Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Sárkány Béla. Válasszunk alpüspököket

vállára nehezedik, mértéken felül sok, s éppen azért nagyon is üdvösnek és szükségesnek tartom, hogy a missió sok munkát igénylő, nagy fontosságú ügye vétessék le a püspökök vállairól, s bizassék oly egyénekre, a kiknek kizárólagos teendője a missió szent ügyének előbbre vitele legyen. De hát vájjon szükséges-e e czélból külön „alpüspöki," vagy „missiói superintendensi" állásokat szervezni? Nézetem szerint nemcsak hogy nem szükséges, de nem is lehetséges, vagy legalább is nem czélravezetó. Nem pedig azért, mert az E. A. 140. §a világosan előirja, hogy: „a püspöknek egyházkerületében rendes lelkészi hivatalt kell elfoglalnia." Már pedig ha az az „alpüspök" le van kötve egyházához, miként legyen segitő társa a püspöknek s miként legyen „missiói superintendens?" — Viselni fogja a czimet, vagy pláne czimeket, de ez által se a püspökön segitve nem lesz, se a missió ügye nem fog előbbre haladni. Mert én a „missiói superintendens"-nek feladatát nem abban látom, hogy otthonról, egyházából dirigálja a missió ügyét, hanem a többi között főképpen abban, hogy szerte járjon, mint az apostolok „prédikálván az Istennek országát és tanitván azokat, melyek vágynák az Úr Jézus Krisztus felől, minden szabadsággal, minden tiltás nélkül." (Ap. cselek. 28. 31.) Ezt pedig csak olyan egyén fogja tehetni, a ki nincs kötve egy bizonyos egyházhoz, hanem szabadon mehet keresni és összegyűjteni az elveszett, vagy elveszendő juhokat. Ezért nem tartom czélravezetőnek „alpüspökök„ vagy „missiói superintendensek" választását. De nemcsak czélszerűnek. hanem szükségesnek sem tartom. Hisz ott vannak a kerületi missiói lelkészek, a kiknek éppen az a hivatásuk, hogy a missió szent ügyének vezetői, előmunkásai legyenek. Azért választották őket a kerületek, azért kapják fizetésükön kivül az utazási általányt is, hogy feladatukat minden fennakadás nélkül hiven betölthessék. S ha talán az eredmény még sem olyan, mint a minőnek szeretnők látni, annak okát én nem a missiói lelkészekben, hanem főként abban a kicsinylésben keresem, a melyben nálunk a missió nagyfontosságú ügye, s vele együtt a missiói lelkész is részesül. Mert, hogy valamely állásnak jelentősége nem a hivatalt betöitő egyén személyiségétől függ, hanem igenis, a betöltött ,:állás szerint emelkedik vagy esik a hivatalt betöltő egyén tekintélye is, azt, úgy hiszem, senki tagadni nem fogja. Ha pedig az igy van, akkor nagyon könnyen levonhatjuk a consequentiát arra nézve, milyen méltánylásban részesül nálunk a missiö szent ügye, abból, hogy nemcsak a világiak, de még a papos nagy része is, mikor a missiói lelkészről beszél, püspöki káplánt emleget. Hogy ez nemcsak a missiói lelkésznek, hanem magának a missió nagyfontosságú ügyének is kicsinylése, az ismét napnál világosabb dolog. Hiába, fogjuk addig várni a missió ügyének kívánatos fellendülését, a míg missiói lelkészeink magukra hagyatva, személyükben ós hivatalos állásukban kicsinyelve, hogy ne mondjam lenézve lesznek kénytelenek küzdeni a missió szent ügyéért. Adjuk csak meg nekik nemcsak a hivatalos czimet, hanem az őket méltán megillető tiszteletet is; főként pedig és mindenek felett nyújtsuk nekik segitő jobbunkat, minden lelkész a maga egyházában tehetsége szerint munkálkodván, akkor nem lesz szükségünk „alpüspökökre" vagy ^missiói superintendensekre," a missió szent ügye a missiói lelkészek vezetése alatt is fel fog virágzani. S hogy az eredmény annál bizonyosabb legyen, ruházzuk fel a missiói lelkészeket, — érintetlenül hagyván a püspökök felügyeleti jogát, —önálló hatáskörrel, szabadságukra bizván, hogy melyik szórványt mikor ós hány izben látogassák meg, kötelességükké tévén azonban, hogy a menynyiben lehet, minden évben, minden missiói pontot legalább egyszer keressenek fel. Látogatásuk eredményéről pedig azután tegyenek időnként a püspöknek, évenként pedig a kerületi gyűlésnek jelentést. S ha ezt mind megtettük, akkor várakozik még reánk a legfontosabb teendő teljesítése, t. i. az, hogy adjunk missiói lelkészeinknek olyan fizetést, a mely biztositja számukra a nyugodt megélhetést s képesekké teszi őket magasztos hivatásuknak igazi missionáriusi buzgósággal leendő betöltésére. Mert 1600 korona évi fizetéssel állandó ós a mellett lelkes missionáriust én nem tudok elképzelni. Ideiglenes püspöki káplánt igen, de állandó missionáriust nem. Mert, hogy valaki 1600 korona évi fizetés mellett egész életét a missió ügyének szentelje, abból lakást béreljen, arra megnősüljön és családot alapítson, azt én a mai nehéz megélhetési viszonyok között lehetetlenségnek tartom. S ha a missiói lelkészi állás nem nyújt biztos megélhetést, mi természetesebb, minthogy missiói