Evangélikus Egyház és Iskola 1900.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Kurpecz István. A magyar prot. egyháztörténelem könyve
esperesek, jegyzik, pénztárosok, ügyészek, számvevők, püspöki s esperesi segédszemélyzet fizetésének, valamint az egyházkerületi és egyházmegyei tanácsbirák és képviselők napidijainak korszerű rendezése; 2. lelkész és tanitóképzó intézetek s ezeknek internátusai és convictusai rendezése és megerősítése; 3. az egyházi adókkal túlterhelt gyülekezetek terheinek könnyítése; 4. irodalmi szükségletek jobb ellátása; 5. az egyetemes egyház központi közigazgatásának és más háztartási. szükségeinek fedezése, a közalap megerősítése, lelkészi nyugdíjintézet gyámolitása. „Gondolják meg egyházi főkormányzóink, hogy a protestáns egyházak anyagi megerősítése a magyar protestantizmusra nézve életkérdés, a melyet alaposan meg kell oldani, ha azt nem akarjuk, hogy egyházaink az anyagi túlterheltség súlya alatt összeroskadjanak. Vegyék eszökbe országunk kormányzói és törvényhozói, hogy hazánkban a protestantizmus anyagi megerősítése elsőrendű politikai, nemzeti és kultúrális feladat; mert mig a római egyházban internacionális rivalizáló hatalommal, a nemzetiségi egyházakban idegen aspirácziókkal áll szemben a magyar állam: addig a protestantizmus, közel négy század óta, természetes elvi közösségben és tényleges szövetségben él a magyar állam alkotmányos és nemzeti törekvéseivel. Azért Magyarországon a protestantizmus erősítése egy jelentőségű a magyar nemzeti és állami lét erősítésével. 1 1 Egyetértés. „Elégedjünk meg a mai helyzettel. Ne igyekezzünk minden külföldi csodavirágot hozzánk átültetni. Ne törekedjünk a theol. és egyetem kapcsolására csak azért, hogy doktorátust is tehessenek theológus ifjain-k. Nem az a végczél, hogy papjaink neve előtt „dr." álljon, hanem az, hogy műveltségei, megfelelő szakképzettséget ós benső lelki-erőt szerezzenek. Mindezt pedig, azt hiszem, nem az egyetemen lehet megszerezni, hol a tanár és a hallgatók közti viszony mindennek, csak barátinak nem mondható, hol a tanár magát állami hivatalnoknak tekinti s kiszabott óráin teljesen kimeríti hallgatói iránt való kötelességét. — Ne áltassuk magunkat azzal se, hogy a theológus ifjak valami komoly és vallásos szellemet volnának képesek az egyetemen meghonosítani. A kovász is csak a ió tésztát poshasztja meg, a rossz és nem alkalmas tésztában pedig maga is megromlik. A budapesti egyetem e tekintetben sem hozható föl például, mert ott a kath. papjelöltek háta mögött hatalmas apparátussal a néppárt működik. Vigyázzon az egyház ! Ne engedje magát lépre c s a 1 a t n i ismét holmi hangzatos, hamis jelszavakkal. Ne higyje senki, mintha a nemzetiségi papok állami s igy hazafias (?) irányú képzése követelné meg tőlünk ezen nagy áldozatot, legfőbb iskolánk feladását. Az alsóbb iskolák átadásának is érezzük eléggé káros következményeit. Kiáltozunk és jajgatunk a lavinaszerűen növekedő veszedelem miatt s most itne az egyház jövendő harczosainak képzését is ki akarjuk kezünkből adni s annak terheit le akarjuk nyakunkról rázni. Régi példabeszéd : Ki mint vet, úgy arat. Ha az egyház vetésre alkalmas talaját másnak adja, bizony nem tudom, honnan arat. — Keressen ós találjon az állam módot arra, hogy nemzetiségi papjaink képzése, nevelése érdekeinknek megfelelő legyen. De hogy mi, protestánsok adjuk meg árát ennek is, azt józan ésszel kívánni sem lehet. Elég volt a kongruánál ! — \z egyháznak pedig egyáltalán nem áll érdekében a 48. XX. t. cz. 3. § ának végrehajtása, mert akkor nálunk is, mint hajdan a rómaiaknál, csak az állami gépezet egy kereke lenne, melyet mikor tetszik akkor dobnak ki ós helyettesitnek mással ; nem áll érdekében az „állam és felekezet kötelékeinek további szaporítása." Még Tisza Kálmán is óva int papi iskoláink föladásától. Fogadjuk meg ezen szavát" Debreczeni protestáns lap. „Mi e hazától vagyont, földi javakat nem kívánunk . . . jóllehet nem felejtettük el, hogy mi az üldözések alatt tulajdon szerzett javainkban is roppant károkat szenvedtünk, hogy erőszakosan elvett, milliókat érő jogos tulajdonunk van a róm. katholikusok kezén. Még csak ezekért is kárpótlást nem követelünk, mert mi látjuk, de át is érezzük, hogy lerázhatatlan terhei mellett e szegény országot ezzel is nyomorultabbá tenni bűn volna, a föld szegény, szerencsétlen népe sinylenó ezt is. Hanem azért javakban ós jogokban mégis egyenlőséget követelünk. Nincs nekünk, ne legyen a többinek sem. adassék vissza az a rengeteg vagyon jogos tulajdonosának, az államnak, az eredeti czélokra, a közművelődós előmozdítására, — úgyis olyan kevés jut erre e szegény hazának. És nekünk bizony fáj az a mérték, melyre rásütötték az egyenlőséget, a melylyel hazánk a tökéletes egyenlőség kimondása után 52 esztendővel nekünk mér; fáj az a sok sérelem, melyet tapasztalnunk kell, hogy mint közjogi tényező, annyi súlylyal sem birunk az államban, mint a magyar állam nyilt tagadói, hogy e hazában a protestánsok annyira megaláztatnak, hogy mig kath. és görög főpapok, szlávok, oláhok, szerbek stb. a rengeteg állami javak birtokában az állam, a haza ellen nyíltan felkelni merészelnek, törvényeinek ellenszegülnek, addig a protestánsoknak még azért az alamizsnáért is hálálkodniok kell az állam kormány előtt, mit attól az 52 évvel előbb elkötelezett teljes ellátás helyett törvény ellenére, a törvényes autonómiával össze nem egyeztethető alakzatban nyernek. Fáj nekünk, hogy mi még ma is legkevésbbó leljük fel honunkat e hazában." Nagy Károly. Ezer esztendőnél több mult el azóta, ,hogy a népvándorlás korának legnagyobb
