Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - VI. Adományok - Ipolyságh

után'a vendégszerető Rozsnyuy János lelkész­nél) Jp ar j i értekezletre, melyet lelkes szavakkal megnyitott az elnök s ugyanígy üdvözölt a napi­rend előtt Schulpe felügyelő. A letárgyalt egyházi ügyek sora ez: 1. Az első magyar általános biztosító társaságtól 416 korona (46 koronával több mint tavaly) folyt be az özvegy-árva intézetbe. 2. A bányakerülettel szemben segélyezési s alapítványi tekintetben emelt jogigények ügyében el fog járni a törvé­nyes úton dr. Kossaczky Arnold jogi képvi­selő három egyházmegye megbízásából. 3. A po­gány missióra való adakozást tovább is és pedig hatványos módon a hivek áldozatkészségébe ajánlja azon hozzáadással a jelen papi értekezlet, hogy az adományok egy része belmissziói czélra is — különösen épitó vallási olvasmányok kiadására — íordittassék 4. A Modorban felállítandó kerületi polgári leányiskola is a hivek jószívűségének s esperessógi alap hiányában a közalap által való tamogatásba ajánltatik. 5. A kerületi ev. tanító­képző felvirágzását is melegen óhajtja a papi ér­tekezlet, még pedig Selmeczen. 6. Konfirmátiói oktatásra nézve dicsérettel s ajánlólag történik megemlékezés Korén Pál békéscsabai lelkész­nek a folyó évben magyar s tót nyelven megje­lent vezérfonaláról. 7. Ugyancsak ajánlólag s buz­dító lag tárgyalta az értekezlet a pozsonyi evang. diakonisszaintézet, 8. a Luther-társaság s 9. a Majba Vilmos tankönyvvállalati ügyeit. 10. A szervezendő belmissiói egylet dolgában az érte kezlet a kerületlől várja a helyes direktívákat. 11. A lelkészfiak segélyezésének egylete, valamint 12. az Ipolysághon, e fontos megyei missiói pon ton, építendő ev. templom ügye is a lelkésztestvé­reknek melegen figyelmébe ajánltatik. 13 Követ­kezett aztán Kon esek László almási lelkész felszólalása, melyben megtámadja a nagy g e­resdi egyezséget, mint a mely az ág. hitv. evan­gelikusokataz ev. reformátusokkal egyesíteni akarja előbbiek hitbeli kárára s hozzá még egyházi alkot­mányos eljárás mellőzésével, azaz az egyházközsé gek megkérdezése nélkül. Hosszas vita után, mely­ben résztvettek elnökön kivül Bújna, Stollmann, Schultz, Schulpe, Krupecz, Adamovics, Holóczy, azon formulaban törtónt megállapodás, hogy a papi értekezlet kijelenti, miszerint a nagy-geresdi egyezség törvénybe beállításánál formahiba történt, az egyezségbe azonban a többség belenyugszik. 14. Végezetül következett Bújna Márton baka­bányai ielkésztestvér tót nyelvű felolvasása a bel missióról, a belmissió hivatott munkásairól (pap, tanitó, felügyelő, presbyterek, nők stb.) s eszkö zeiról, a felolvasást jelenlevők nagy figyelemmel hallgatták s köszönettel fogadták. Jövő évi konfe­rentia helye: Darazsi. A lévai ág. hitY. ev. egyházközség evkönyve szerint az egyház és a hozzá tartozó községek és puszták evangslikusainak lélekszáma 350 (32,000 más vallású között.) Az év történe­téből elsorolja röviden a főbb eseményeket az egyetemes egyház, a kerület, az egyházmegye és az egyházközség életéből. Az egyház összes be­vétele 3946 kor., kiadása 3945 kor., cselekvő vagyon 47225 kor., teher 2500 kor. Született 13, meghalt 4, esküdött 4, űrvacsorával élt 215. Sok gondot és dolgot ad a különféle iskolákba járó evang. tanulók vallásbeli oktatása. A nyíregyházi ev. főgimnázium párt­fogősága f. hó 9 én tartott gyűlésén 6 évi idő­tartamra következőleg alakította meg újból a fő­gimnázium kormányzótanácsát: felügyelő: dr. Meskó László, orsz. képviselő ós a tiszuvideki egyházmegye felügyelője; tanácstagok: báró Fei­litzsch Berthold, Szabalc^/ármegye főispánja, Bencs László polgármester, Bogár Lajos vá­rosi árvaszéki elnök, Ball a Jenő városi adóügyi tanácsos, Barzó Mihály építész, Fest László takarókpénztári elnök, Kubassy Gusztáv taka­rékpénztári pénztáros, Pazár István népiskolai igazgató, dr. Prok Gryula ügyvéd és a tiszavi­déki egyházmegye tiszti ügyésze, Somogyi Gryula, kir. közjegyző, Szopkó Alfréd gyógy­szerész, dr. Trajtler Sámuel városi főorvos. Kinevezés. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter Roth Mátyás Aladár, bonyhádi ág. h. ev. gimnáziumi helyettes tanárt ugyanezen tan­intézethez, a fennálló szerződésből kifolyólag, ren­des tanárrá kinevezte. Kalmár Pál kertai lelkész állásáról lekö­szönt. Hivatalát október végén fogja végleg el­hagyni. Az Ipolyságon építendő ev. templomra újabban a következő adományok folytak be : dob sinai ev. egyház 10 k., budai ev. egyház 5 k., beszterczebányai ev. egyház 5 k., orsovai ev. egyház 3 k., győri ev. egyház 10 k., ösküi ev. egyház 2 k., breznóbányai ev. egyház 10 k., cservenkai egyház 10 k., tápió szelei egyház 4 k., Zemplén Csanálos egyház 1 k., a szarvasi főgim­názium tanári kara 4 k. 10 f., sátoraljai egyház 1 k., zalaistvándi lelkész gyűjtése 4 k. 50 f., Rochfalva leáhyegyház 50 f., ochtinai ev. egyház 50 f., Ochtina község 1 k., ochtinai gazd. szö vetkezet 1 k., ev egyház gyámintézete Ivánkafal­ván 5 k. 17 f., az ipolysági izr. statusquo hit­község 50 k., Badinszky Pál szakállási körjegyző gyűjtése 18 k. 70 f. Holluby Vilmos f-rákon czai ev. lelkész gyűjtése F.-Rakonczán 13 k. 36 f., Méznevellőn 12 k. 16 f., Osall községben a következők adakoztak: a község 5 k., Frisch Ig­nácz, N. N., Szátoricz Imre 2—2 k., Bartók Gy ö rgy> Benta János, Koháry Teréz, özv. Plachy Imréné, Sovczov György, Simkó Mihály, Urbán Pál, Szirotni János 1—1 kor., egyéb hivek pedig még 12 kor. 12 fill. — Isten áldása legyen az

Next

/
Oldalképek
Tartalom