Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - Értekezések név nélkül - Wlassich Gyula

addig a 3. §-ra nem lehet áttérnűak. Hagy pedig ez a kérdés megoldva nincs és épen ennek a törvénynek. ellenére áll fenn nálunk, különösen katholikusokra nézve számos sorelem, ennek bebizonyításával akarok foglalkozni és kimutatni azt, hogy épen e törvény értelmében azok orvoslására van elsó sorban szükség. Veres József képviselőtársam indítványában, hogy a bevett vallásfelekezetek lelkészi és iskolai költségei az állam által fedeztessenek, oda konkludált, hogy vannak egyházak, a melyek a kormánytól nagyobb összegeket és javadalmakat kaptak és vannak olyanok is, a melyek nem kaptak. Ennek a rektifikálását szükségesnek tartom, mert ez nem áll. Ezért pedig bátor vagyok visszavinni a t. ház figyelmét arra a nagy harczra, a mely 1790-ben a felekezetek között folyt ós százados per lapjait lezárta ós megalkottatott az 1791. évi XXVI. t. cz. a mely törvényczikkben, tudjuk mindannyian, kimondatott, hogy a birtoklás alapján mindazon vagyonok, a melyeket protestánsok bírnak, feltótlenül tulajdonába adatnak a protestánsoknak, a melyeket pedig a katholikusok bírnak, a katholikusoknak. De, t. ház, nem csak ez mondatott ki, hanem kimondatott az is, hogy még ezen vagyon tulajdonjogának, jogcímének két ségbevonására a lehetőség is kizárassék, azok vitatása kizáratott csak azért, hogy a vallási béke többé meg ne háborittassék. Ez, t. ház tehát egy közös törvény, mely egyrészről a katholikusoknak jogát másrészt a protestánsDk jogát állapítja meg. A mikor ez a törvény meghozatott, a protestáns egyházak a tényleg bírt javaikat teljes joggal át is vették, a katholikus vallás azonban államvallás lévén, a katholikusok az őket illető javakat birtokukba nem vették, De nem is volt reá szükség, hiszen tudjuk, hogy akkor a katholikus vallás az államban domináló szerepet játszott. Ott volt a főrendiházban, ott volt a követek házá ban, ott volt a Táblán, nem volt tehát arra szükség, hogy a saját erejére utalva, igénybe vegye azokat a javakat, a melyeket az 1791 : XXVI. t. czik megállapított, a midőn azonban az 1848. évi XX. t. czikk második szakaszában kimondatott, hogy minden vallásfelekezet egyenlő elbánásban részesül, megszűnvén a katholikus vallás államvallás lenni, akkor mi is, katholikusok, a többi felekezet módjára kezeltettünk, helyes lett volnn, hogy ha ezen vagyonokat akkor egyházunk átveszi és törekedett is arra, hogy a saját szükségleteihez képest a többi felekezetek módjára rendezkedjék be. Hogy ezt megtehesse, a püspöki kar nyomban egy memorandumot adott át a képviselőháznak, hogy most már a törvényes intézkedéseket lehetővé tegyék, hogy átvehessék azon alapokat ós alapítványokat, a mely őket megillette és hogy a saját szervezetét önálló autonómiában alkothassa meg úgy, a mint azt a többi felekezet tette. Csakhogy azt mondták akkor, t. hás, hogy erre idő nincsen. A szenttamási küldöttség, a 'mely másnap érkezett, czólt ért ugyan annyiban, hogy keresztülvitte hason kívánságát, és mert a viszonyok és az események akkor oly rohamosan követték egymást, később ezekre a mi dolgainkra idő már csakugyan nem jutott. De az 1848. XX. t.-czikk sem az egyik, sem a másik felekezetnek ellenére vagy javára nem hozatott, hanem hozatott egyformán mindegyiknek és annak végrehajtásából a szekularizáczióra következtetni egyáltalában nem lehet. Az 1848. t.cz. XVI. szakaszában nyíltan elismeri, hogy a magyar főpapság lemondván az öt illető tizedről, neki ezért a nemzet háláját nyilvánítja. Nem volt tehát az 1848 iki törvényhozásban semmi olyan intenczió, a mely minket attól a vagyontól, melyet nekünk az 1791 iki törvényczikk biztosított, megfosztani akart volna. Az 1848-iki események után, midőn a kiegyezés megtörtént, maga báró Eötvös épen az 1848 óvi XX. t.-czikk második §. alapján látván a szükségét annak, hogy minden bevett vallásfelekezet egyenlő elbánásban részesítendő, tehát a katholikus vallás is, a czélból megtette a kezdeményező lépést arra nézve, hogy az állam ós az egyház közötti viszony rendeztessék ós annak autonómiája szerveztessók. Az utonómia szervezetét meg is alkották, be is mutatták, húsz évig azonban ott maradt ; hogy miért, azt most nem kutatom. Következik ennek a dolognak harmadik stádiuma, a midőn az egyházpolitikai törvények folytán az állam teljesen felekezetlenné lett, magát annak nyilvánítván, lehetetlennek látszott, hogy az állam, mint ilyen, a katholikus egyháznak ezen javait, mintegy zárgondnok tovább kezelje. Ezek inditották akkor ismét arra a kormányt és talán a legfőbb kegyurat is, hogy ez a kérdés újból napirendre hozassék. Újból kezdődött tehát az egész játék, autonómiai kongresszust hivtak össze ós — mondjuk — egy rendkivüli szerény, kicsiny, csupa óhajokkal . . . Molnár János: És sóhajokkal I (Derültség.) Hortoványi József: . . . és sóhajokkal telerakott elaborátum féle lett belőle, a melyben jogaink csak mint elvek vannak távolról érintve ós fenntartva; ez is a t. kultuszminiszter úr kezében van és ón meg vagyok győződve arról, hogy ezt is visszautasítja. Molnár János: De mennyire I Hortoványi József: De kérdem, hogy az-e az egyenlőség, az-e az igazság, hogy a miket az 1848 XX. t.-cz. értelmében jogunk volna birni s a miket, mint a kultúrális czélok megvalósításának feltóteleit, a protestánsok bírnak, mi nem bírjuk? Miért ne rendelkezzünk mi is azoa