Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Raffay Sándor. A theol. főiskolákról

ismétlem, hogy a szellemi emelés alatt a fakultási jogoknak megadásit és a theológia tanárai különösen egyháztársadalmi helyzetének emelését értem. S az egyetemes evang. theol. fakultás egész szellemét ós irányát megjelölnék azok az elvek, melyek részint a főiskola természetéből, részint az evang. lelkész élethivatásának jelleméből szükségképen következnek Első itt a szabadság elve Tudom, hogy sokan, különösen, a kik esperesekre is hajlandók volnának rábízni a theológiák legfőbb ellenőrzését és irányítását, a szabadságtól visszahőkölnek. Pedig a szabadságot nemcsak a főiskola, hanem az evang. egyháznak természete és az evang. lelkész hivatása maga is kívánja, sót követeli. S ezzel szemben még az sem nyomós érv, hogy a ref. atyafiak kolozsvári theol. íakultása ép csak a napokban degradálta fakultási mivoltát azzal, hogy a lapok szerint középiskolai rendszabályokkal korlátozta meg a tanulók szabadságát. Miért tette ezt, nem tudom. De az bizonyos, hogy ez a korlátozás nem főiskolához méltó, s hogy az evang lelkész élethivatása maga tiltakozik az ilyen korlátozás ellen. Áz evangéliomi keresztyénség önálló egyéniségeket kiván ós csakis azok körében élhet ós virágozhatik. Ezért nehéz annak az élete. S ha tagjaitól önállóságot kiván, mennyivel inkább a vezéreitől. Ezeknek igazán szabad, öntudatos, hűséges, szilárd embereknek kell lenniök. Mert ha azok ingadoznak és hajladoznak, mit várhatunk akkor a tömegtől? Szabadságra azonban csakis szabadsággal lehet nevelni. Önállóságra szoktatni kell az embereket. A szellem lábai is ép úgy ingadoznak és csukladoznak kezdetben, mint a test lábai. A kit átmenet nélkül állítunk egyszerre a talpára, a legkisebb lökésre elbukik. S ha a lelkésznek már hivatásánál fogva is önmagán uralkodó, önmagát és a reá bízottakat vezetni egyformán képes, szabad egyénnek kell lennie, akkor csak természetes. hogy a pályája kezdetétől fogva a szabadságnak és önállóságnak nemesítő légkörében kell nevekednie. A róm. kath. papot engedelmességre nevelik, mert ó is arra nevel. Az evang. lelkészt egyénisége szabad kifejtésére kell nevelni, mert az erre való nevelés Jesz egész élete hivatása. Jól tudom én azt, hogy voltak ós lesznek is mindenkor, kik a szabadsággal visszaélnek. De az emberiség legideálisabb és legbecsesebb javai között ugyan melyik az, a melyikkel egyesek vissza ne élnének, vagy a melyre egyesek ne volnánalr órdemetlenek ? És.mógsem vetjük el azokat, hanem? azok megbecsülésére és az azokkal való helyes élésre tanítgatjuk az egymást felváltó nemzedékeket. Az evangéliom maga szabadítja fel az egyént, de szellemével korlátozza is. Es a ki az evangéliom alapján igazán szabaddá vált, az lett szolgád jává, mindeneknek a Krisztusért. A mai küzdelmes állapot különösen öntudatos férfiakat kiván az egyház élére. Nemcsak azért pedig, mert nehéz idők következtek be egyházunkra a külső viszonyok kedvezőtlen megváltozása miatt,, hanem különösen azért, mert a lelkész mindinkább egymagára marad. Az iskolák államosításával, a felekezeti tanítóképzők fogyásával, a buzgó világiak csodálatosan rohamos kiveszósével, a hivők tömeges elhidegülósóvel, az egyháziasság elhalásával a lelkész mind jobban érzi, látja, hogy őrállónak maradt, segitő társak nélkül. Ki pedig magára áll, annak erősnek kell lennie. Nemcsak az önállóságban ós a szabadságban pedig, hanem különösen az evangóliomban is. Azt hiszem, hogy a tapasztalat ós az okoskodás nekem ad igazat, ha azt állítom, hogy a lelkésznél a fő dolog nem a papi teendőkben való ügyeskedés,, nem is a tudnivalók bizonyos tömegének elsajátítása, hanem a hivatásszeretet ós az evangéliomi szellem. Ez utóbbival az előbbi természetszerűen együttjár s már magában adva van. A ki az evangéliomi szellemet kiviszi magával az életbe, ne féltsük azt a gyakorlati feladatok követelményei között sem. Az evang, lelkésznek s általában a vezető embernek az evangéliomi szellem megtestesülésének kell lennie. E szellem gazdag tárházát kell tehát a theológus előtt felnyitnunk a theol. intézeteken. Tudományos mélységgel ós komolysággal, hivatásos melegséggel ós szeretettel kell behatolnia az írásba, a melyből eredt és táplálkozik evang. anyaszentegyházunk. Ezért is az Irás legyen a theológiai oktatás gerincze és nem a bölcsészet vagy a történelem. Mert ezek nevelhetnek jó protestánsokat, de igaz evangéliomi keresztyéneket csakis maga az evangéliom nevelhet. S ennek természetes kiegészítését képezné a reformátori iratokkal való alapos megismerkedés. Azokban látjuk ós találjuk meg azt a tiszta evangéliomi szellemet, mely hódítani, alkotni képes volt és képes még ma is. S ezek alapos ismerete annál természetesebb, mert hiszen, a ki az ág„ hitvallás alapján élő evangéliomi keresztyén egy-