Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - III. Ünnepélyek, gyűlések stb. - Luthertársaság
5*210 tönösen a theol. ifjúság száuára írandó egyházitörténet, valamint egyéb tankönyvek kiadatását is. A bizottság az indítványt elfogadja s az indítvmyozót bízza meg az erre vonatkozó tervezet kidolgozásával, valamint a munkatársaknak a felszólításával. IV. Dr. Masznyik előadja, hogy a gyülekezeti levéltárainkban nagy kincsek vannak felhaltnazódva, de félni lehet, hogy ha össze nem iratnak, s a gyülekezetek, valamint a lelkész urak figyelmét azokra fel nem hívjuk, nagyon könnyen megtörténhetik, hogy kellő gondozás és őrizet nélkül elpusztulnak. E végből azt indítványozza, hogy ii Luther-Társaság kérje meg a főt. püspök urakat, hogy azok a nagytiszt, esperes urak útján rendeljék el a gyülekezeti levéltárákban őrzött okiratoknak, valamint a múltból megmaradt értéktárgyaknak, mint kehely, ostyatartóknak az összeírását s ezen jegyzéket küldjék be a Lut her-Társasághoz. Ezen jegyzékekből a történetíró könynyen tájékozódást nyer az iránt, hogy az egyes korszakokra vonatkozó okiratokat hol keresse ? A bizottság az indítványt elfogadja, s a felhívás szerkesztésével Payr Sándor theol. tanár urat bízza meg. Valamint javasolja, hogy a nagyon értékes okiratok az egyetemes levéltárban helyeztessenek el. V. Népünk vallásos érzületét, valamint szépérzékét nagyon fejlesztenék azok a művésziesen kiállított confirmatiói, születési ós esketési emléklapok, valamint történeti képek, melyek külföldön annyira el vannak terjedve, de sajnos nálunk alig ismertek. Azért a bizottság kimondja, hogy minden Luther-társasági gyűlésen, valamint az egyetemes gyűlés alkalmával ily képsorozatok közszemlére bocsáttassanak s árusittassanak. VI. Dr M asznyik Endre indítványozza, hogy a Luther-Társaság hasson oda, hogy az irodalmi szakbizottság ülésére az iskolafentartó testületek, valamint az egyházmegyék a kebelükben levő irodalmi, bizottsági tagok közül egyet hivatalosan küldjenek ki, azok úti költségét térítsék meg, mert csak igy remélhető e bizottsági üléseknek a látogatottsága. Ezen indítványt még kiegészíti E a f f a y Sándor azzal, hogy a felránduló tagok részére vasúti féljegy eszközöltessék ki. Mindkét indítványt a bizottság elfogadta. Ezzel az ülés véget ért.*) M a j b a Vilmos, titkár. * Igaz örömmel üdvözlöm a Luther-Társaságot ezen az ösvényen l Teljes mértékben méltánylom az irodalmi társaság íomosságát az egyh. és vall. téren, régtől fogva hirdetem szükSa íí az élóa k irodalmi és társadalmi tevékenységnek ; ebben példát éppen a Luther-társaságtól vártunk. Elmondtam kifogáőszintén annak idején a miatt is, hogy a társulat működése nem felelt meg a várakozásnak, el fogom mondani ezután is, ha ok és szükség lesz rá ; épen oly őszintén és az ügy iránti szeretetből elmondom most, hogy a mostani határozatokat örömmel üdvözlöm, de ne maradjanak határoza tok, hanem foganatot kell szerezni nekik. Akkor azután megérdemli a társaság az egyházközségek és egyesek meleg pártolását I Veres József. Pályázati hirdetmény. A hódmezővásárhelyi állami óvónőképző-intézet I. osztályába az 1903—4-ik tanévre 40 oly növendék vétetik fel, kik életük 14-ik évét betöltötték, de a 40-et meg nem haladták ós ép testalkatúak, jó zenei hallásúak, s a polgári leányiskola IV-ik, vagy a felső .népiskola Il-ik osztályát sikeresen bevégezték. A felveendő növendékek, bejárók, vagy bentlakók. A bentlakók lehetnek: ingyenes, íéldijas, vagy egész díjas növendékek Egész díj egy évi teljes ellátásért 200 kor., fél dij 100 kor., Ezenkívül tankönyvekért ós felszerelésért 72 kor., mely utóbbi összeget az ingyenes növendékek is lefizetni tartoznak. A fölvétel iránt való folyamodványok a nm. vallás- ós közokt. Miniszter úrhoz czitnesve f. é. május hó 3l-ig alulirt igazgatóhoz küldendők A folyamodványhoz csatolandó: keresztlevél, isüolai bizonyítvány, a III. és IV. osztályról, vagy ha a fo'yamodó még iskolai növendék, az illető igazgatóságtól látogatási bizonyítvány, továbbá családi értesítő, erkölcsi-, orvosi-, véd-himlőoltási — és szegénységi bizonyítvány. A nem magyar nyelvű bizonyítványok hiteles magyar fordításban melléklendők. Pontos lakáscím szükséges. Felvehető 5 ingyenes 8 féldijas és 8 egész dijas bennlakó, ós 19 bejáró növendék. Az utóbbiak közül 4 en 100—100 korona segélyben részesülnek. Hódmezővásárhelyen, 1903. évi április hó 22-én. Steinitzer Vilma, állami óvónóképző-intézeti igazgató. Feliigyelőyálasztás. Az orosházi egyház f. hó 25-én tartott gyűlésén felügyelővé egyhangúlag, újból Bulla Sándor eddigi felügyelőt választotta meg. Az eperjesi ág. hity er. theologiai belmissiői egyesület 1903. április hó 29-ikén a magyarországi prot. theologusok konferenciája alkalmából vallásos estélyt tart, melynek műsora: 1. „XXIV. zsoltár • 2. „Megnyitó:" tartja May er Endre egyes, elnök. 3. „A hitetlen," irtaid. Kemény Lajos; szavalja ifj. Kemény Lajos ev. theol. 4. „uszi dal" 5. „Felolvasás:" tartja Harsán y i Pál ev. ref. theologus Debrecenben. 6. „ Large" 7. "Szavalat;* 8. „Luther diadalóneke;" Egyházi közgyűlés, A Deák-téri gimnázium dísztermében tegnap este tartotta évi közös közgyűlését a pesti ágostai hitvallású evangelikus magyar és német egyházközség M á g ó c s y-D i e t z Sándor dr. egyetemi tanár, iskolafelügyelő elnöklésével. Az egyháztanács évi jelentése konstatálja, hogy a templomépitő-alap 627.178 koronára szaporodott. Minthogy pedig a Károly-kaszárnyának központi városházzá történt átalakítása folytán a Deák-téri templom építése dolgában évtizedekre terjedő szünet állott be, a közgyűlés az egyháztanács javaslatára elhatározta, hogy az új főgimnáziummal kapcsolatosán a városligeti fasorban nyolczszáz hallgatóra berendezett új templo-