Evangélikus Egyház és Iskola 1902.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Kiskőrös
kíséretében nyújtotta át az ünnepeltnek a hölgyek értékes ajándékát: két gyönyörű gyertyatartót; Tepliczky Ágnes k. a. pedig egy valóban mesterileg készített szép nagy virág csokorral kedveskedett. Az öreg úr annyira meg volt a sze* retetteljes ragaszkodás e nem várt megnyilatkozásától hatva, hogy szinte képtelen volt szavakban adni kifejezést köszönetének; miért is veje, Szeberónyi Lajos al esperes köszönte meg helyette a küldöttségnek szives figyelmét, szép szavakban ecsetelvén azt a szeretetet, mely most is lelki atyjukhoz vezette őket. Ei után az ünnepelt, két pap vejének támogatása mellett az ott jelen volt paptársak kíséretében a templomba ine.it, hol is az első ének elhangzása után a kiskőrösi másik lelkész, idősb Blázy Lajos az alkalomhoz mért megható szép imát; a másik ének után pedig Török József fóesperes, mint a püspök úr helyettesitője, azon zsoltár alapján: „Ez a nap, melyet az Úr rendelt, örvendezzünk ós vigadjunk azon!" szivreható, gyönyörű beszédet tartott s megáldotta az ünnepeltet. Ezt követte az egyházfelügyelő, Re va ló Pálnak az egyház nevében mondott szép ós ékes beszéde, áldván az isteni gondviselést, hogy oly hű vezetővel áldotta meg Kiskőröst. A kiskőrösi tanítókból alakult dalárda üdvözlő dalának hangjai között felvezettä az ünnepeltet két pap és veje az oltárhoz Hangos zokogásban tört ki a hivek nagy serege, midőn az agg, beteg lelkész meghatottan adta gyülekezetére az árorii áldást. — Az ünnepély befejezése is igen kedves volt; a templomban jelen volt paptársak sorra megcsókolták szeretett nesztorukat, a kedves Jani bácsit. — Így indult meg a papi kar, sokaktól kisérve, a templomból a paplak felé, könnyes szemekkel áldván a Mindenhatót, hogy megérni engedé ezt az örvendetes napot, a hoî is mág néhány küldöttség tisztelgése után, várták a díszesen felteritett. asztalok a 80 vendéget. — Felesleges megjegyeznem, hogy a szebbnél szebb toasztokban nem volt hiány. — A távolabb eső helyekről érkezett üdvözlő levelek s táviratok meghaladták a 200«at. H I. Iskola látogatás. Dr. Purgly Sándor, a zalai ev. egyházmegye felügyelője, a zalai esperessel együtt, április hó második felében, az egyházmegyében iskola látogatásokat teljesített. A f.-borsodi ev. ref egyházmegye közgyűlése az 1848. XX. t.-cz. megvalósítása érdekében megindított mozgalomban kifejtett munkálkodásért úgy Miklós Ödönnek, mint Ragályi Bélának köszönetet szavazott. Az egyházmegye nincs ugyan megelégedve az elért sikerre! ; de már azt is vívmánynak tekinti, hogy ez évi vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetés vitájában az 1848. XX. t. cz. uralkodott. Álláspontja ma várakozó S arra kéri az üdvözletben mind a két kiváló férfiút a közgyűlés, hogy: „mindaddig, mig az országos mozgalom kívánt czélt nem ér, mig az igéret újabb törvény által nem lesz biztosítva, ne lankadjanak, hanem vegyenek erőt a jövő küzdelmeire a mi szeretetünkből, a mi lelkesedésünkből l" KÜLFÖLD. Natalia áttéréséről adnak hirt a lapok. Az áttéréskor esküt tett le, melynek egy része igy hangzik: „őszinte szívvel ós erős hittel megvetek ós utálok minden tévedést, minden eretnekséget és minden schismát. melyek a szent kath., apostoli ós római egyházzal ellentótben vannak." Megvetek ós utálok, — bizony ezek türelmetlenség szavail ; Berliü 1877-ben a Wickern ós Bruckner" féle berlini városi belmissiói tényezők egyesülése folytán egységesebb és szélesebb körű belmissiói munkálkodás indult meg. Folyó év márczius havában az egyesülésnek 25 éves évfordulóját ülték meg. 9 városi missionáriussal és 2 lelkésszel kezdődött ez a belmissió, most 4 lelkész, 46 városi férfi 11 uómissionáriussal dolgozik. Nagy súlyt fektet az egyháztól elidegenedett egyháztagok körüli missionálásra. a mit mutat az, hogy körülbelöl 2 millió esetben látogattak mely ilyeneket, azonkívül mélyreható cura pastoralist fejtettem ki betegeknél, szegényeknél, vadházasságban élőknél és egyházilag meg nem esketetteknél, kereszteletlen gyermekek szüleinél, bukottaknál, foglyok családainál, elbocsátott foglyoknál. Isten igéjének hirdetésére szolgál egy nagy igehirdető állomás ós 2 kápolna, az egyesületi és társas élet ápolására 4 saját ós 12 bérelt terem. 110 millió prédikácziónál többet, 50 millió „Sonntagsfrounde" 1 millió naptárt osztottak szét Berlinben, Németországban ós a föld minden országában. Ezen áldásos munkálkodása folytán a berlini városi missió ma egyike a legnagyobb kiterjedósüeknek és legnépszerűbbeknek Lelke — miként a múltban, úgy ma is Stöcker — udvari prédikátor nagy érdemeit a szép ünnepély alkalmából a greifswaldi egyetem is méltatta az által, hogy a theologia díszdoktorává avatta. (Fr.—e. után.) Hajts Bálint. Hitfelekezeti statisztika. A „ Magyar Állam" egyik mult heti számában azt konstatálja, hogy „a protestantizmus történelmi hivatása letűnt" „s mai állapota nagyon sötét." Perszel csak Magyarországról szól ! De hogy mennyire téved, arról ó is, más is igen könnyen meggyőződhetik, ha áttekinti a következő kis statisztikát: Németországban 1890—1899-ig igy áll az át- és kitérések mérlege: