábor hiven őrködött, hogy papjai az ágost. hitvallás értelmében tanítsanak, s a szerint oszszák ki az úrvacsorát, sőt a mikor a kálvini irányú hitelvek is elterjednek, papjainak megtiltja az előre elrendelés (praedestináció) hiidetését, s kötelezi óket, hogy az úrvacsoránál ostyát hasz náljanak. Megerősíti eljárásában a wittenbergi és lipcsei egyetemek tanári karának nyilatkozata is, a kiket követség által kér fel véleményadásra, s •a kik határozottan az ágostai hitvallás mellett nyi Jatkoznak. Kora halála (1567) u án Sátoraljaújhely a Dobok s azután a Loránlfiak és Ráióciak kezébe kerül, a kik szintén hű pártfogói valának a reformációnak Sátoraljaújhelynek, Sá rosi Molnár András személyében, még 1608l)au is ágost hitv. evang. papja volt A XVII ik század folyamán a reformátusok veszik át a venér szerepet, de a XVIII ik század elejéig a két testvér egyház nem válik szót, hanem megőrzi egységes protestáns jellegét. Báthory Zsófia vakbuzgósága miatt sok szenvedés és háborúság éri óket a XVII-ik század végén, a XVlü-ik század elején pedig II. Rákóci Ferencz szabadság harczának leveretése után minden vagyonuk a róm katholikusok kezébe kerül. A reformátusok, a csapás után 1712-ben újból szervekzedtek, de most már az ágost. hitv. evangélikusok nélkül, a kik 1784-ben leányegyházat alapítottak s Tokajhoz csatlakoztak. Büszkesége az egyháznak, hogy a nemzet prófétája, Kossuth Lajos, mint a sátoraljaújhelyi evang. leányegyház fiskálisa, 1827ben itt kezdé nyilvános működését, s erről az időről egy általa fogalmazott és sajátkezüleg irt jegyzőkönyvben nemzeti ereklyét is hagyott hátra az egyház levéltárában. A leányegyházból 1889ben Tokaj missiói társegyházzá, majd 1893-ban ónálló missiói egyház lón, külön pappal. Tiz évvel azelőtt, a felsőbb egyházi hatóság buzdítására, az új egyházépitóshez nagy lelkesedéssel fogtak az egyházhivek Erejük nem volt hozzá, de a segítség reményében, az egyetemes egyház érdekében elvállalták a nagy feladatot, hogy a nagy missiói területen, 109 községben, százezer más vallású lakosok között élő evangélikusoknak, lelki gondozás és vallástanítás végett, a városban egyházi otthont létesítsenek Merész vállalkozás volt ez, mert akkor az egyház összes vagyona csak 2877 kor. 52 fillér volt, de az egyházépitós idejében, 1891—1896 között, nagy dolgokat cselekedett az Úrnak lelke a hivek buzgósága ós a könyörülő szeretet áldozatkészsége által. A paplak vétel és imaház építés 21 326 kor. 30 fillér költségből, az egyháztagok 6286 kor. 42 fillért az egyház vagyonából, s önmaguk ós pártfogóik közvetlen adományaiból ós gyűjtéseiből, 6639 kor. 88 fillért segélyekből, 8400 koronát pedig az egyetemes evang. egyházi gyámintézettől kölcsönvett összegből fedeztek. E meliett az imaház felszerelésének nagy részét Kegyes egyháztagok ajándékozták, a kik ezen kivül még gyűjtésekből ós adományok bol, az 1901-ik óv végóig,. 886 kor. 44 fill.. 50 kor. összeggel orgona és csilláralapot is létesítettek Az önálló missziói egyház a múltban kezdet tói kezdve a könyörü'ó szeretet segélyeire volt utalva, mert hivei csekély száma ós szegénysége miatt a maga erejéből nem biztosíthatta fennállását. Az 1896-tól 1901-ig terjedő időben az egyház a gyámintézettől, a Gusztáv Adolf egylettől, a Baldácsy alapból, a bécsi Atzendorfer alapból és a közalapból 6629 korona fenntartási segélyt kapott. Szegényes helyzetben van az egyház a jelenben is A könyörülő szeretet segélynyújtása nélkül menthetetlenül elpusztul, pedig helyben ós a vidéken a hivek lelki gondozása és az idegen iskolába járó tanítók vallásoktatása terén nagy hivatást teljesít. Az évkönyvnek a mult évre vonatkozó adatai a következők: Az 1902-iü évben 12 fiú ós 2 leány kereszteltetett ; 2 fiú és 4 leány konfirmáltatotf ; 2 pár eskettetett; 8 fi és 4 nő temettetett; úrvacsorával ólt 163 lélek; áttért tőlünk 1 férfi. A lelkész, mint vallástanár, helyben 4 és Sárospatakon 1 intézetben, heti 13 órában 45 tanulót tanitott. Az egyház hiven ápolja a reformátusokkal a lelki egyezséget. A Kossuih ünnepélyt a két egyház együtt tartotta s ezen az ünnepi beszédet az evang. lelkész mondotta, a ki ezenkívül a reformátusok vallásos estélyein felolvasásokkal is szerepelt A szellemi élet mellett azonban az anyagi helyzet nagyon válságos. Háztartási kiadásait csak úgy fedezhette az egyház, hogy különféle segélyekből, az 1902-ik évben is 2038 kor 81 fillért kapott, s a hivek az új orgona még hiányzó költségeire 320 kor. 20 fillért, oltár alap létesítésére pedig 113 kor 80 fillért gyűjtöttek. Az egyház vagyonmérlege szerint, az ingatlanok ós felszerelések mellett, a tőke vagyon 6045 kor. 27 fillér. Ebben 2730 kor. 40 fillér alapítványi ós hagyományi töke, 570 kor. 44 fill. különböző alapok összege, 2744 kor 43 fillér pedig adósságtörlesztési és egyházfenntartási tartalék tőke hzzel szem ben azonban 12,602 kor. 90 fillér adóssága van az egyháznak, vagyis az imaház építésből ós paplak vételből származó tartozásából tiz év alatt semmit sem törleszthetett, mert minden évben deli citje volt. A jövendő aggasztó, A nóvszerint kimutatott