Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - III. Ünnepélyek, gyűlések stb. - Zala

kében sokszor szembeszállva minden nemű ellen­tétes véleményekkel, teljes harmóniában áll azok­kal a theologiai javaslatokkal, a melyeket űgy a tiszai kerület elé vittem mint pedig az összes ev theologiai tanárok konferenciája elé terjesztettem. Elismertem s elismerem a pozsonyi theologiának egyetemes jellegét, látom a törekvését és tapasz­talom napról napra jobban az Eperjes iránt való jó indulatát, a mely ime Stromp czikkeiben a napnál is fényesebben minden bizonyítást feles­legessé tevő módon megnyilatkozott ; de abból ko ránt sem következik az ón törekvésemnek jogo­sulatlan, helytelen 03 Pozsonyt sértő volta. Ha a tiszai kerület újabb időben erósebben emeli fel szavát s a százados nehéz küzdelem atán férfiasan fellép s arra figyelmezteti az egye­temes egyházat: ime ón hosszú időkön keresztül nagy áldozattal sok jót megvonva magamtól tar­tottam fel neked egy intézetet, kórlek légy segítsé­gemre, emeld fel ezt az intézetet, mert ez is édes gyermeked; szervezd ós tedd lehetővé, hogy hí vatását minden tekintetben hiven betölthesse, mert a küzdelmes s becsülettel megállott mult alapján megérdemelte ; öleld kebledre s ne bánj vele, mint mostoha gyermekkel, mert különben megtagadod hitbuzgó őseidet : akkor ez nem a partikularizmusra való törekvés, hanem igazi egye­temes egyházias vonás ós érdek, a mely az eper jesi főiskola mult hagyományaival egyező ; nem érthetetlen tiszakerületi partikuláris „szól," „új virág" vagy más valami, hanem oly kötelesség teljesítés, a mely elől oly kerületnek, mint a ti­szai, melynek magának majdnem annyi közép ós főiskolája van, mint a többi háromnak együtt­véve, kitérnie nem szabad Ennek a törekvésnek, — hál' Istennek most már más időket kezdünk élni — vannak méltánylói, helyeslői ; ennek a törekvésnek elismerését fog­lalja magában az egyetemes gyűlésnek évenként megújuló határozata, a mely óvról-óvre segélyezi s a segélyt hálára lekötelező módon emeli az eper­jesi főiskola részére is serinek a törekvésnek kife­jezését látom a javaslatban s ezért hibái daczára örömmel üdvözlöm. A pozsonyiaknak nem hara­gudniok, de örülniök kellene e tényen s ha hát­rányban vannak a múlttal szemben, ám fejezzék ki illetékes helyen erre vonatkozó nézeteiket, hogy való sérelmeik orvosoltassanak s biztositom őket arról, hogy nem fogok ugy tenni mint Stromp. Mert Stromp egy képet használ annak megvilá­gítására, hogy mit akar a Mayer Glauf czég, sza­badjon nekem ugyan azt a képet felhasználnom Stromp és Pozsony viszonyának megvilágítására a javaslathoz ós Eperjeshez. Stromp úgy tesz mint az az ember, a kinek van egy otthonosan berendezett emeletes háza; szomszédjának pedig van egy földszintes háza s mivel az utóbbi azt gondoija, hogy ő is építhet emeletes házat ós ha­sonlóan berendezkedhetik, mint a szomszédja ez okból hozzálát a munkához s szorgalmával és ki­tartással megszerzi az emelet felépítésének lehe­tőségét. De ekkor előáll az az irigy ember s mi­vel attól tart, hogy háza vészit előkelőségéből s kiválóságából, azért minden követ megmozdít, hogy az emelet építését megakadályozza. Úgy tesz mint az idősebb fiú a tékozló fiúról szóló para­bolában, a ki haragjában, hogy az apa visszatért fia tiszteletére lakomát rendezett, feléje sem akart nézni öcscsónek ós a háznak, hogy együtt örüljön az összehívott vendégekkel. Az egész támadás megértésének ez a kulcsa. Stromp Pozsonynak akarja lefoglalni az egyete­mes egyházat s azt követeli, hogy csakis érte ál­dozzon; hogy a többi theol. intézetekkel mi tör­ténik, arra neki semmi gondja nincsen ?1 Célsze­rű e ily fakultás? s megéri-e az áldozatot az ál­tala kontemplált intézet? azzal keveset törődik, csak az ő ideáját senki se merje bírálni. Hát én azt hiszem, hogy az igazi partikularismus virága ritkán virított fel oly szépen másutt mint Stromp ezen törekvésében. A theológiáknak egyetemes erővel való fenn­tartása, jogos igényeiknek kielégítése s szervezése oly törekvés, a melynek útjában nem álhat sem egyetemes gyűlési határozat, sem a pozsonyi theol. akadémia, nem áll útjában a Pozsonynyal kötött szerződés s nem áll ellentétben vele a zsinati törvény sem, a mely sehol sem mondja ki azt, hogy csak a pozsonyi theológiát tartozik az egye ­tem fenntartani a másik kettőt pedig hagyhatja pusztulni. (Folyt, köv.) tiHJLFÖLD. Kérelem. Tisztelettel kérjük protestáns — ág. hitv. ev. — tanintézeteink igazgatóit, hogy a vezetésük alatt álló intézetek 1902—3. évi értesítőit lapunkban való ismertetés végett mi­hamarább megküldeni szíveskedjenek. Szerke sztósóg. A zalai ey. egyházmegye 1903 évi ju­nius 20-án tartotta évi rendes közgyűlését Kővá­góörsön, Czuppon Sándor esperes és Dr. Purgly Sándor egyházmegyei felügyelő elnök­lete mellett. Az egyházmegyei gyűlés, a hozzáutalt ügyek­ben nagy körültekintéssel határozott. A felügyelő köztetszóssel találkozott megnyi­tóját lapunk elején közöljük A gyűlés főbb tárgyai: Az egyházmegyei felügyelő 200 koronás ajándékának bejelentése az esperes állal. Ez összegből 100 korona, az egyházmegyei szorult állapotban levő közigazgatási

Next

/
Oldalképek
Tartalom