Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Kapi Gyula. A dunántúli Énektár II. füzetére vonatkozó útmutatás

Hűében. Egyik oldalon borzalmas jelenetek az iszo­nyat érzetével töltik el az embert, más oldalon fenséges példák elérhetlen magasságban ragyog­nak a halandó előtt. A végletekig hajtott jó és rossz elemnek oly mesteri vegyüléke az angol nép története, melyet a világnak egyetlen nemzete sem tudott utánna csinálni; előtte is csak egy faj ját­szotta el, tragikus befejezéssel: — a zsidó Azért volt szükség az evangéliom kovászára, hogy a népet áthatván, a jót vigye diadalra a gonosz fölött. Nehéz munka ez, a midőn a nép — múltjának bűnös nyomait ép oly féltékenyen őrzi, mint erényeinek tanújelét. A Towerban most is mutogatják azt a borzadályt keltő szo­bácskát, melynek falaiban 40 királyi vérből szár­mazó halott pihen. A korona mindeniknek mellére van fektetve, mert feje egynek sincs. VIII. Hen­rik szerencsétlen feleségeinek börtöne ott van érintetlenül abban az állapotban, a mint lakója utolsó útjára távozott belőle. A remek új parla­ment ház mögött ott áll mogorván elődje. Hor­padt kövezetén sárgaréz betűk idézik vissza a mult borzalmait: „E helyen állott I. Károly, mi­dőn halálos Ítéletét felolvasták." Egy lépéssel odább: „E helyen kiáltották ki Cromwelit diktátornak." Távolabb ismét : „E helyen mutatták fel a dühöngő nép lecsillapítására Crom well fejét," me­lyet eltemetése után 20 óv múlva ástak ki a földből. Múltjának sötét foltjait őrző néppel nehéz megkedveltetni az erényt, de az angol történet gazdag nagy tettekben is. Az ezekben rejlő eró hozta azután helyre a szenvedélyeknek rombolá­sait, ez az eró változtatta meg a nemzet jellemét s tette a legkegyesebb, legvallásosabb néppé. Ennek az újjászületésnek nagyobbik fele az utolsó 60 évre, Viktória uralkodására esik. Innentől fogva fokozatosan erősödik a bűntudat s a bűntől való szabadulás vágya. Itt kezdi érezni a nemzet geniusa, hogy bűnei iránt csak az evan­géliom Isten-emberének megváltó kegyelme engesz. telheti ki amaz örök Birót, ki előtt népeknek ép úgy, mint egyeseknek, be kell számolni cseleke­deteikkel; s ki ítéletet fog mondani elevenek ós holtak fölött. A bűntudat kiólesitóse s a megvál­tói munkásság kidomboritása teszi nagy gyá s maradandóvá a vallás-erkölcsi élet birodal­mában Viktória uralkodási éveit. Emefledhetik vád az angol kormány ellen kapzsi, sokszor bűnös tettei miatt; de az Ítéle­tünket vezető indokok közül soha ki ne hagyjuk azt a nópréteget, mely Anglia életében, mint éber lelkiismeret végzi feladatát. Ennek, ha nem is élén, de támogatói közt ott volt a királynő is. Dolgozik az az eleven lelkiismeret megveszteget­hetlenül és állandóan a nemzet életében s olykor nagyszerű eredményeket mutat a világnak. Hogy még mindenekben s különösen a politika mezején nem jutott teljesen a vezető szerephez, ez azt mutatja, hogy Viktória uralma sem tudta valódi theocraticus állammá fejleszteni az országot. Buz­dítás ez a következő uralkodónak. Előtte a czél, csak legyen vágy és akarat annak megközelíté­séhez. Viktória megtett mindent, a mit Brittannia uralkodója az alkotmány lánczai közé szorított kezével megtehet; hogy nem lesz — erényei da­czára — rokonszenves alakja a történelemnek — az nem az ő hibája. Életét hosszú özvegysége alatt szelíd bánat s ennek hű kísérője, a vallá­sosság jellemezte. Érzelmeinek 40 éven át kife» jezője maradt a gyászruha s az a felirat, melyet férje sírboltjára vésetett: „Isten Veled te forrón szeretett. Itt akarok majd egy­koron Veled pihenni. — Veled akarok majd egyszer a Krisztus nevében fel­támadni.­Most már ott pihen forrón szeretett férje mellett, s ott várja vele együtt a feltámadást a Krisztus nevében. LUKÁCST IMBE. A dunántúli Énektár II. füzetére vo­vonatkozó útmutatás. A dunántúli énekügyi bizottság 1899. évi január havában ugyan-e helyen közölte az egy­házi ónekirókhoz intézett első felhívását ós tájé­koztató útmutatását. A kiáltó szó nem hangzott el eredmény nél­kül a pusztában. A tervezett új ónekeskönyv első próbafűzetét immár szétküldtük az érdeklődőknek és minden hozzá értőt, de különösen a lelkészi és tanitói értekezleteket kértük fel a bírálatra. Addig is, mig a bírálatok beérkeznek, foly­tatni akarjuk a munkát. Azért a munkatársaknak és érdeklődőknek szives figyelmébe ajánljuk e közleményünket, melyben az új énekeskönyv be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom