Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Perlaky Elek. Székfoglaló beszéd

jában felújult, az alkotmányos szabadságnak oly teljességét nyújtotta és adja meg ma is, melynek elérése a politikai szabadság bajnokai előtt méltán, mint egy eszményi czélpont lebegett. Ezért volt az, hogy nemzeti harczaink hősei valláskü lönbség nélkül mindig együtt küzdöttek a politikai szabadság elnyerése mellett a protestáns egyházak autonómiájának biztosításáért is, jól érezvén, hogy ez képezi amannak legmegbizbatóbb melegágyát. Diszes és dicsőséges dolog tehát az evangéliomot szolgálni, mely áldásos fényét szótosztja mindenre és mindenkire s a melynek sugarai elől immár nem zárkózhatik el senki sem. Sem az, a ki az evangelmi valiás keretéft kivül áll, sem a vallástalan materialista, sem a közönybe burkolódzó egyházkerüló, de még az evangelmi világosságnak legkonokabb ellenségei sem. Sőt azt látjuk, hogy ezek, csakhogy megcsökkent hitelüket némileg visszaszerezzék, kénytelenek zászlóikra a uépjog és népszabadság jeligéjét kitűzni. Az evangéliom szülte szabadság ma mint korszellem az uralkodó planéta. Mégis vigyázzunk ós őrködjünk. Az az ősi ellenség, mely ugyanaz ma, mint Krisztus korában volt, a hagyományos tekintély s a phariseus önzés, még nemcsak nem hódolt meg az evangelmi szellemnek, hanem ellene újabban fokozott erővel működik. Hatalma a mórhetlen vagyonban, egyes egyházi intézmények által biztosított rendkívüli befolyásában, — különösen a nőkre s a köznép gyermekes babonára hajló kedélyére, — bámulatos mozgékonyságában ós hajlékonyságában és széles látkörű nagy tehetségeiben: szinte félelmetesen óriási hatalmas szövetségesekkel s egy az egész földkerekségét behálózó jól fegyelmezett végtelen számú hadsereggel. Ezzel szemben pedig aggódva kell látnunk azt, hogy a szabadság táborában egyes roncsoló betegségek: a vallásosság hanyatlása, a szabadsággal űzött gyakori visszaélések, a léha közöny s az órdekhajhászat és a közerkölcsöknek ezekből fejlődő romlása, egy mindinkább «lsötétülő hátteret képeznek, a melyet amazok ravasz ügyességgel, — mintha bizony ugyanezek a bajok náluk nem volnának meg — és még nagyobb mértékben, a saját előnyeikre mindenkép kiaknázni igyekeznek. Tehát kell, hogy folyton éberek és a réseken legyünk. Ám visszaélni a jó Istennek minden adományával, ésszel, erővel, hatalommal, vagyonnal — még az egyházi szentségekkel - is lehet, de e® annak, a mi valódi jó, értékéből mit sem vonhat le. Veszit-e az áldott melegítő tűz éri ékéből azéri, mert gyújtogatók kezében az a pusztulás vad eszközóvó lehet és a minden életnek egyik alkotó és fenntartó eleme a viz, nem-e válik, ha féket vészit, romboló erővé? Az a hit ós remény is biztat, hogy a mint az evangóliomot sem a Caesárok öldöklései, sem a középkor pusztításai, az őrjöngő fanatismus s a pápák átkai, sem később az atheismus, az istentagadás nem voltak képesek megölni, hanem az a pusztulás hamvaiból phónixként űj élettel, új erővel kelt ki, úgy azt ma már sem az ellenség óriás ereje haladásában megakasztani, sem a szabadsággal űzött visszaélések elhomályosítani nem lesznek képesek. A sötét háttérből annak tündöklő fénye annál ragyogóbban tör elő, mint az emberiségnek az üdvösséghez elvezető vezércsillaga. De elodázhatlanul kell, hogy a szabad és kultúrállam mind közigazgatásában, mind igazságszolgáltatásában az evangelmi szellemnek teljes érvényt szerezzen, s kell, hogy az egyházak, az iskolák s a társadalom is kölcsönös összehatással eme feladatuknak mindég magaslatán álljanak. Hogy tiszteletet és védelmet nyújtsanak a szabadságnak, a felvilágosodásnak és az erénynek még a nép legalsó rétegeiben is, és hogy javítsák és ha kell üldözzék és sújtsák a bűnt, a hazugságot, a képmutatást, a lélekkúfárságot, a szédelgést és az uzsorát, ha még oly előkelő és hatalmas állásban találják is a bűnöst. Még legtöbbet tehet erre a családokban a jó nevelés, a szív és~ lélek nemesítése, a tiszta vallásosság, az élő hit s a szeretet munkáinak folytonos ápolása és mindezekben főképpen a nő, ha fenséges hivatását jól betölti. Mi az egyház tagjai, kiknek ama nemes előjog jutott osztályrészünkül, hogy az evangéliom szolgálatára egyenest meghivattunk, büszke örömmel lépünk e dicsfénnyel környezett munkakörbe s azzal az erős elhatározzással és készséggel kezdjük meg a most megnyíló egyházkormányzati új ciklust, hogy e szolgálatunkban úgy testületileg, mint egyedileg mindég ós mindenben igyekezni fogunk szent kötelességeinket teljesíteni. A jó Isten áldása legyen munkánkon 1