Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Magyary M.. 1902. jan. 1.
X TizenkilenczediK évíolyam. SÄam. Orcsnaza, 1901. deczember 26 EVANS. EGYHÁZ ES ISKOLA. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetés dija: Hirdetés dija: Egész évre. . 1.» kor. Egész oldal . ÍO kor. Fél évre ... e , Felelős szerkesztő és kiadó : Fél oldal... ® „ Negyedévre . 3 „ VERES JÓZSEF. Negyed oldal . , Egy szám ára áll. VERES JÓZSEF. Nyolczad oldal . J3 > 1902. január 1. A hála oltáránál találja e nap a nemesen érzó ^ szivet, mely imádságáldozatát mutatja be annak az örökkévalónak, kinek életében napok és évek nincsenek, mig mi maiak ós tegnapiak, napok és évek szerint mérjük azt az arasznyi, mégis sokféle változásokban gazdag tért, melyet bölcsőnk és koporsónk határol. Két óv: ó és új egymással találkoztak azért, hogy elváljanak. Hangos búcsúszózatuk elszállt messze, visszhangot keltve sok millió szivben I Milyen az a visszhang? Feleletet e kérdésre a halandó a szerint adhat, a mint az eltúnt év a szivek történetét 365 lapon keresztül ragyogó, ' vagy halavány betűkkel irta megl . . . Sorsa könyvét halandó lapozza . . . Öröm vagy bánat könnycsepje hulljon a könyvre, ott van azon az Isten láthatatlan ktzel ... Milyen az a visszhang? Olyan, a milyenek azok a remények, melyekkel maga a halandó gaz dagitja az ót köszöntő új évet, hogy ez azokból adjon vissza, minél többet valósitva . . . Új évvel, mert emberek vagyunk, múltnak gondjai, aggodalmai, várakozásai — újulnak meg. Mint szűnik meg a gond, mily mértékben oszlik el az aggodalom,„ mily úton teljesülnek a várakozások: a jövőnek titka mind. A jövő ajtaja előtt áll a bit angyala s mig ajka mondja, hogy a jövő Isten kezében van, addig újjával az ajtóra mutat, melyre égi kéz irá: „Küzdve-küzdj és bizvabizzál 1 f a . . . * * „Küzdve-küzdj ós bizva-bizzál I" Ez intés az egyes ember életében az „in hoc signo vinces;* de ez volt egyházunk élte egén isi Ez intést hozta egyházunk magával a múltból Talismánként, a nagy osztozkodásnál, mig más egynázak a földiekből nagyon sokat elvittek, csak ez jutott neki örökségül; sőt még ezt is meg akarták tagadni tólel . . . De hű maradt agyházunk az örökségéhez; századokon keresztül küzdve-küzdött saját életéért, küzdve-küzdött a felvilágosodás és humanismus áldásaiért akkor is, midőn ezer sebből vérzett I Bizva-bizott örök fundamentumában: a Jézus Krisztusban s Isten után azokban az ősökben, kik reménységét megszégyenülni nem engedék . . . De mintha a jelen igazolni látszanék, hogy a jövő csak ezt a küzdelmes multat, akarja folyton még mindig ismételni egyházunk életében. Az állam dicsérő szavakban, szép Ígéretekben nem szűsölködik, csak az elismerés az. zal a pálmaágával késik még mindig, melyet más egyházaknak már rég megadott! Lelkünk anyjának: egyházunknak múltja dicsőséges, szive-lelke fényes, de ruhája viseltes, szegényes s nem tudja elpalástolni, hogy még mindig a mostoha gyermek sorsában részesül! . . . Ha jogos panaszra fakadt eddig, vetettek neki egy kis alamizsnát, — de megnyirbálták érte köpenyét : az autonómiát. Mikor szolgálataira s a méltányosságra hivatkozik, — a túlsótábor gúnyosan mosolyog s e mosolyban van valami, a mi bántja az önerzetes lelket! ... > A korszellem versenyre hivja egyházunkat. Hogy a versenyben régi helyét, régi dicsőséggel megállhassa, tovább már nem maradhat a sovány reménységnél s az alázatos könyörgósnól. Elérkezett a tizenkettedik óra, melyben egyházunk saját jól felfogott érdeke, saját jövője ellen követi el a nagy hibát, ha követelőleg fel
