Evangélikus Egyház és Iskola 1900.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Veszprém
ez minálunk a vallásosság s buzgóság legkisebb rovására sem történik. A püspök úr oly kenetteljesen, szivrehatón, oly bölcsen beszólt, hogy a templomot zsúfolva betöltő közönség siri csendben s az ájtatosság legmagasabb fokára emelve hallgatta. Valódi pünkösdi hangulat fogott el minket, s mi igazi apostolt véltünk látni s hallani szeretett főpásztor urunkban ott az oltár előtt. E beszédben kulminált a canonica visitatió áldásos hatása népünkre, a miért mi ezért hálával el vagyunk telve egyházi szerkezetünk és életünk ezen fontos intézménye iránt. És mert szeretett püspök urunk bámulatos pontossággal s bölcs tapintatossággal sok üdvös intézkedést is tett a jövőre nézve egyházunkban : lelkesedéssel mondhatjuk róla, hogy ő az Űr nevében jött mi hozzánk. Istenitisztelet után átmentünk az iskolába, a hol a püspök úr ismét arról győződött meg, hogy ez egyház a tanügyet is buzgón s áldozatkészen felkarolja, tanúságot tévén erről a czélszerűn berendezett tanterem. a tanitó kiváló jelessége s a gyermekek szabatos, teljesen magyar értelmes feleleteik. Elképzelhetni, mily vidám megelégedett hangulatban költetett el aztán a tanitó úr lakásán elkészült közebéd, melynek végeztével szeretett főpásztor urunk, ismét bandériumunk által kisérve, az újjólag egybegyűlt összes hivek által áldva. Bér felé vette útját, a hol még az nap és másnap volt a visitatió megejtendő. A püspök úr állandó kisérői voltak: Beniczky Árpád esp. telügyeló, Wladár Miksa íőesperes, Biszkup Béla esp. főjegyző s Pl ach y István szirákjárási főszolgabíró, az utóbbi a nógrádi alispán helyettesítésében, mint testimonium legale. Mindnyájan igen kedves vendégeink voltak s hozzájárultak ahhoz, hogy ezen napjaink felejthetetlenül boldog emlékezetünkben megmaradnak. Debreczenhen Wolafka r. kath. c. püspök, ki szokta tűzni templomán a pápai lobogót is. Nagy megütközést keltett vele, s a hírlapi emlegetés következtében nyilt levélben válaszolt; de illetékes felsőbb hatóság közbelépésére mégis kénytelen volt a pápai lobogót bevonni. Kun Bertalan liszáninneni ev. ref. püspök 50 éves fordulóját ünnepelte miskolczi lelkészkedésének. Egyház, társadalom részt vett a szép ünnepen. Királyi kitüntetés azonban nem volt, pedig a r. kath. püspökök mily hamar kapnak fejedelmi kitüntetéseket és czimeket A veszprémi ág. h. ey. egyházmegye június 20 án Veszprémben tartotta meg rendes évi közgyűlését. Előző napon d. e. tartatott az eg)házmegyei lelkészi értekezlet Szalay Ferencz esperes elnöklete alatt, ki a közös értekezletet gyönyörű, buzdító, bátorító lelkes beszéddel nyitotta meg. A közös értekezlet az egyházmegyében létező három lelkészi egyletből kettőt szervez, olyformán, hogy a somlyóvidékit eddigi beosztásával meghagyja s a másik kettőt egyesíti bakonyvidélii lelkészi egylet czimen. Már a mult évi értekezleten beadott s mostanra visszautalt indítvány felett: az ev. ref. gyámintézet 14. §-ának azon rendelkezésével szemben, miszerint az ev. ref. lelkésznek ág. h. ev. özvegye ellátási díjban nem részesülhet, úgy határozott az értekezlet, hogy felkéri az egyházmegyei közgyűlés útján a kerületet, hogy ez tegye meg a lépést arra nézve, miszerint az ev. ref. konvent a vonatkozó § t törölje, különben ág. h. ev. egyházunk a szeretet s szabadelvűségtól eltekintve, hasonló intézkedést tesz. Határoztatott, hogy a conf. oktatás az egyházmegye minden gyülekezetében hét éven át tartassók. Fő'is/.telendö püspök úrnak, mint a kerületi lelkészegylet elnökének e lapokban is közölt kérdéseit az értekezlet most nem tárgyalta, miután Balogh István ezekről jövőre részletesen kidolgozott munkát hoz. D. u. a gyámintézeti és számvizsgáló bizottság tartotta gyűlését, majd az egyházmegye előértekezletét. Az esperességi közgyűlést Szalay Ferencz esperes nyitotta meg. A következő 6 évre felügyelővé újra egyhangúlag Bélák István választatott meg, ki a választást hálás köszönettel elfogadja. s az egyházmegye számára 200 korona alapítványt tesz. Esperes úrnak nagy gonddal szerkesztett évi jelentése hű képe azon fáradhatatlan munkásságának, melyet ez évben is kifejtett. Kegyeletes szavakban emlékezett meg elhúnyt kerületi felügyelőnkről, s az újjonnan megválasztott felügyelő: Ihász Lajos úrnak működésére Isten áldását kérte. Dr. Purgly Sándor egyházmegyei törvényszéki tagot a szomszéd zalai egyházmegyében Ihász Lajos utódjául való megválasztatása alkalmával szívélyesen üdvözli. Hudi István, hántai tanitó úrnak közel félszázados működése után való lemondását s nyugalomba vonulását jelenti. Az egyházmegyei közgyűlés Csernyén egy harmadik tanterem felállításának szükségességét kimondja. Az egyházmegyei számvevőszéki bizottság gyűlésének jegyzőkönyve úgy az egyházmegyei, mint a gyámoldai pénztárnak rendes kezeléséről és a gyülekezetek évi számadásainak rendben létéről győzött meg bennünket. A gyülekezetek évi háztartására vonatkozó jelentések egész terjedelmében való kinyomatás költségeit F i s c h e r Károly, számvevőszéki világi elnök, elnökségének idejéig magára vállalta, miért a közgyűlés neki hálás köszönetet szavaz. A népiskolai bizottság jelentése a tanügy mindenfelé való örvendetes fejlődéséről szó). A Zsedónyi díjra Erdélyi Béla, szergényi tanitó ajánltatik. Több kisebb folyó ügy elintézése után megválasztattak Gyönkön augusztus 8-án s következő napjain tartandó kerületi közgyűlésre küldendő képviselők.