Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - IX. Kérdések, válaszok - Tanár lehet-e egyházi pénztáros?

hitelesséírét kivételesen az illető iskola ható­sága. vagyis az iskolaszék, ilI- gondnokság elnöke igazolhatja. Más módon hitelesített okmányok hoz­zám fel nem terjeszthetők és a. tanítónak vissza küldendők. Válasz. Az „Evang. Egyház és Iskola" 1901. évi 27. számában — egyházi alkotmányunk 280. § ának előszavaira való hivatkozással, — azon kérdés lett téve: lehet e egy. pl. gimnáziumi tanár ugyanazon egyházközségnek rendes pénztárosa, mely ót fizeti? ugyanazon egyházi vagyonnak ke­zelője, melyből ő maga tanári rendes javadalma­zásban részesül? A kérdés sokkal mélyrehatóbb, hogy sem azt röviden lehetne megoldani; mert az egyszerű: igen, vagy nem, oly felelet volna, a mely még mindig kételyt okozna. Ezen szempont­ból felelek a kérdésre, adván feleletemhez némi elmélkedést is; annyit tudniillik, mint a mennyi ezen keretben megfér. — Hogy az a gimnáziumi tanár azon egyházközségnek választott pénztárosa, és eme megbízatásában ugyanazon egyházközség vagyonát kezeli, a melynek évi bevételeiből húzza a maga megszabott fizetését is: ebben nincs semmi olyan cselekmény, a mely a hivatkozott §. határozmányaiba ütköznék ; nincs egyrészt azért, mert a tanár sem nem lelkész, sem nem tanitó — a §. betűje szerint; — másrészt pedig azért, mert a pénztáros megválasztása az egyházközség­nek belügye lévén, arra csak alkalmas egyént vá­laszt esetleg a gimnáziumi tanárok közül, megle­het pedig, hogy azt, a ki egyszersmind felavatott lelkész. Ott ugyanis, a hol a kellóeu minősített erők közül lehet kiválasztani a legmegbízhatóbb jellemű ós a legmegfelelőbb képességű egyént a pénztárosságra: ott bizonynyal meg van a kellő ellenőrzés és éber felügyelet akkor is ( midőn az a pénztáros a saját fizetését veszi kezeihez és vezeti azt a kiadásba a saját, maga által kezelt pénztárnál. Ezen viszonyok pedig biztosítják az ékes rendet, a mi a fő szempont; továbbá a tanár által végzett vagyonkezelésnek szabályszerűségét, a mi ennélfogva kifogás alá nem jöhet. A lel­készre és tanítóra vonatkozó tiltó rendelkezéseit a hivatkozott §-nak nem indokolom : de azért azokat helyeseknek vallom. Kitérek most a rövid elmélkedésre és itt ki­mondom, hogy a szóban levő §. azon kitétele „a lelkésznek és tanítónak egyházközsége vagyonát kezelnie nem szabad," nem elég szabatos, nem határozott, mert többféle felfogásra szolgál, és mert a hatalom kezében érzékenyen sebző fegy­verré használtatik fel alapos ok nélkül is. A lel­kész ugyanis és a tanitó — különösen a leány­egyházközségekben, — nem viselheti egyik sem hivatalát űgy, hogy egyházközsége vagyoná nak gyarapítását ne munkálná, tehát az egyház­községe vagyonát részben ne kezelné. Ez a hely­zet különösen a kisebb egyházközségekben van meg. a hol a lelkész és tanitó könnyebben meg­találhatók, mint a munkában foglalkozó, házától távollevő gondnok vagy pénztáros. Bizonyítékul csak az ajándékozásokat említem fel. a melyek egyházi, vagy iskolai czélra, nagyobbrészt a lel­kész, esetleg a tanitó kezeibe adatnak át. Tehát az átvétel és a megszabott czélra való forditiatás által kezeli egyházközsége vagyonát a lelkész, esetleg a tanitó, habár csak részben is, a körül­mények parancsa következtében. Kérdezem itt r ugyan törvénysértés e, vagy annak minősíthető e az ilyen eljárás? A hivatkozott kifejezés félrema­gyarázhatlanul igy volna helyetesitendó : a lelkész és tanitó egyházközségének pénztárosa semmi szín alatt nem lehet. Eme határozott kifejezés mellett nem fordulhatna elő azon eset, a mely már tény­nyé lett, hogy a lelkész zaklatásnak, meghurczok tatásnak és tetemes anyagi megkárosításnak lett kitéve azért, mert az érdekeltek felhivásara segéd­kezett ós ezzel az egyházközséget tetemes káro­sodástól megóvta. Megíratott, hogy mi öl, és hogy mi elevenít? Nekünk a megelevenitóre van égető szükségünk. ÜZENE rEK Kézirat visszaküldésére nem vállalkozom O. G. Méltóztassék bele nyugodni, hogy nyi­latkozatát ne adjam ki. Az ügyre föl van hiva a figyelem, a panaszok illetékes helyen, — az apró részletek már nem érdeklik a nagy közönséget. Nein személyekről volt szó, hanem az ügyről ; hiszen könnyű lett volna kellemetlenné tenni az ügyet, ha firtattam volna: vájjon megegyezik-e a nekem kül­dött másolat a jegyzőkönyv eredetijével, hiszen ide­gen kézzel törlés és toldás fordul elő benne, stb, a mi nagyon furcsa dolog! Az eredményről kérek tu­dósítást. — * m P. Készseggel kiigazítottam; nem az én hibámból törtónt. A kegyes jóindulatú megjegy zést melegen köszönöm ! — N. S« A congrua kései kifizetését most már ne hánytorgassuk, abban a re­ményben, hogy meg levén állapítva az eljárás mód­ja, ezután rendes időben ki is fizetik. „Alkalomad­tán majd elmondja érveit a uyilvanosság előtt," ez érdekes ós jellemző; a fizetésre vonatkozó tervet idején közöltem, hozzászólást kértem, — a sok érdekelt lelkész — hallgatott; ön most kifakad,, de meg most is csak el fogja mondani ér­veit, alkalomadián ! Ez a mi bajunk: mindig csak a kifakadásig buzdulnak neki, annak is mindig elkésve ! Nem panaszkodni utólag, hanem megcsinálni a helyes elintézés módját előre: ez volna a hasznos, szükséges. — B> P. kívánságára, helyreigazításul, itt közlöm, hogy a brassói egyház­megyében azért mondtak le, a béke .cedvóért új vá­lasztást azért kértek mind, a kik szavazatot nyer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom