Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Deszpot Sz.-István

Az ultrámon tan kórok félelme az „eretnekség* terjedése iránt különben nagyon érthető, ha te­kintetbe vesszük azt, hogy éppen azon papok, ki­ket úgy szellemi, mint, testi arravalóságuknál, sót kitűnőségüknél fogva nagyon szeretnének a kath. egyházban összetartani, mondanak le inkább min­den maradásukkal összefüggő előnyeikről ós kez­denek új pályát. Jellemző és tanulságos 0. abbé nyilatkozata, melylyel a versaillesi püspök előtt okadatolja kilé­pését. Többek között ezeket irja : „Nem folytathatom többé a lelkiismeretem elleni harczot, az bűn ós gyávaság volna. Mint egykor Sámuel a szentélyben, úgy hallom most én, mint szólit nevemen Isten; hangja elől többé el nem zárkózom. Lemondok tehát mindazon tóvta* nokról, melyeket eddig vallottam s teljesen áta­dom magamat a tiszta evangeliom tanának." 0. abbénak kitérése alkalmával városának polgármes­tere és tanácsa ritka szép működési ós erkölcsi bizonyítványt állított ki, a mit annál nagyobb öröm­mel veszünk tudomásul, mert mutatja egyrészt a hatóságok pártnélküli álláspontját a vallás dolgá­ban is, másrészt meg ez a bizonyítvány, valamint a kitért abbé saját nyilatkozata nem olyan emberre vall, a kit bárhonnan is ki szokás „dobni. 8 Ha az ultramontán klerikalismus ez a vádja a priori alaptalannak nem bizonyulna, úgy annak semmi sem mutatná találóbban, mint ilyen nyi­latkozatok, melyekhez jellemző voltánál fogva csat­lakozik B. abbé a rodezi kath. gimnázium köz­szeretetnek örvendő tanárának nyilatkozata is: „A katholicizmusban születve, a kath. ta­nokban neveltetve, megmaradtam volna ezen hi­temnél, ha bensőmet kielégítette volna. De éppen az ellenkezőt tapasztaltam. Ma lelkiismereti köteles­ségem Önt (a püspököt) elhagyni. Nem lehetek többé Isten, az emberek és önmagam előtt hazug tettető. Ön talán azt hiszi, hogy Istentől elszakad­va, többé uramnak elismerni nem akarom .... Nem ! Hogy Istenhez közelebb jöhessek, el kell szakadnom Öntől. Csak nagy harczok ós szenve­dések árán jutottam ez elhatározásomhoz. Egy óv óta küzdöttem ellene. Hol menni akar­tam, hol ismét maradni Az előbbi számára kel­lett magamat elhatároznom, mert egyedüli óhajom az volt, magamévá tenni azon hitet, a melyet ha még nem is birom — igaznak elismerem : ezért, a protestantismus karjaiba vetem magamat." Minden kísérlet a közkedveltségnek örvendő papot lépésétől visszatartani, hasztalan volt. Egyik kollegájának, ki lépését kárhoztatta, ezt felelte: Mennyi könnyet ontottam, mielőtt elhatároz­tam, hogy önöket elhagyom. Még elutazásom reg­gelén is, midőn utoljára léptem az oltár elé, sírtam mint egy gyermek. Lelkem üres volt. Sem­mi sem elégíthette ki. Szerettem volna, ha Krisz­tus személyesen jelent volna meg előttem. Békes­ségem elhagyott, reszkettem, vigasztalan voltam ; ekkor bibliámat vettem elő s úgy éreztem, mintha abból. maga Krisztus szólt volna hozzám ; „ Jer karjaimba 1 Nem vagyok-e üdvösséged 1 Vedd ezt a könyvet ós olvasd 1 ott megtalálod a mit keresel!" Megtevóm ós boldog vagyok. Ilyen „kidobottakat" mindenkor örömmel fo­gad a protestantismus. J. abbét — ki a katholicizmus számára szintén elveszett, — Poitiers püspöke, csábító ajánlatok ós Ígéretek által akarta a kilépéstől megtartani. J. ezt felelte; „Tartsa meg állásait. Én mint Istennek gyermeke megtaláltam a Krisztus által megváltot­tak országában a legjobb helyet." Ilyen és ilyenekhez hasonló nyilatkozatokkal hagyta oda nem egy katholikus egyházát. Valamennyi azt bizonyítja, hogy nem éppen a gyümölcs „fér­gese" hull a katholicizmus fájáról, hanem a fa maga férges) ós hogv a kitértek nem éppen „kidobottak.* Ellenkezőleg ott, a hol „a püspökök absulitizmusa az áhítat gyakorlásának mechanizmusa (: p. o. mi­séző phonograph, sorsjáték útján nyert bűnbocsá­nat, — automata útján nyert pápai áldás stb. stb. ) a lelkésznek hazája, annak liberális intézményeivel szemben, külső idegen hatalom által reá erőszakol állásfoglalásának lényegében hazug volta," a pa­pok ezreit kíméletlenül lelkiismereti küzdelmekbe sodorja, a melyek pedig semmivel sem lesznek tűrhetőbbekké az által, hogy a világ szeme elől rejtve kell maradniok, ott igen természetes az, hogy az öntudat felébredésekor a Rómával megha­sonlott papok légiójából, éppen „a java" keres utat, módot lelkiismereti furdalásaitól való szaba­dulására és a protestantismus karjaiba dobva ma­gát, követi az evangeliomnak tiszta tanait. Önma­gát, romlottságát okolja ezért a kath. egyház, semmi és senki mást és ha ebből tanulni nem akar, ám lássa következményeit. Dól-Francziaor­szág P. püspökségének papsága nyíltan harczol saját püspöke ellen és fárad egy Róma nélküli, nemzeti egyház létrejöttén. E szabad szellem bátor elóharczosai az ú. n. „kidobott" papok. A mozgalom természetes következménye mint mindenütt (p. o. Ausztria) úgy itt is, azon végtelen gyűlölet a protestantismus iránt, mely­lyel az antiprotestans, rágalommal, hazugsággal, gúnnyal stb. „keresztyén" érzelmekkel ós fegy­verekkel telt röpiratok egész serege tanúskodik és a mely éppen nem csökken az által, hogy az ille­tékes hatóságok — nem úgy mint Ausztriában — e mozgalmat sok helyütt pártolják, vagy ha azt nem, hát vele szemben a semlegesség álláspont­jára helyezkednek és esetleges ítélethozatalban a tiszta pártatlan igazság szerint járjanak el — a mit példákkal is bizonyítani, még fenntarjuk ma­gunknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom