Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - Értekezések név nélkül - Az 1848. XX. t.-cz. országgyűlési tárgyalása

mogatni akarta a képviselő szavait, hogy ily mó-doQ a megindított mozgalomnak irányt adjon. Azért mindenképen fontos és tanulságos, hogy miképen nyilatkozik egy ily életbevágó ügyben az olyan képviselő, a ki egy nagy kerületnek legelső tisztviselője s igy az érdekelt egyházak hangulatát, érdekeit, bajait, reményeit, jogait ós kívánságait legjobban ismerheti ós tolmácsolhatja, •védeni ós képviselni pedig mindenütt ós mindenkor esküszerű kötelessége A mikor tehát a képviselő beszélt, akkor az egyházfelügyelő is szükségképen nyilatkozott. Szentiványi Árpád képviselőházi első beszédét én a kort mindenképen jellemző tünetnek tekintem. Elsőbb is jellemzóleg mutatja azt a megdöbbentően nagy és szomorú eltérést, a mi az 1848. XX. megalkotásának ós végrehajtása sürgetésének ideje jellemében olyan szembeötlő. Akkor a nagy kérdésekben pusztán csak az elvek ós a közjó érdeke döntöttek s egy egy hatalmas egyéniség, fellépésének erkölcsi súlyával, érvelésének erejével, gondolkodásának emelkedettségével az igazi ügyet diadalra segítette, új közvéleményt teremtett, ha kellett; s az igazán nemes, emberies eszméknek tábort toborzott a minden eszményiért lelkesülni tudó közönségből, mely erős egyéni meggyőződéssel, de egyszersmind emelkedett s a jó előtt meghódolni tudó lélekkel sereglett a tanácskozások termeibe. Most politikai ós egyéni téren mindenütt a pártérdekek és a hatalmasok hangulatai döntenek. Akkor azzal a szent óhajtással mentek a tanácskozásba: vajha győzne a jó, melynek támogatása mindenkire nézve édes öröm és szent kötelesség Most előbb azt puhatolják ki, mit mond az intézők előre informált és informáló köre, s az okos ember ahhoz alkalmazza a maga nézetét. Akkor nemes jóakarattal, ma kész megállapodásokkal mennek a tanácskozás termeibe, a hol azok felett a pártokat egyszerűen le'szavaztatják. Ezért szinte kár minden egyes szóért, mit az előre eldöntött ügyek érdekében lelkes, ideális emberek elvesztegetnek. Legfölebb ha egy-egy alku vagy „vihar" képes még a kormányzó testületek vagy vezető klikkek előre kész határozatain valamicskét változtatni Az 1848. XX. t.-c. tárgyalásánál is a lapok már előre közölték, mi lesz a hivatalos válasz s mi lesz majd az eredmény. Az ügy barátainak s a miniszter jóindulatának kell betudnunk egyedül, hogy az első választól az • eredmény némikép eltérő lett. Szentiványi Árpád beszéde, typusa a mai kor szellemének. Nem komoly érvek alapján, hanem „pártszempontból" nem fogadta el a függetlenségi párt beterjesztett javaslatát. Tehát nemcsak az alkotmányos képviselőt, a ki választóit ugyancsak megleczkéztette, nemcsak a magyar embert, a ki erősíteni tartozik a nemzeti erő minden legkisebb menedékét, hanem legyőzte az autonómiát védeni köteles evangélikus hivőt és az egyháza érdekeit szolgálni tartozó kerületi felügyelót is. Hát ettől a csalódástól Szentiványi Árpád megkímélhetett volna bennünket. Hiszen ha más egyházkerületi felügyelő is odatartozás miatt a kormánynyal szavazott is, de legalább nem beszólt s igy akár a kérdés felvetésének módjával nem volt megelégedve, akár a miniszter kijelentésében találja meg az ügy megnyugtató megoldását, de legalább nem akart a szókimondás erényével dicsekedni oly téren, a hol az egyházban elfoglalt előkelő ós hatalmas állás legalább is a puszta hallgatást kívánta volna meg. Mert a mint lehetetlen, hogy egy püspök a saját egyháza evidens érdekei ós jogai tárgyalásánál „dezavuálja" az ügyet, ép úgy lehetetlenség a kerületi felügyelőre nézve is. Már pedig Szentiványi Árpád, a lapok Ítélete szerint ezt cselekedte meg. S itt nem az a fő, hogy ezt akarta-e csakugyan, hanem az, hogy ezt a benyomást keltette a közvéleményben. Természetesen nagy tévedés volna azt hinni, hogy Szentiványi Árpád felszólalása nélkül nem ugyanaz lett volna az országgyűlési tárgyalás eredménye, a mi igy lett. Annál kevésbbé, mert az ő kedvezőtlen felszólalása után és daczára javult meg az eredmény. De az bizonyos, hogy felszólalása adott egyeä lapoknak alkalmat arra, hogy az egész mozgalmat gúnyos megjegyzésekkel kisérjék; felszólalása mutatta meg az ország közvéleménye előtt, hogy mi még legfontosabb ügyeinkben sem tudunk egyetérteni; felszólalása gyanúsította meg az egész mozgalmat azzal, hogy az ismeretlen eredetű, tehát valami korcs dolog. Vagy tudta, honnét eredt ez a mozgalom, s akkor a valóságot elhallgatta, vagy nem tudta, s akkor igen furcsa egyházkerületi felügyelő. De felszólalásának még egy szempontból kell különösen szomorú jelentőséget tulajdonitanunk. Egyházunk rákfenéje eddig is a politizálás volt. Sok időt elrabol, sok erőt emészt, sok kellemetlenséget szül, s a jó szellemet kiöli, a testvériséget elsorvasztja, az ellenséget gyönyörköd-