Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Bereczky Sándor. Néhány szó a bibliai olvasókönyv kérdéséhez

lerne megro ntott. S i.jizit 'tell ilnon *gy is nart írónk a ni mondásán tk : „lete^ a mai kor hite, reménye, szeretete." M»rt inig minden vonlon az emberi tudás rohamos fejlődését látjat, addig a vallásos élet terén nigf visszaesést tapasztalunk. S ennek oka ismét abbin rejlik, hogy korúikban igen sok ember, bár viseli a keresztyén ember nevet, de sem szivében, sem cselekedetében nem követője Krisztusnak. Sok oly keresztyén van ma, a ki viseli a krisztusi nevezetet, miként viselni szokták nagy nevű elődök elkorcsosult utódai elődeiknek nemesi cimerét, sokszor azok szeplőtelen nevének meggyalázására; sokaknak ma a keresztyénség csak külső máz, de sem hitük, sem életük nem krisztusi. Az ilyen — C3ak a keresztvíz által lett — keresztyén, rideg Közönnyel viseltetik egyháza iránt, anyagi érdekekért könnyen feláldozza azt; hitéből kitér; minden lelkiismereti furdalás nélkül ig^ri el gyermekeit; s nem törődve egyháza felvirágzásával, kitér az egyházi terhek viselésétől vagy épen megtagadja azt. Mindennek oka pedig abban rejlik, hogy vallásos ismereteink hiányosak, hogy nem fordítunk manapság elég gondot a sziv érzelmeinek kifejlesztesére Mert a vallásnak is van szüksége ismeretekre és az einber műveltségével, tudásával párhuzamosan kell fejlődni a vallásos ismereteknek is. A mai kor vallási közönye annak tudható be, hogy sokan nem ismerik azokat a küzdelmeket, melyeken egyházunk átment; szóval: nem tudják megbecsülni azt a lelki kincset, melyet evang vallásunk az ő követőinek nyújt. . Miben keressük tehát, bajaink orvoslását? Nem másban, mint hogy visszatérjünk az igazi tiszta evang. hithez, a jézusi erkölcsiség tisztaságához a köz- ós magánéletben. De kezdjük meg magunkon a jó munkát, hogy a vallásos érzés mélyebb barázdákat szántson szivünkben s majd e mély barázdákba elvetett jó magvak teremnek nemes gyümölcsöket. S hogy ezt elérhessük, érezzük a vallásnak áldó hatását életünk minden viszonyai között. Midőn Üdvözítőnk azt mondja: „A szegényeknek hirdettetik az evangélium" ezzel korántsem mondta azt, hogy a jólét párnáin kényelmesen élők nem szorulnának a vallás vigasztalására. Mert bár az is igaz, hogy : „A szegénynek drága kincs a hit, Tűrni és remélni megtanít S néki, mig a sir rá nem lehel, Mindig tűrni és remélni kell." De hát vájjon az anyagiakkal dúsabban meg áldottak nem jöhetnek-e olyan körülmények közé, hogy Istennek áldó vagy sújtoló kezét ne éreznék? Abban a bölcsőben ringó kisdedben, a kinek szemében ott ragyog még-az elveszett éden, a kinek édes tekintetében, szelid mosolyában a jövőnek öröme, reménye, büszkesége veti előre su gérait ; avagy midőn a testben és lélekben növekvő ifjú vagy leány ott áll az Úrink oltára előtt, hogy a/. Úr szolgája által liitéb3ii m3gerősitve esküvel fogadja, hogy hű m irad egyházához, vallásáhis mindhalálig; avagy az élet viru'ó tavaszán a szerelem varázshatalma alatt, midőn két egymást szerető sziv egy egész ólát boldogitására rebegi el hűség esküjét; vájjon az életnek eme verőfénye3 napjai csak a szegények számára ragyogtiak-e ? s nein juttat-e eme verőfényes örömből a gazdagoknak is az isteni gondviselés? Vagy ha beborul a verőfényes ég s a csapások ós szenvedések zivatara dúlja, fel boldogságunkat; midőn a sir zárja magába a hűt ápolt és féltve szeretelt gyermeket. a gondosan szerető apát, anyát; ha meg kell élnünk reményeinknek, törekvéseinknek porba hullását; ha viselnünk kell a keresztet, melyet aa élet rak vállainkra: vájjon nincs-e szüksége mindannyiunknak, szegénynek úgy, mint gazdagnaK keresni nz

f., a kinek kezébe van letéve a mi boldogságunk, örömünk, vigaszunk? Ily vallásos érzéstől átitatva reformáljuk át családi életünket is ; varázsoljuk vissza családi körünkbe ama boldog időt, midőn templommá lett a szoba, oltárrá a családi asztal s a szoba néma csendjében felhangzott a család ajkán az Istent dicsőítő zsolozsma. Nem volt ott pap, a ki a Szentírást magyarázta volna, de pappá lett a családapa, s felhangzott ajkán az örök élet igéje; nem volt ott lelkész, a ki áldást osztott volna, de ott volt a főpap Jézus Krisztus láthatatlanul s megáldotta az ő kicsiny nyáját. O'togassuk be gyermekeink szivébe a „mindent eltűrő, elfeledő és megbocsátó szeretetet,* hogy sohasem keressék azt, a mi elválaszt, hanem a mi összeköt egymással Értessük meg velők, hogy „földi ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre méri," hogy sohasem feledjók a költő ama szavát: Mi az, mi embert boldoggá tehetne ? Kincs ? Hir ? Gyönyör ? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne S nem fogja tudni, hogy van sziv öröm. Ki szivben jó, lélekben nemes volt, Ki élet szomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy, fény el nem varázsolt, Hónát a löldön csak ilyen lelheté." Neveljük őket tudományban, de mindenek felett „az Úr beszédének intésiben," szóval hassunk oda, hogy mély vallásos érzéstől áthatott hitbuzgó és jellemszilárd egyének, apostoli lelkületű, áldozatkész kegyes nők és anyák, Istent, szülőt, hazát szerető, eszményieké/t lelkesedni tudó, a becsület örök törvényétől soha el nem tántorodo, tiszta életű ifjak támadjanak egyházunk számára „De őrködjünk egyházunk minden joga és érdeke felett. Vegyünk, igénybe minden jogot a mi minket megillet, de viszont teljesítsünk minden kötelességet is, a mi minket megillet ; .foglaljunk el minden helyet a társadalomban, a bol egyliá-