Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - VI. Adományok - Ipolyságh

Megjelent a fehérvári gyülekezet értesítője az 1900. évről, melyből látjuk, hogy az- egvház nak szép alapitványai vannak, melyet Proco­pius Pál felügyelő 200 koronával nevelt ; emlé­kére annak, hogy 50 év óla munkás az Úr sző­lőjében. Az egyház gondnoka Béla vár y Rrzső szinte nagy buzgóságot fejt ki igazaink védel­mében. Van a gyülekezetben nőegylet 25 óv óta, ifjúsági egylet 6 év óta ós most alakult Zsuzsánna leány-egylet. A különböző intézetekben 98 tanuló részesül hitoktatásban, a nagy szórvány gondozásában fá­radhatatlan egyház, méltó a gyámintézet pártfo­gására. Dl'. Karsay Béla, nezsideri kir. járásbi­rót, az ároni Karsay család egyik jeles tagját, a gálosi egyházközség, dr. Gl atz Lajos kir. közjegyzőt Csallóköz Somorján. a szinte jó nevű ismert papcsalád ivadékát pedig a m i k 1 ó s t a l v i egyházközség választotta meg helyi felügyelőnek. A mosonyi egyházmegye, hogy ilyen kiváló min­den izükben protestáns érzületű világi urakat sikerült megnyernie az egyházépitó szent mun­kára, tekintélyben betelé és kifelé is megerősödve, örömmel néz a jövőbe. A mosonyi ág. h. ev. egyházmegye lelkészi karának nestorát, nagyt. Schuh Ágost, gálosi lelkészt, kiérdemült főesperest 0 felsége, jó királyunk a Ferencz József lovagrend adomá­nyozásával legkegyelmesebben kitüntetni méltóz­tatott. Nagyt. Schuh Ágost 52 évi áldásos ós eredményes lelkészi működésre tekint vissza. 2000 lelket számláló, evang. érzületben buzgó, erkölcseiben tiszta, áldozatkészségében példás egyházközsége, melynek javarészét ő nevelte, 40,000 frtnyi költséggel restaurált régi templom új toronnyal, 10,000 frttal fölópitett iskola, 6,000 frt kiadással emelt új tanitólak, a gyülekezet ön­erejéből, egy fillérnyi külsególy nélkül s ezen felül még 18,335 korona tőke felgyűjtóse fénye sen hirdetik az Isten szive szerint való lelkipász tor elévülhetetlen érdemeit. 17 évig kormányozta avatott kézzel s bölcsesóggel az egyházmegyét mint főesperes, mely tisztségtől nem szívesen, csak agg korára való tekintetből zált meg. 76 •v súlya nehezedik vállaira s mégis egy maga végzi aia is a lelkészi hivatal teendőit. Ha Ő fel­sége, koronás királyunk ezen lelkipásztort „az egyház és iskola körül szerzett érdemei jutal­mául" tüntette ki, bizonyosan teljesen rászolgált a királyi kegyre ós elismerésre. Engedje a kirá­lyok királya, jó Istenünk, hogy ezen derék szol gája, a ki puritán egyszerűségben, a világ zaját kerülve, családja, egyháza, hazája javára irányi­tott fáradhatatlan munkásságban őszült meg, még ad multos annos működhessék hiveinek, barátai­nak őszinte szeretete és tisztelete által környé­kezve. Az egylláz érdekeit minden személyes és kicsinyes érdeken felül helyező bölcs megfontolás ós érett eljárás tanújelét adta a mosonyi egyház­megyei Hegyeshalom egyházközsége. Lelkésze f. évi január hó 1 én halt meg s ime a megüre­sedett lelkészi állásra minden választás, próba­szónoklat, pályázati hirdetés mellőzésével, ősi tiszteletre méltó, de sajnos, ritkán kövelett szokás szerint egyházmegyénk jeles, erólyéról és buzgó­ságáról, ékesszólásáról előnyösen ismert, nagyt. Wenk Károly, eddig német-járfalvi lelkészt „hivta meg" már február 3 án egyérteleminel bizalommal és szeretettel. Az egyházközség viszo­nyai rendezésének fáradságos munkája vár az új lelkészre, a ki nemes feladatának szive egész melegével, jeles tehetségei önzetlen megerőlteté­sével új felvirágzásra fogja vezetni az egykor fényes gyülekezetet. Segitse Isten őt eme szent munkájában ! Adományok az Ipolysághon épitendó ev. templomra: Odry Miklós 2 k. 80 f., Baán Máté 4 k.. Vámos Soma 4 k., Meskó Lijos 1 k., Rein­hardt István 1 k., Somogyi Béla 5 k., Keviczky Samu 1 k., Méhes Józsefné 1 k., Pongrácz Aurél és Eszter 5 k., Selevér Antal 1 k., a szentgyör­gyi ev. egyház 4 k., Zsilinszky Mihály gyűjtóivén 21 k., Andrae Ernő 15 k., Toperczer Emilia 15 k., szomolnoki ev. egyház 5 k., új-pázuai ev. egy­ház 10 k., szkálnoki ev. egyház 5 k., a zsibritói ev. lelkész gyűjtése 13 k. 44 f., a budapesti ág. hitv. ev. főgimnázium tanári kara 7 k. 60 f., a mezőberényi ev. egyház 3 k., Liffa János szem­laki ev. lelkész 2 k.. a mezőberényi I. ker. ev. egyház 2 k., a lőcsei ev. egyház 10 k., a modori egyház 4 k., a lévai ev. egyház 5 k., Gecsányi Gusztáv soproni ev. főgimnáziumi tanár gyűjtése 10 k., Goldberger Miklós 1 k., Masznyik Endre dr. gyűjtése 8 k., a lajos-komáromi ev. egyház 3 k., Hering Lajos szendi ev. lelkész gyűjtése 10 k., a szent antalfai ev. egyház 2 k. 17 f., Paksy Péter gyűjtése 15 k., Holóczy Zsigmond ev. lelkész gyűjtése Alsó és Felső-Bakán 29 k. 76 f, az orosházi egyház adománya 10 korona. Isten áldása legyen az adakozókon és adomá­nyaikon I KÜLFÖLD. Az alkohol mértéktelen élvezetének, népünk eme óriási veszedelmének elhárítása régóta erősen foglalkoztatja a német prot. köröket. Igy behatóan foglalkozott e morális ós gazdasági bajjal Fied­ler drezdai udvari főorvos is a „német egyesü­let" múltkori közgyűlésén. 40 évi orvosi tapaszta­lataira hivatkozva hajmeresztő kópét nyújtotta az,

Next

/
Oldalképek
Tartalom