Evangélikus Egyház és Iskola 1900.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Uj-Verbász
Dunántuli protestáns lap. „Én a magam részéről nem ismerem el soha, hogy az 1894 XXXII. t. cz. nekünk kárunkra, a róm. kath. egyháznak pedig előnyére lenne. Nem ismerem el soha, hogy ebből eredne veszteségünk. — Az egyházpolitikai törvények a szabadelvüségen, tehát protestáns elven alapulnak s mondhatjuk ennek vívmányai. Mig tehát ez új törvény a prot. egyház fejlődésének biztositéka ; addig a seíétségben járni szerető róm. kath. egyház titkos üzelmeit megakasztotta s nyilt harczra kényszeritette. Es bajunk-e az nekünk, hogy az egyházpolitikai törvény óta a r. kath. papoknak legtöbbször titkos reversálisai helyett most nyiltan, szabad szemmel lehet kisérni a vegyes házasokat? Nem! Sőt szerencsénk ! Búne e az a törvénynek, hogy ezen hódítási módra, mint egyedül szabadosra, mintegy felhívta a prot. lelkészek figyelmét is? Bűmé az, hogy azt mondta minden egyes felekezetnek : a vegyes házasságoknál küzdhettek egymással a hódításért; de az eredmény megnyilatkozásának tudtommal, sőt előttem kell megtörténni ; ahhoz azonban, hogy egyháza ügyét melyik íól hordozza inkább szivén : semmi közöm ? Lehet-e e törvényt okozni azért, hogy a róm. kath. papok és a világiak nagy részében is meg van a reversálisok korabeli tetterő, buzgalom s lankadást nem ismerő tevékenység; mi bennünk pedig csak az újabb időben kezd mutatkozni, sokunknál pedig még most is meg van a nemtörődömség s hogy úgy sem boldogulunk, az ebből eredő csüggedés? — Azt mondja a „Lelkészeink és a vegyes házasság" irója : veszteségünk nóttön nő. Határozottan állítom, hogy nem nagyobb, mint volt a reversálisok korában. Csakhogy akkor nem volt országos statisztika arról, hogy a szülők hány esetben Ígérték gyermekeiket a róm. kath. egyháznak. Tudom, hogy erre azt lehet mondani, hogy az az igéret semmis volt. Igen, az volt a törvény előtt de nem azok előtt is, a kik azt tették, mert ha a protestáns lelkész az ilyeneket szemmel nem kísérte, ígéretüket mindig megtartották. " Sárospataki lapok. Mocsár y Lajos igen érdekes megjegyzésekkel kisóri Zsilinszky Mihály beszédét. „A protestantizmus kiirtása igenis czélba van véve most is, csak részben változott eszközökkel. Az eszközök most főként abban állanak, hogy felhasználva az általánosan elterjedt vallási indifferentismust, a nagy mérvben elharapódzott materializmust, a haladó kultúra által fokozódott, de nálunk folytonos ipartalan gyarmati állapotunk által ki nem elégíthető igényeket, tehát az aránylagos elszegényedést és más részről azon óriási anyagi eszközöket, melyek a katholikus klérus kezei közt intacte megmaradtak: nagyobb sikerrel, mint valaha s mint már napról-napra, xézzelfoghatólag, esalhatlan statisztikai számokból tudjuk, űzik ellenünkben a lélekhalászatot, úgy, hogy ha igy marad, de valószínűleg fokozódik^ rohamosan fog bekövetkezni a protestantismus olvadása s egy század múlva itt-ott lesz ebben az országban protestáns ; az a veszedelem, mely a hazai protestantismus elfogyásában úgy magukra a protestánsokra, mint az egész nemzetre rejlik, teljes fenyegető alakjában eiőttünk áll. — Hazaellenes bűnt követtek-e el őseink, mikor kiirtatásuk ellen védekeztek? Ha akkor nem követtek el bűnt, akkor nem követünk el most sem ; ellenben ha most hazaellenes bűn a védekezés, bűn volt akkor is. Az is volt az akkori combmáit osztrák és papi zsarnokság szemében, azért büntette vérpadon, gályákon s labanczpusztitással, de annak tartja-e Zsilinszky Mihály? — Ha „érezzük és látjuk, hogy egyházunk és hazánk legszentebb érdekei vannak veszélyeztetve, középkori felfogású emberek által." No hát! nem kötelességünké vájjon ezeknek a szent érdekeknek védelmére kelni? Es nem akkor követünk-e el hazaellenes bűnt, ha ezeknek az érdekeknek védelmét elmulasztjuk ? Arra a szeretet törvénye nem kötelez, hogy mint constituált erkölcsi testület, mint felekezet, melynek magát kormányozni s egyházpolitikát is űzni feladata, az önfenntartás természeti kötelességét, a megtámadások elleni védekezést elmulaszszuk. Speczialitásunk igenis, nekünk protestánsoknak a protestatio, sorsunk, végzetünk, traditiónk a küzdelem, a harcz és háború, mert ellenfelünk: nem birja megemészteni azt, hogy a keresztyónséget, az azt valló emberiség felére nézve, az általa halmozott idegen ragasztóktól és meghamisítástól megtisztítottuk, reformáltuk. Valóban megindító, midőn a r. katholikus nagygyűlésen fejünkhöz vágott arczátlan sértegetésekre válaszul, vékony hangon érzékeny sonettket zengedez Zsilinszky és Komjáthy a szeretetről, mint valami Petrarca Laurájához. — A mi a felvilágosodott kort ós annak szellemét illeti, egyenesen azt látjuk, hogy a hires XlX-ik század határozottan a reactió jegyében áldozott le, hogy a mult század magas ideáljait sorban megtagadják s gúnyolják, a szabadelvűségnek nevét hangoztatják még itt-ott, de csakis nevét, nem keresik az oroszlánt, csak a nyomát. Éppen most beszélni a protestantismus átteremtő hatásról, midőn a syllabus ós pápai csalatkozhatlansággal ugyancsak visszautasított minden módosító befolyást, most, midőn nálunk nevezetesen ő indított új hadjáratot s máris ijesztő sikerrel arra, hogy minket teremtsen át és tereljen vissza saját aklába: bocsánatot kérek, ez már naivitás volna, ha nem lenne csakis a súlykot eldobó nagyot mondás önfeledése. Azt vagyok kénytelen konstatálni, hogy a folyamatban lévő ádáz hadjárat alatt védelmünkre, katholikus részről, egyetlen hang sem emekedett. Katholikus részről egyszerűen eltűrik ós megengedik, hogy a reactió