Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Adorján Ferencz. Evang. középiskoláink és felsőbb iskoláink értesítői

Úgyde a legújabb, idevágó törvény meg­mondja, hogy az állam pénzügyi helyzetéhez ké­pest továbbra is feladatául tekinti a fejlődő, mól­tányos igényekhez kepest egyházunkat egyházi s iskolai szükségleteinek kielégítésében támogatni. <1898. XIV. t. cz. 21. §.) Az állam pénzügyi helyzete nem engedi a szükségletek kielégítését. (Hiszel az aggódó hazafiak lelkiismeretét akarják megnyugtatni.) És azért a 48 iki törvény teljes végrehajtása az egyházi vagyon elkobzását vonná maga után (ezzel a mi táborunkon kivül állókat akarják ellenünk hangolni.) És maga után vonná az egyházak önkormányzatának is elkobzását (ez­zel meghasonlást akarnak előidézni saját táborunk­ban.) lgnotos fallit, notis est derisui. Hát csak­ugyan komoly beszéd, hogy a nem tudom hamar­jában hány ezer meg ezer millióra rugó állam­háztartásunk mérlegét csak egy kissé is megbil­lentené az egyházak szükségleteinek adandó egy­két millió? Csak kérjen a közös hadügyminiszter úr milliókat, azonnal meglesz a fizetési képesség. Hja 1 de az ország biztonsága ... és a monarchia hatalmi állása I Igaz, ezek fontos hazai érdekek, de igaz az is, hogy minden országnak talpköve, támasza a tiszta erkölcs és ezen szent érdekért küzd az egyház és tábora ! Azt erősíteni, ezt fel­fegyverezni nem kevésbbé fontos hazai érdek 1 És van reá mód, tehetség, csak akarat legyen. Az állami tisztviselők lapja — úgy olvasám e napok­ban — adatokkal czáfol a pénzügyminiszter azon kijelentésére, hogy a tisztviselők fizetés emelésére nincs kelló fedezet. Elővette az állami zárszámadá­sokat és azokból megállapította, hogy az utolsó öt évben átlag évi 50 millió feleslege maradt az állam kincstárnak. Ennek fele egyszer s mindenkorra elég volna az evangelikus egyházak szükségletei­nek fedezésére alaptőkéül ! Nem vonná tehát ok­vetlenül maga után az evangelikus egyházak szük­ségleteinek kielégítése az egyházi javak elkobzását, mely mindenkor nagy nemzeti szerencsétlenséget okozhatna, mai napság pedig nagy romlást. Ezt a bölcs kormány csakugyan nem akarhatja I Hát az autonómia veszélyeztetése? . . . Noha tény, hogy a congrua kiegészítésen, a tanitói 5—5 éves korpótlékon, a tanitói fizetések kiegészítésén, a középiskoláknak adott építési s fenntartási segélye­ken kivül, évek óta kiszolgáltatik az egyetemes egyháznak saját czéljainak megfelelő felhasználás­ra, de utólagos elszámolási kötelezettsége mellett • bizonyos összeg. A tiszai egyházkerület közigaz­gatási bizottsága 1901. május 9 iki üléséből kelt körirat szerint a folyó évre 94,000 koronára, 1902-től kezdve majdnem 120,000 koronára rug ez az évi összeg. Az egyetemes egyház rendel­kezik ezen összeg felett, önkormányzata tehát veszélyeztetve, érintve nincs, nyugták által azután elszámol az összegről a kormánynak és a kor­mány ellenőrzési joga, ellenőrzési kötelessége biztosítva van. Igy meg van egyengetve, meg van csi­nálva az út a kiadandó nagyobb államsegély el­számolására a kormány ellenőrzési, az egyház ön­kormányzati jogának sérelme nélkül. Utólagos elszámolás kötelezettsége mellett az állam nyu­godtan reá bizhatna 100,000 vagy több koronára rugó fedezetet a közálladalmi pénztárakból az egy­ház szükségleteinek kielégítésére az egyetemes világi s egyházi előkelőségeinek nyilvános közgyű­lésére és lelkiismeretes ellenőrzésük melletti ke­zelésére utólagos elszámolás kikötésével. Mi pedig ezen saját vérünkből való vér, saját testünkből való test, saját választásunkon alapuló tekintélyes gyű­léseinktől nem féltjük — autonómiánkat, mely kötelességszerűen (E. A. 150. §. d) „őrködik az egyház önkormányzata s egyéb törvényes jogai fölött." KUND SÁMUEL. Evang. középiskoláink és felsőbb iskoláink értesítői. (Folytatás.) Bonyhád. Az év történetére vonatkozó adatok közül a következőket emelem ki: Faik Henrik felavatott lelkész, ki mint helyettes már három éven át szol­gált az iskolánál, a magyar és német nyelvből ós irodalomból középiskolai tanári oklevelet szerez­vén, rendes tanárrá választatott. Az ifjúság egész­ségi állapota kedvező volt. Egy tanuló ugyan a karácsonyi szünidőben szülői házánál ragályos betegségbe esvén, meghalt, a városban fellépett kanyaró járvány azonban nem kivánt áldozatot. Az iskolalátogatás normális volt, csupán 5 tanuló mulasztása haladja meg a heti óraszámot. Igazo­latlan óramulasztás nem volt. Az ifjúság erkölcsi magaviselete is kielégítőnek mondható. Iskolai ünnepségek tartattak deczember 1-ón, mint Vörösmarty születésének százados év­fordulóján, márczius 15-én, április 11-én, október 31-én, továbbá a magyar keresztyénség 900 évea fennállásának emlékére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom