Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Mohácsy Lajos. A tanítói javadalmak újra becslése

A tanítói javadalmak újra becslése. Az 1893. évi XXVI. t.-cz.

f daczára annak, hogy immár közel tíz éves múlttal dicsekszik, mind e mai napig nincsen végrehajtva s az életbe •átültetve. A mulasztásért a felelősség a kormányt s az ő közegeit terheli ugyan, de mi még sem őt okoljuk csupán; vétkesek vagyunk ebben mi .magunk is. Lelkészek ós tanitók egyaránt. Vétkesek vagyunk; miért engedtük meg, iiogy a tanítói fizetés meghamisítva, a valóságnak meg nem felelő becslés mellett vétessék fel a jegyzőkönyvbe. Ha pedig akaratunk s tiltakozásunk ellenére is felvétetett: ne irtuk volna alá azt a jegyzőkönyvei. Mert ez a jegyzőkönyv az, a mi valósággal megkötötte a mi kezeinket s lehetetlenné tette azt, hogy tanítóink fizetése a tör vény értelmében 800 koronára egészíttessék ki. Hisz a kormány mindenkor azzal vágott vissza: mit akartok, mi jogon kéritek a tanítói fizetés kiegészítését, mikor ti azt magatok ennyire és enynyire becsültétek. S az állam joggal mondhatta ezt; ott volt a kezei között a lelkész ós tanitó aláírásával is ellátott becslési jegyzőkönyv. E jegyzőkönyvben pedig csupa jóhiszeműségből ugyan, de mégis beleegyeztünk abba, hogy a tanitó fizetése meghamisítva szerepeljen. Mert az tagadhatatlan, hogy az 1893. évi •összeírás alkalmával igen sok helyen, bátran mondhatjuk: a legtöbb helyen hamis adatokat vétettünk fel a becslési jegyzőkönyvbe sa tanitó tiszta jövedelme czimén olyan tételek is felvétettek, miket a törvénynek világos s félremagyarázást nem tűrő rendelkezése szerint nem lett 7 o 1 n a szabad a tiszta jövedelembe felvenni. De meg is adtuk az árát; egyházunk is, de főleg szegény tanítóink. Tiz hosszú esztendőn keresztül vezekeltek hibájukért. Ez idő alatt hiába kérték fizetésüknek kiegészítését teljes 800 koronára, eltekintve egynéhány humánusán gondolkozó tanfelügyelővel biró vármegyétől, a legtöbb tanítónak pótállamsegély iránti kérvényét már a közigazgatási bizottság. — persze a tanfelügyelőknek előterjesztésére,— „agyon javasolta" s igy küldte fel a minisztérium elé. Ott aztán a javaslat szerint bántak el vele. De ha valaki a minisztériumot a helyes tényállásnak megfelelően felvilágosította, — számos eset bizonyítja, — a szegény tanitó kérvényét kedvezően iparkodtak elintézni. Eddig azonban ez mint kegy lett megadva s mindég függött a kérvény sorsa a tanfelügyelő felfogásától s jóindulatától. Most végre itt az ideje, hogy jóvá tegyük hibánkat s a törvény értelmében az 1903. évben eszközölhető új összeírásnál résen legyünk. Mert a törvény értelmében (1868. évi XXXVIII. t. cz. 143. §.) a termények értéke ós a földnek jövedelme 10 évi időtartamra állapíttatott meg. E megállapítás ellen a 10 évnek letelte előtt hasztalan appelláltunk. Most azonban az 1903. évben újra felbecsültethetjük tanítóink fizetését; de sót kell is, hogy ezt mindenütt megtegyük, a hol az 1893. évi becslési jegyzőkönyv értéken felül vette tel a tanítói javadalmat. Jó lesz, ha már most tisztázzuk a helyzetet s előre kiválasztjuk a tanítói hiványnak ama pontjait, a melyek az új becslésnél mint a tanítói tiszta jövedelemnek részei jegyzőkönyvbe vétessenek. Erre nézve mindenekelőtt a legfőbb ós elengedhetetlen feltétel s kellók az, hogy minden érdekelt lelkész s tanito, illetve minden érdekelt gyülekezet beszerezze, a hol még meg nem volna, az 1893. évi XXVI. törvényczikket s az ennek végrehajtása tárgyában a törvényhatósági közigazgatási bizottságok számára, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter által 1894, évi márczius hó 2-án 10,000 szám alatt kelt rendelettel kiadott „Utasítás

u-t. E kettő egybe fűzve kapható*) bármely könyvkereskedésben. Ezt okvetlen beszerezze minden érdekelt tanitó. Én hiszem, meg vagyok róla győződve, ha e törvény s a melléje adott magyarázó „Utasítás" meg lett volna 1893 ban, akkor nem követtünk volna el oly végzetes hibákat, a jövedelem fölbecslésénéi. Meg vagyok róla győződve, hogy ha most beszerzik tanítóink a törvényczikket: akkor nem esik meg rajtuk másodszor is az a tréfa, a mit 1893-ban elkövettek velük. Itt, az 1893 évi XXVI. t.-cz. 6. §-ában, de még inkább az e mellé csatolt „Utasítás" nak 3. ós 4. § ában, világosan, félremagyarázást nem tűrő határozottsággal meg van mondva: mi képezheti a tanitó fizetését s hogy a terményeknek és a földbirtok járandóságainak értéke miként állapítandó meg. Világosan meg van itt mondva, hogy holmi irodai átalány, a tanterem fűttetésére bár hiványilag is biztosított failletmény, szalma, vagy hát ezeknek pénzértéke stb. stb. nem számitható be a fizetésbe. De ugyancsak világosan ós érthetően benn van a törvénynek idézett szakaszában az is, hogy „a földbirtoknak csupán tiszta jövedelme számíttatik, a föld mivelósére fordított költség ós mindennemű adó levonása mellett." Különösen e pontot jegyezzük meg jói, mert ez okozott eddig legnagyobb galibát és legnagyobb, legtöbb veszteséget. A föld jövedelmének fölbecslésénól ugyanis, nem a tiszta jövedelmet vették fel, hanem beleszámították a hiványnak rendesen ugyanezen pontja alatt szereplő: földmunkát is (szántás, *) Ara 20 kr. Nyomatott a m. kir. Tudományegyetem könyvnyomdájában 1899. évben Budapesten.