Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Sass Béla. Közbevetett mondatos mondatok a bibliában

zavaró mondatszétszakitásról tudomásom van, minthogy ezen mondatszétszakitás ténye kézzel fogható, minthogy a hibák könnyű szerrel s minden nagyobb fáradság nélkül kijavíthatok : kötelességemnek tartom kijavítani s a kijavítás eredményét a tudományos világ tudomására hozni. Ezen okból jelen munkám tárgya a közbevetett mondatos mondatok a bibliában. 1. Az ó szövetségi kritika által elfogadott legrégibb szövegen kezdeni. Ez a szöveg a teremtésnek legi égibb leírása. Hogy milyen volt a föld a teremtéskor, az Móz. I. 2. 4 — 7-tel jelelt úgynevezett versekben olvasható, mely a revideált Ó-szövetség szavai szerint a következő: „Ez az ég és a föld eredete a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremte, még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott valu esót a földre ; és ember sem vala, ki a földet mívelje ; Azonban pára szállott vala fel a földből, ós megnedvesítő a föld egész színét, És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét." Ez a jelzett hely a maga jeles helyesírásával és fogalmazásával. Elemezzük csak e hosszú mondatot. A kérdés az, hogy mi ebben a mondatban a főmondat. A következő mondat: „Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremte" — főmondat nem lehet, még akkor sem, ha a következő úgynevezett verset hozzávesszük is, már csak azért sem, mert az, hogy „még semmiféle mezei növény sem vala a földön s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki," a szerző előtt igen fontos ugyan, de a gondolatot még be nem fejezi. Annál kevésbbó a következő : „mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mivelje," — miután ez csupán csak az előbbinek okadatolása ; okadatolása annak, hogy miért nem volt még mezei növény és miért nem hajtott ki a mezei tű. Két okból : 1. mert az Úr Isten még nem bocsátott esőt a földre és 2. mert ember sem volt, ki a földet mívelje. A szerző felfogása szerint e két tényezőnek együtt kell'működni, hogy mezei tű nőhessen. Szerinte ha Isten bocsátott volna is esőt a földre, azért mezei fű mégsem nőtt volna, mert ínég nem volt ember, ki a földet művelje. Evvel a kijelentésével okadatolja a szerző az ember teremtésének czélját, egyszersmind azon okot, hogy miért kellett ember. Azért kellett ember, hogy mezei fű nőhessen. Mezei fű pedig csak akkor nőhet, ha van ember, ki a vad földet szeliddé. porhanyóvá, termékennyé, a vad növényt szeliddé teszi. A palesztinai viszonyok közé kell magunkat képzelni. Palesztina földje sziklás, csak gondos miveléssel, csatornarendszer felállításával tehető termékennyé. Hogy mezei fű nőhessen, hogy a vad sziklás vidék dús kalászt termő mezővé legyen, hogy kultura legyen a földön : formálta az Úr Isten az embert a földnek porából. A föld mivelésére, — tehát földmivesnek — van az ember teremtve, de csak az úgynevezett jehovista elbeszélése szerint. A papi kódex elbeszélése szerint már uralkodásra, tehát uralkodónak. Amaz a csendes, békés, egyszerű földmiveló, emez a nyughatatlan, kötekedő, ravasz, hatalomra vágyó zsidó nép világnézete volt. A papi kódex irója lenézi az egyszerű földmivest, de nagyra becsüli az erőst, a hatalmast. Azért újra, meg újra azt irja, hogy az ember uralkodásra van teremtve s a patriárhák között a föld kerekségét is felosztja. Nagylelkűen nekik adja az egész földet. A papi kódexben itt található az első izgatás arra, hogy a zsidó népnek kell a világ urának lenni. Ez az izgatás később is újra, meg újra megjelenik és nem szűnik meg csak a Makkabeusok bukásával. A próféták törekvése mindig az volt, hogy a zsidó népet nagygyá, s hatalmassá, azután uralkodóvá tegyék, azért hangoztatják már itt, hogy az ember uralkodásra van teremtve. Ember alatt persze csak zsidó embert lehetett érteni. Igy a jelen közbevetett mondatos mondatban a főmondat ez : „formálta az Úr Isten az embert a földnek porából és lehellett az ó orrába életnek lehelletét." Ü mondat szerint a fődolog tehát a szerzőre nézve az ember. Az ember teremtésének magasztos tényéhez, mint szilárd ponthoz fűzi az elbeszélő e többi eseményeket, ehhez azon körülményeket meghatározó előmondatot, hogy mikor s mily körülmények között formálta az Úr Isten az embert. Akkor, a mikor a földet teremtette, tehát mindjárt a teremtés kezdetén, de a füvek ós fák megteremtése után. A többi mondat, mely azt adja tudtul, hogy milyen volt akkor a föld és hogy mi czélból formálta az Ibten az embert, az a közbevetett mondat. Az egész mondat tehát igy lesz :