Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Csanád-Csongrád

határozatokat semmibe sem vesz, (persze csak akkor, ha nem tót többség hozta azokat, mert a tót érdekben hozott határozatokra nagy súlyt fektet ő is.) úgy látszik nem tudja, hogy a mi egyházunkban nincs püspökjelölés; másrészt azonban nagy önmegtagadás tőle, hogy a tervezte bizottságban tózsgyökeres magyar születésű férfiaknak engedné át a magyar kiejtés megbirálását, mert hiszen a magyart nem igen tartja valamire alkalmasnak, s bizonyosan jobban szeretné, ha a magyar nyelvet tótos kiejtéssel tennék kötelezőnek Kéjjel gúnyolódik a magyar nyelv rovására I Kár pedig a komoly kérdésből gúnyt űznie, de hát Szeberényi nem tud higgadt maradni, mihelyt a magyar vagy a tót nyelvről van szó ; ha érve nincs, Jegalább mérgét önti ki a magyar nyelv ellen. Úgy látszik, neki az életszükség, mert erre minden alkalmat megragad. A szép kiejtést, sőt a magyar nyelv tudását sem tettem én egyedül irányadó, döntő kelléknek, mint a hogy teszi az indítvány p. o. a tót nyelv tudását ; s meg vagyok arról győződve, hogy éppen Szeberényiék gúnyolódnának az olyan magyar születésű püspök fölött, a ki magyaros kiejtéssel szónokolna tót nyelven valamely nagy tót gyűlésen. Azt sem értem, mi gúnyolódni való azon, ha egy püspöktől Magyarországon azt kívánjuk, hogy jó kiejtéssel beszéljen magyarúl, az állam, egyház hivatalos nyelvén. Maga is, tekintélye is sokat veszítene, ha p. o. az egyetemes gyűlésen, vagy a főrendiházban, a hol egyháza érdekeit képviselni joga és kötelessége, teszem : göcseji tájszólással tenné megát nevetségessé. Biráló bizottságra ón nem is gondoltam, ez is csak Szeberényi magyargyűlöletének szüleménye. Hiszen az ő okoskodása szerint biráló bizottságot kellene felállítani arra is, hogy a püspökjelölt tud-e tótul, s azon bizottság előtt kellene vizsgát állania a jelöltnek a tót nyelvből Írásban és szóbelileg. — Igen ám. de melyik tót nyelvből ? Mert az egyik a bibliai, a másik az irodalmi, a harmadik a népies tót nyelvet használja, nem egyszer ugyanazon egy tót egyház körében is, olyan nagy ebben a fontos kérdésben magok között az egyetértés a tót nyelv használatára nézve, csak a magyar nyelv gyűlöletében értenek egyet. Magyarokkal szemben hánytorgatják, hogy a tót néphez a nép nyelvén kell beszólni, ez protestáns elv, — de köztük igen sok mégis cseh nyelven beszól népéhez, a nép nyelvét nem tartja méltónak arra, hogy a templomba beeressze ; a másik az irodalom nyelvén prédikál, de arra a nép nyelvre, sót az irodalmira is a biblia le sincs fordítva. À tót népnél tehát megtűrik, sót követelik a cseh nyelvet, de tiltakoznak a magyar nyelv használata ellen, — Magyarországban 1 Meg lenne tehát akadva a szegény püspökjelölt: ugyan melyik nyelven szóljon ós irjon e három közül, hogy a vizsgáló bizottság tagjait magára ne haragítsa f Előbb persze még magát a vizsgáló bizottságot kellene ilyen szempontból összeállítani, a mi nem menne a tótok alapos összeveszése nélkül. Krupecz még a tót és a német nyelv tudását említi, de azon föltevéssel, hogy magyarul tudnia kell a püspöknek, s ha nem tud : állítani kell mellé olyan alpüspököt, a ki tud tótul vagy németül. Szeberényinek csak a tót nyelven vész a figyelme. De ha csak a tót nyelv tudása a kötelező, a németről, magyarról pedig hallgat: hová lett a sokat hánytorgatott „háromnyelvűség?" Vagy ezt talán csak a háromféle tót nyelvre kívánja érteni Szeberényi? Szeberényi kollegám okoskodása értelmében arra is vizsgáló bizottság kellene, hogy a püspökjelölt tud e íótűl. /imde eddig sem bizottság állapította azt meg, hogy a jelölt mit tud, hanem a köztudomás, ugyebár, — nos éppen úgy megállapítaná a köztudomás azt is, hogy a jelölt tud-e magyarúl. Olyanról, a kit püspöki állásra egyébként méltónak vélnek : tudjuk már azt is vizsgáló bizottság nélkül is, hogy tud e jól magyarúl. A magyar születésűnek három tót nyelvet kellene megtanulnia, hogy a tótok meg legyenek vele elégedve, a tótnak külön azért egyet sem ; a tót nyelv követelése tehát csak arra való, hogy püspök mindig tót pap lehessen, a mi azután azzal jár, azt könynyebben elérnék, A mint a tétel föl van állítva, még a dunántúli kerületben is csak olyant lehetne püspöknek választani, a ki tótúl is, németül is, vendül is, horvátul is tud. Erre már talán Szeberényi is elismeri, hogy a dunántúli kerületben tótúl tudó püspököt követelni: az mégis sok, az „már felette ferde felfogás." Nyelvmesterek közt kell akkor püspököt keresni, nem theológusok közt. Hogy a magyarul tudásban előnye lenne a magyarnak : az már rosszul esik Szeberényinek ; de hogy a tót nyelv miatt hátrányba jutna a magyar, Magyarországban : azt annyira kedvére valónak találja, hogy föltételül tűzné ki a tót nyelv tudását. Nem gondolt még arra, hogy a mi egyházunkban mennyire rövidet húznak különben is a magyarok a tótokhoz képest? A magyar csak magyar egyházba mehet lelkésznek, tótul nem tud és nem is igen tudhat; ellenben a tót tót és magyar egyházba pályázhatik, mert magyarul is tud, középiskoláinkban kénytelen levén ezt a nyelvet is megtanulni. Igy gúnyolódik tovább Szeberényi: „theológiai tudomány, mély vallásos egyéniség, nem lesznek döntők, hanem a kiejtés." Nevetséges ferdités. Hiszen a tétel igy hangzott: „lehet oly jeles, igazi fópásztori lelkületű, püspöknek termett papunk, a ki azonban mertp. o. tótúl nem tud, püspöknek nem választható." Ilyen lelkületű papot