Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Dr. Zsilinszky Mihály. Megnyitó beszéd

hátra, hogy a levegőben szabadon repülve bejárjuk a csillagok végetlen birodalmát 1 A mi lehetetlennek látszott, az ma könnyűvé vált; a rendkivüli nem lep meg többé senkit. Valóban a tudományok terén páratlan eseményeket képes felmutatni a XIX ik század ! De, — vájjon ezzel valóban boldogabbá is lett-e az emberiség? Vájjon az észnek fénye képes-e kielégíteni a sziv vágyait, és a kedély világ követelményeit? Vájjon az emberi nyomor és szenvedés megszűnt-e? avagy csak lényegesen csökkent-e? A természettudós azt mondja, hogy igen; a bölcsész és a theológus azt állítja, hogy nem. Amaz az ész és természet korlátlan hatalmára hivatkozik; emezek a lélek rejtélyeit, a valláserkölcsi eszmék végtelen Világát állítják vele szembe. Az ellentétes felfogások közötti harcz rettenetes; évről-évre élesebbé, hevesebbé válik. Zaját és hatását súlyosan érzi az egyház, érzi a társadalom, mely iránytalan vergődésével az egész világ tudósait és államférfiait foglalkoztatja; de melynek eddig csak az a tanulsága, hogy vallás és erkölcs nélkül sem család, sem egyház, sem állam nem kormányozható. Messze vezetne, t. közgyűlés, annak fejtegetése : minő viszontagságokon ment keresztül az egyetemes keresztyéu egyház és különösen a mi magyarhoni evang. egyházunk a lefolyt század alatt. Pedig érdemes és korszerű volna részletes és alapos tanulmány tárgyává tenni a r. kath. egyház azon intézményeit, melyekről a hires protestáns angol történetíró, Macaulay, azt irta, „hogy talán még akkor is fenn fognak maradni, midőn valami ujzeelandi utazó egy nagy pusztaság közepett, a londoni hid egyik tört ivezetén foglal helyet, hogy Szt. Pál romjait lerajzolja." Érdemes volna megvizsgálni magasabb szempontokból az evang. protestáns egyház szervezetét, szakadozottságának és erőtelenségének okait, — és összevetni azt a szellemi erőt, mely teljes fényében különösen az angol és német theológiai és történelmi irodalom hatalmas alkotásaiban ragyogott. És mindenek felett érdemes és szükséges lenne a magyarhoni ev. protestáns egyház fejlődésének belső erőit kimutatni, hogy kitűnjék: mennyire haladtunk előre tudományban, irodalom és hitbeli buzgalomban egy század lefolyása alatti Ezt azonban szabadjon ezúttal csak hálás gondolkodási tárgyul vetnem fel a végett, hogy aszázad egyházi eseményeinek gondolatbeli felidézése ós fontolgatása által tanuljuk megbecsülni apáink szent örökségét, a kik nekünk nehéz viszonyok között, nagy küzdelemmel, nagy önmegtagadással, lelki, testi szenvedéssel megszerezték azt a. szabadságot és azt az önkormányzatot, melyet most már háboritlanul felhasználhatunk szeretett ev.. egyházunk emelésére és felvirágoztatására, Vajha méltóan fel tudnók használni legújabb* küzdelmeinkben is 1 Mert különös napokat élünk. A magyar keresztyénség és a magyar királyság kilenczszáz éves jubileuma sajátságos fejleményeket hozott napfényre. Az evangeliomhoz hű magyarhoni keresztyének és az alkotmányos szabadságért hiven küzdött protestáns rendek fiai, fájdalom távol maradtak a kétségtelenül nagy és szép jelentőségű ünnepélyről; mert annak rendezői kizárólag a magok számára kívánták lefoglalni a magyar királyság és keresztyénség ünneplésének jogát. A mi Esztergomban történt, a mi ott elmondatott, az méltó volt az ünnepély jelentőségéhez ; de kétségen kivül szebb lett volna minden, ha az ország szivében, testvéri szeretetben egyesülve, valamennyi hazai keresztyén felekezet, sőt az egész ország együtt ünnepelt volna ! Hogy nem igy történt, sajnálni lehet; hogy a béke főpapjának bölcs szavai után a gyűlölködés szűkkeblű vezéreinek szeretetlen hangja zavarta meg a jó hangulatot, azt már fájlalnunk kell. De ne keressük ennek okait. Szomorú idők reminiscentiái újulnak fel emlékezetünkben, mikor azt a kizárólagosságot látjuk, mely a földnek és égnek minden dicsőségét csak magának tulajdonitja. Am higyjék és hirdessék, hogy Istennek napja egyedül csak ő reájok süt; hogy az üdvösség egyedül nekik van fenntartva ; hogy a magyar államnak erőt és ethikai tartalmat egyedül csak ők kölcsönözhetnek, hogy a civilizációnak és tudománynak egyedül ők a terjesztői stb. stb. Ám legyen. Ne háborgassuk álmodozásaikat. De az élet, a tapasztalás ós a történelem ellentmond ; az irás pedig azt mondja: „a ki magát felmagasztalja, megaláztatik 1" Nagy hiba lenne, ha mi ellenfeleinknek sértő kitörései által hasonló kitörésekre engednők magunkat ragadtatni. Valóságos hazaelienes bűnt követnénk el, ha a békétlenséget ós gyűlölséget szító apostolok balga beszédei által felingereltetve, ha-