Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stromp László. A vallástanítás tervéről

a Krisztus íehet. A R/isztus, mindenütt és min^

r denben. Igében, történetben, tanban, imában, énekben. Ez azon positivum, a melyre vallásos igazságunk rendszere bizton felépithető : ez azon egyedül biztos fundamentum, a melyen kivül senki más alapot nem vethet. Ezt a Krisztust kell tehát — és semmit mást — a vallásoktatás öszs/.es fokozatain hirdetnünk : csakhogy más és más álakban, (értve az „alak" szót nem a Krisztusra, de a hirdetésre, az oktatásra,) a mely alak természetszerűleg a különféle iskolafokozatok, illetőleg csoportok általános jellemétől, tanczóljától fog függeni. Kell tehát, hogy a vallásoktatás tartalmának változhatlansága mellett annak alakja, m ó d sz er e o k v et 1 e n változzék a különböző is fiolák, a javaslat értelmében tehát az itt felvett három fő iskolacsoport individualitása szerint: ámde éppen ez elvnek tudatos felállitását s logikus ós következetes keresztülvitelét nem látom én a javaslatban. De nem látok még más egyebet sem. A vallásoktatásnak, ha eredményes és áldásos akar lenni, számot kell vetnie mindenkor a korszellemmel, a melyet nem magától elidegeniteni, de meggyőzni, megszentelni van hivatva. Az a vallásoktatás, a mely e hivatását szem elől téveszti, tökéletesen úgy cselekszik, mint az az ember, a ki egy társaságban a feléje irányuló hangok elől bedugja a füleit"

s azt állítja, hogy nem beszól ott senki. Már pedig ha a vallásnak csakugyan az a hivatása, hogy az emberi életet összes nyilvánulásaiban megszentelje, megdicsőítse, hát ugyan bedugja e ez életnyilvánulások előtt a halló szerveit? Avagy nem kelle éppen ellenkezőleg azokat a legélesebb fülekkel, a legnyíltabb szemekkel megfigyelnie? Nos a mai társadalom, vagy mondjuk korszellem három jellemző vonást árul el. Egyik, hogy az erkölcsiséget függetlenítve a vallástól, bizonyos vallásnélküli morál gondolatával tetszeleg magának ; a másik, hogy miként minden téren a dolog lényegébe hatoló személyes meggyőződésre, úgy a vallásos bizonyosság tekintetében is minden külső tekintélyt elutasítva, a benső tapasztalatra, tehát subjectiv psychologiai indítékokra megyen vissza ; a harmadik, hogy tudományos kutatásában minden téren áttör a genetikai fejlődés gondolata. Világos dolog tehát, hogy a vallásoktatás alakjára, módszerére, e tapasztalati tényeknek is okvetlen befolyással kell lenniök, vagyis, hogy jelenkori vallásoktatásunk, fenntartva a lényeg sérthetetlen azonosságát, módszer tekintetében e három jellemző korvonás által határoztassók meg és pedig az oktatás összes fokozatain.*) Más szóval: hangsúlyoznunk kell a keresztyénségnek örök ideális erkölcsi fenségét, az erkölcsöt függővé téve a vallástól, mint -egyedüli természetes életforrásától; — hangsúlyoznunk kell továbbá ^ keresztyén hitnek személyes benső bizonyosságát, a mely semmiféle közvetítő tekintélyekre nem szorul; — s végül oda kell állítanunk ismét a keresztyénséget, mint a vallástörténeti fejlődés genetikai folyamatának legideálisabb, legtökéletesebb hajtását, a melynek eszményében az Isten országában, az absolut valláserkölcsi ideál nyer kifejezést és óletvalóságot. E követelményeket is a keresztyén vallásoktatásnál, az oktatási fokozatok által szükségelt mérvben ugyan, de okvetlenül tekintetbe kell vennünk; tekintetbe még a népiskolai vallás, oktatás fokozatán is, mert nem szabad az előtt szemet húnynunk, hogy a korszellem hatalma kiterjed immár még az ú. n. legalsóbb néposztályok körébe is. A mai közlekedési eszközök, a színházak, a szabadsajtó, ennélfogva a könnyű érintkezés az emberekkel és azok szellemi termékeivel, főleg azonban az exotikus bujasággal tenyésző hírlapirodalom teljesen átalakította népünk világnézetét is, sőt fogékonynyá tette olyan társadalmi s bölcseleti eszmék iránt is, a melyek minden emberi s isteni tekintélyt tagadnak, sót felforgatni törekesznek. És mi manapság is mind e tényekkel szembeu úgy tanitsuk a vallást, mint 100, 200 óv előtt? . . . , # Valóban bámulatos az a nembánomság, az a maradiság s mert feladatunkkal egyáltalán tisztába nem vagyunk, vagy tisztába jönni éppen nembánomságunknál, maradiságunknál fogva nem tudunk, nem akarunk, az a kapkodás ós amabilis confusio, a mely a vallásoktatás terén egész felfogásunkat, eljárásunkat jellemzi. Oly korban, a mely éppen nem hódol a tekintélyeknek, az egyház ós a tan tekintélyével akarunk imponálni s nyakig úszunk az institutionalismusban ós intellectualismusban, éppen az egyháznak, mint institutiónak ós a tannak, *) V. ö. Voigt seminariumi igazgató czikkét a vallásoktatásról a Beyschlag-féle „Deutsch Er. Bl&tter" 22. ért 8. füzetben. Ugyanezt magyar forditásban szerzőtől a »Prot, Bgyh. és Isk. Lap" 1898 18-ik számában.