Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Raffay Sándor. A belmissiói egyesületekről
ho^y czikkemben gúnyolódást, „insinuatiót" s más rémes dolgokat lássanak és fedezzenek fel, én igazán meg nem foghatom. Hogy erre egészen komoly hangon ^fa'rtott czikkemmel rá nem szolgáltam, az bizonyos. Mayer kartársam azonban nemcsak rosszakaratú gúnyolódással és ferdítéssel vádol, hanem tévedéssel és tudatlansággal is. Tévedni ugyan emberi dolog, a mi menthető, de már a tudatlanság menthetetlen valami, igy hát a váddal szembe kell néznem. May er kartársam azt mondja „nincs köztünk alapjában véve lényeges különbség." Fel is sorolja, hogy miben egyezünk. En azokat sem irom alá. „Midketten jónak, áldásosnak és szükségesnek tartjuk a belmissiói munkát," mondja Mayer, s ezt a fentebbiekben én is igazolom. De ha ezt elismeri, miért igyekszik tehát úgy mutatni be, mint a ki — az első bekezdés szerint — kérlelhetlen ellensége az egész belmissiói mozgalomnak. Később is úgy lesajnál, hogy szinte szánalom. Igy hát valamelyik kijelentése nem komoly. S ez az ellenmondás annál feltűnőbb, mert ugyanazon mondatban azt mondja, hogy „az ev. ke res/tyónsóg a maga egészében belmissiói egyesület, s hivatását csakis mint ilyen töltheti be." Pedig ebben semmi túlzás" nincs. Ez a prot. egyházfogalomból szükségkép következik. S csakis az egyházfogalomból nyerjük annak a magyarázatát is, miért lehetséges mégis az a látszólagos ellenmondás, hogy az evang. egyház kebelén belül létesülhet gyámintózet, Luther-társaság stb., a melyek azonban minden jogukat egyedül az egyház egészét megillető jogkörből nyerik átruházás útján, s ebben van éppen létjogosultságuk. Hanem ennek a fejtegetésébe bocsátkoznom felesleges volna. Hiszen kartársam jól tudja azt, csak úgy mint ón, hogy az evangóliomi keresztyén egyház a legszebb ós legtökéletesebb belmissiói egyesület. Ezt bizonyítja különben a többi közön az is, hogy a múltban sohasem gondoltak belmissiói egyesületek alakítására, s ma is csak ott gondolnak arra, a hol vagy az egyház külső és belső viszonyai megkívánják ^pl. nagy városokban a pásztorkodás és az igével való közvetlen hatás leküzdhetlen akadályokba ütKözik,) vagv pedig, a hol az egyházfogalom változáson ment át, s nevezetesen, a hol, miként Mayer kollegám is, különbséget tesznek hivatalos és nem hivatalos egyház közt. Ez utóbbit — úgy látszik — a belmissiói egyesületbe tartozó hivők, igazak, újjászülöttek alkotják. S ép ez ellen szólaltam én fel komolyan, érvekkel. A múltra nem azért hivatkoztam, hogy sallangosabb legyen az előadásom, hanem mert ott komoly tanulságokat és megszívlelendő intéseket találtam a jelen és a jövő számára. Onnét merítettem ón azt a nagyon komoly meggyőződést, hogy a mikor a belmissió tiszteletre méltó lelkes barátai egy élő Organismus mellett vagy organismusban idegen szervezetet akarnak létesíteni, akkor amannak létét támadják meg akaratlanul. Onnét tanultam meg azt is, hogy egyedül csak az az erő mentheti meg és tarthatja még ezt a mi gyengülő egyházunkat, a mely létre hozta s a mely sok nehéz küzdelemben meg is tartotta: az istenige. Ennek az istenigének pedig megvan a mult által ezer viszontagság között kipróbált hármas alkalmazása : a prédikáció, katechizació és pasztoralis. Tessék ezeket lelkiismeretesen gyakorolni, gyakorlásukat lelkiismeretesen ellenőrizni, akkor majd nem esik szó többé arról, hogy az evang. egyház mellett kellenek-e még külön önálló, országosan szervezett belmissiói egyesületek. Mert ilyeneket önérzetes, komoly lelkész, ki tudatosan működik az egyház építésén, el nem fogadhat soha. Mert én komolyan értem azt a mondásomat, hogy a „belmissiói munkásság az egyes lelkészek hivatásszerű munkája." Mayer kartársam azt mondja, ebben is egyezünk. Pedig nem egyezünk, mert hiszen ugyanazon czikkben már alább azt mondja ; „Ha ez áll, akkor bűnt követett el Wichern . . . Fliedner . .. magamat is bűnösnek kellene éreznem, hogy nem lelkész létemre merészkedtem hangoztatni s űzni belmissió t, s bűnt követnek el mindazok, mint pl. Szilassy Aladár is, a tik fáradnak az ügy érdekében." Hát én nem tudom, hogy a jó ügy érdekében elismerésre méltó buzgósággal fáradozók a tapintat ós bölcsesség hiányából hol és mikor követtek el hibát, de azt tudom, hogy én az egyházépités munkájának kötelességében a lelkészek és nem lelkészek között különbséget nem tettem azzal, ha azt mondom, hogy az egyház építése s az evangelizálás a lelkipásztor (mert ez az igazi neve az igazi keresztyén lelkésznek) hivatásszerű kötelessége. Másutt különben maga Mayer kartársam is, azt mondja, hogy a belmissiói egyesületek csak