Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - Értekezések név nélkül - Az 1848. XX. t.-cz. országgyűlési tárgyalása

Huszadik évfolyam 25. száir\. Orosháza, 1902. június 19. eme egyház es iskola Előfizetés dija : Egész érre. . ISkor. Fél évre. . . e , Negyedévre . 3 „ Egy szám ára fill. MEGJELEÍNJLK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő és kiadó : VERES JÓZSEF. Hirdetés dija: Egész oldal . 1© kor. Fél oldal... 8 , Negyed oldal , 4= . Nyolczad oldal . £5 Az 1848. XX. t.-c. országgyűlési tárgyalása. Nagy szükségnek, nemes felbuzdulásnak ós kitartó munkának együttes következménye volt, hogy az 1848. XX. t.-c. a magyar országgyűlés eló került. Sok szép remény valósulását, sok jogos várakozás kielégítését, sok nyomasztó teher eloszlatását várta e tárgyalástól e haza polgárainak nehéz terhekkel megrakott nagy része. S mi az eredmeny? Hogy e kérdésre világos feleletet nyerjünk, tekintsünk végig az országgyűlési tárgyalás során. Most, hogy e lapokban az erre vonatkozó beszédeket egész terjedelmükben végig olvashattuk, tisztábban látjuk az egész ügyet. Es sok érdekes tanulsággal lettünk gazdagabbak. Miként indult meg maga a mozgalom, a tiszakerületi érdemes ós buzgó evang. püspök által elaludni nem engedett eszmét miként karolta fel nemcsak a mindkét evangélikus egyház közvéleménye, hanem a legnagyobb elismerésre méltó néhány napilap is, ezt a tiszakerület evang. felügyelőjén kivül mindenikünk tudja. Hogy ebben a mozgalomban sem titkos kezet, sem reklámot látni és keresni nem lehet és nem szabad, ez is világos mindazok előtt, a kik nem állanak bizonyos pártszempontok igézete alatt. De az bizonyos, hogy szokatlan úton került ez az ügy az országgyűlési tárgyalások sorába, a mennyiben a mozgalom vezetői az autonómia szellemének egyedül megfelelő törvényes út helyett a társadalmi utat választották. A protestáns közvéleményt szólaltatták meg, még pedig eddig egészen szokatlan módon, az egyes képviselőkhöz intézett levelek alakjában. Megvallom, nekem ez a mód nem tetszik. Azt hiszem, ennek nem is szabad a protestáns egyházban meghonosodnia. Sok veszedelem származhatnék abból, ha az egyetemes egyháznak vagy a kerületnek, vagy az egyes egyházközségeknek egyik része esetleg nem is közérdekű dologban ezt az utat választaná arra, hogy a közfigyelmet magára vagy ügyére irányitaa. Aztán meg nagyon is a végső szükség ós elkeseredés nyomait viseli magán az ilyen formájú fellépés. Most mentségül szolgálhat elsőbb is az ügynek egyetemessége, országos fontossága, elodázhatlan sürgőssége, továbbá az a szomorú tapasztalat, hogy a mi egyházi közigazgatásunk páratlan lassúságú, sokszor hozzáfórhetlen, sőt nem ritkán egyesek vagy bizonyos csoportok szeszélyének, egyoldalú befolyásának van kiszolgáltatva. Mentségül szolgálhat az is, hogy a mindkét evang. egyház évekkel ezelőtt e tárgyban tett, s többször megsürgetett felterjesztésére az illetékes minisztérium mind ez ideig nem válaszolt, tehát a dolgot elaltatni igyekezett. S végül mentségül szolgál az is, hogy nem magához az országgyűléshez, hanem csak egyes képviselőkhöz voltak a megkeresések intézve, a mi tehát egyszerűen a jóakarat telhivása, s minden inkább, mint utasitás, a mint az ellen egyes képviselők nagy garral tiltakoztak. De ha van is mentsége, mégsem volna jó ezt a módot más esetben is megismételni, mert az autonómia ellen való vétséggé fajulhat s mert a képviselők közt is félreértésre adhat alkalmat. Hiszen talán a kérdés felvetésének szokatlan módja volt az oka annak is, hogy ezt az igazán országos fontosságú s elvi jelentőségű nagy ügyet minden képviselő a maga pártállásának szűk szempontjából Ítélte meg. S ezzel a kérdés sorsa már előre el is volt döntve. Magának az ügynek előharczosa a függetlenségi párt is csak programmjához maradt hű, a mikor a negyvennyolczas idők utólórhetlen szabadelvűségónek e szent örökségét a kormánynak beváltatlan váltókónt prezentálta. De a midőn ezt