Evangélikus Egyház és Iskola 1900.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Szőke-Dencs
lasztotta meg. Az u| felügyelőnek eme hivatalos állásába való ünnepélyes beiktatása október 14-én ment végbe. A beledi egyház dr. Rácz Ottó soproni törvényszéki birót választotta felügyelőjévé. Az ev. ref. dunamelléki egyházkerület elhatározta, hogy a keresztyén vallás fölvételének kilenczszázados emlékét megüli, az év utolsó vasárnapján vagy utolsó napján tartandó istenitisztelettel. A b.-csabai főgimnázium új épületét okt. 18-án avatták föl nagy ünnepélyességgel. A nagy templomban Szeberényi Lajos tartott egyházi beszédet, azután dr. Zsilinszky Endre csabai felügyelő nyitotta meg a közgyűlést tartalmas beszéddel, majd dr. Zsilinszky Mihály vallás és közoktatásügyi államtitkár szólott Wlassics Gyula miniszter nevében, Veres József békési esperes pedig a testvér egyházmegyék nevében, dr Fábry Sándor alispán Békésvármegye, Benka Gjula szarvasi igazgató a szarvasi főgimná zium nevében fejezték ki jó kivánataikat, Bukovszky János igazgató a főgimnázium történetét ismertette, az iparos ifjak és a főgimnáziumi ifjúság dalkara gyönyörű énekkel emelte az ünnep szépségét. Dl'. Baltik Frigyes püspök Vitéz Lajos pádári lelkészt hivta maga mellé püspöki titkárnak. Ag. li. evang. jegyesek házasságai ós a gyermekek vallására nézve létrejött megegyezések Budapesten, 1899. évben. Vőlegény Menyaszszony Házasságok száma Megegye' zések Átr. h. ev. R. kath. G. kath. Ev. ref. Izraelita együtt R. kath. Ag.h.ev. G. kath.' G. keleti Ev. ref. Izraelita együtt Főösszeg Egyező vallású házasságok : Ag. h. ev. Ág.h.ev. 287 4 35 12 338 249 2 5 34 8 298 636 75 71 1 5 1 "78" 72 1 6 2 81 159 Ezek közül szól az apa | az anya vallása javára 29 1 1 1 32 58 1 6 65 97 42 4 46 14 16 62 Templom szentelési ünnepélyt tartott okt. hó 21-én Szőke-Dencs. a somogyi ev. esperességbeli V é s e leánygyülekezete, melynek régi temploma, különösen tetőzetében nagyon megrongálódott, úgyanynyira, hogy a teljes ujjáalakitás nagyon is sürgőssé vált. Ez a jelen év nyarán meg is történt. Az egész ópitkezós mintegy 4200 koronába került, mely összegnek felét a Vésseycsalád adta. A megújított ós különösen szépen kifestett templomot a már említett napon Németh Pál vései lelkész és somogyi esperes avatta fel hatásos beszéd kíséretében, melyben a templomról, mint az igazság váráról, mint p vigasztalás forrásáról és mint az Isten dicsőségének helyéről elmélkedett. A szószóki beszédet Balogh István p.-szt. királyi lelkész mondotta, ki lelkesen ecsetelte a templomnak ós a templom-szentelésnek jelentőségét ós nagy hatással buzditotta a híveket a templom iránti szent köteleségeik teljesítésére. Végül Madár Rezső sandi lelkész az Urnák szentvacsoráját osztotta ki, beszédében azt hangoztatván, hogy a mint a templom megújult, úgy a hivei£ is újuljanak meg sziveikben. A templomba be nem fért és a templom udvarán összegyűlt híveknek pedig, kik között sokan voltak a más felekezetbeliek is, Mesterházy Sándor nemes-pátrói lelkész tartott prédikácziót, Jeruzsálemnek újra építésére utalva, hangoztatá: Építsétek újra az Istennek templomát, úgy, hogy építsétek benne az evangelmi hitet, a szent életet és az Istennek országát. Ott volt az ünnepélyen V é s s e y Lajos és V ó ssey Ferencz gyülekezeti felügyelő, szőke-dencsi nagybirtokosokon kivül, Berzsenyi Sándor niklai nagybirtokos és somogyi egyházmegyei felügyelő; a tanitói karból Hóricz Zsigmond helybeli tanítón kívül: Sass István surdi, Hóricz Sándor n-pátrói, Simon Jenő pathi, Nóvák Elek sandi, Binczi Dániel vései és Molnár Sándor liszói tanitók vettek részt a szőke-dencsi leányegyház örömében. Legyen a2 újonnan felavatott szép templom evang. egyházunk erős vára sokáig 11 A budapesti evangelikus egyházközség néhai érdemes tanítójának, Luttenberg er Ágostnak közadakozásból emelt síremlékét nagy és diszes közönség jelenlétében leplezték le. Péter fi Sándor kir. tanácsos, az Eötvös-alap elnökének vezetésével ott volt a tanitóvilág szine-java. Az óvóképző intézeti növendékek éneke utánKaczián János lelkész tartott emlékbeszédet, méltatva a megboldogult kitűnő érdemeit. Ezután Pósa Lajos szavalta el nagy hatással magas lendületű szép ódáját. A megható ünnepélyt a daloskör himnusza rekesztette be. KÜLFÖLD. A franczia kormány egy rendelete szerint a madagascari állami iskolákban — legutóbbi év óta — benszülöttek is alkalmazhatók, mint tanitók, ha a megfelelő vizsgákat sikerrel állják meg. F. ó. márczius havában az elsó ilynemű vizsgálat alkalmával a kath. missió 40$-a, a „ker. tantest-